– „Abban a formájában, ahogy ma használjuk, a generációs elmélet nem más, mint egy túlsematizált, szűklátókörű megközelítés, ami figyelmen kívül hagyja az egyént, a földrajzot, a társadalmat, a gazdaságot és a történelmet – és a körülményeket úgy általában” – fogalmaztál egy írásodban. Másutt azt mondtad, hogy a generációs besorolás „csupán egy mítosz, amivel érdemes leszámolni”. Miért fontos leszámolni azokkal a besorolásokkal, melyek a generációk közötti különbségekről és jellegzetességekről beszélnek?

– Sajnos nem látjuk eléggé árnyaltan a generációk helyzetét. Nagyon sok cikk születik a médiában arról, hogy a Baby Boomer, X, Y vagy Z generációról miket lehet elmondani. Egyáltalán nem biztos, hogy ha valaki a Z generáció idősávjában született, akkor őrá igazak azok a megállapítások, amikkel a média leírja őket. Magyarországon 1,7 millió ember tartozik az Y generációhoz, ugyanakkor a megjelenő riportok ebből a csoportból általában kifejezetten az értelmiségi, városban élő embereket vizsgálják. Ez azonban egy nagyon szűk szegmens, a csoportnak csupán mintegy tizenöt százalékát teszik ki, ugyanakkor az ilyen jellegű cikkekkel ennek az apró szegmensnek a tulajdonságait igyekeznek félrevezető szalagcímekkel kiterjeszteni az egész csoportra, ami nagyon sok veszéllyel és félreértelmezéssel jár.

– Azzal szemben, ahogy a média kezeli a generációkat, a szociológia sokkal több szempontot vesz figyelembe…

– A szociológusok soha nem vizsgálnak senkit csupán az életkor alapján, ők gazdasági, társadalmi és egyéb szempontokat is néznek, így az ő kutatásaik sokkal árnyaltabb képet adnak. Egy-egy ilyen többtényezős felmérésből szépen lehet látni, hogy egy Budapest belvárosában felnövő lakosnak és egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei faluban élőnek gyakran egészen mások a preferenciái és élethelyzetei, egyszerűen azért, mert más környezetben, másfajta lehetőségek között nőnek fel. Mégis a generációkat sokszor egységesen kezelik a médiában és a közbeszédben egyaránt.

– Akkor hogyan nevezzük a generációkat?

– Nekem alapvetően nincs gondom azzal, ha generációkról beszélünk, hiszen szükségesek a „címkék”, ezek nélkül ugyanis nem tudnánk semmiről sem beszélni. Nem mondom, hogy számoljunk le az összes megnevezéssel, de muszáj árnyalnunk a témát. A generációk kutatásánál az a nehéz, hogy nincs konzekvens hazai vagy nemzetközi szakaszolás és elnevezés még tudományos szinten sem. Ma mindenki máshonnan számítja a generációkat, más elnevezéseket ad nekik, így nem alakult ki egy egységes vizsgálati rendszer. Az is nehézséget jelent, hogy egy korosztály viselkedése országonként is különböző, így akármennyire is globális a világ, a külföldi kutatások inkább csak támpontok lehetnek a számunkra.

– A munkahelyi beilleszkedéssel kapcsolatban egyszer úgy fogalmaztál, hogy „az Y generáció tagjai leginkább egyenességet és őszinteséget várnak a munkaadójuktól, valamint azt, hogy partnerként kezeljék őket”. Ezek szerint ezt sem lehet ilyen tágan értelmezni…

– Ez a megállapítás abban okoz nehézséget, hogy ugyanezek elmondhatók az idősebbekről is. Az a fontos, hogy észrevegyük, hogy milyen átalakuláson megyünk át. Az internet hatására az információ fontos tényezővé vált, sőt megváltoztak az információszerzési, -megosztási és a tanulási szokásaink. Nagyon sok új szakma született az elmúlt években és még több születik majd, de jelenleg is elsősorban a fiatalabb generációkat szívja föl például egy UX designer vagy social media manager pozíció, ami nem meglepő, hiszen könnyebb nekik a pályájuk elején egy új szakmát megtanulni, mint egy ötven körüli vízvezeték-szerelőnek átképeznie magát. Bár ha hinni lehet az előrejelzéseknek, egyre nagyobb teret hódít az automatizáció és a robotika, így is számos átképzésre lesz majd szükség. A fiatal nemzedéknek olyan plusz tudása van már pályakezdőként, ami az idősebb generációval kölcsönös tanulást eredményezhet. Ezek összhatása az, hogy a korábban meglévő hierarchikus berendezkedés – ahol az információ fentről lefelé terjedt – még inkább átalakul, és a különböző területekre a fiatalok egyre inkább mint partnerek tudnak belépni.

– Ősszel jelenik meg A generációs mítosz című könyved. Miért mítosz?

– Azt gondolom, hogy ahogy minden mítosznak, így a generációs besorolásoknak és az életkor szerinti vizsgálatnak is van valóságalapja. Tudjuk, hogy a knosszoszi palota létező építmény volt, de azzal is tisztában vagyunk, hogy az embertestű, de bikafejű Minótaurosz csak a fantázia szüleménye volt. Ez a helyzet a generációs megállapításokkal is: sok közülük igaz, de a hozzáköltésekről be kell mutatni, hogy nem valóságosak, illetve hogy mit értelmeztek félre generációs jelenségként. Könyvemben többek között arra szeretnék rámutatni, hogy milyen hatással van a fiatalabb korcsoportokra a globalizáció, a demográfiai változás, a mobilitás, az információs gondolkodás, a későbbi gyermekvállalás, a gazdasági válság és még számtalan tényező. Ezek lesznek az első fejezet központi kérdései.

– Mindezek a jövőre irányulnak. Milyen kérdésekkel kell megküzdenünk a közeljövőben?

– A második fejezetben kifejezetten a jövőt vizsgálom, a harmadikban pedig, hogy miként tudunk erre a sok radikális változásra felkészülni a jelenben. Fontos kérdés, hogy ha már most azt mondjuk, mennyire mások az Y és Z generáció tagjai, akkor mi lesz tíz vagy húsz év múlva? A mai kutatók túlnyomó része azt mondja, hogy 2030-ra a mai foglalkozások fele megszűnik, mert egyszerűen robotok végzik majd azokat a feladatokat, amikre ma még embereket alkalmaznak. Mit kezdünk azzal, hogy az automatizálás egyre jobban felváltja az emberi munkát? Azt is látjuk, hogy a különböző algoritmusok mind erősebben befolyásolják az emberek döntéseit. Ez ma már nem csak a reklámok és általuk a fogyasztás esetében jelenik meg az interneten, hanem például a legutóbbi amerikai elnökválasztás után is központi témává vált. Ugyanakkor ez még csak a jéghegy csúcsa. 2017-ben szaúdi állampolgárságot kapott egy hongkongi cég robotja. Milyen következményei vannak annak, ha olyan gépek vannak közöttünk, akiknek hivatalos állampolgárságuk van? Az egészségügyben most zajló óriási innováció is rengeteg kérdést vet fel. Ma már képesek vagyunk szerveket mesterségesen létrehozni saját DNS-ből, és egyre közelebb vagyunk saját testünk genetikai meghekkeléséhez. Azt kutatom, hogy mindezek milyen hatással lehetnek a társadalmunkra és az életünkre. Azt szeretném, ha ezek a kérdések a közbeszédben és a döntéshozatalban egyaránt felmerülnének. Örülnék, ha elindulna erről egy társadalmi párbeszéd, hogy még mielőtt ezek a lehetőségek valósággá válnak, eljuthassunk oda, hogy az etikai-jogi szabályozásuk megtörténik, vagy legalább kialakulnak irányvonalak, hiszen biztosra senki nem tudja megmondani, pontosan milyen világban élünk majd húsz év múlva. Nem szeretném, ha úgy járnánk ezekkel a jövőnket valóban meghatározó kérdésekkel, mint itthon az Uberrel: tudtunk róla, de csak utólag merült fel a kérdés, hogy hogyan adózzanak, taxinak számítanak-e stb. Az lett a vége, hogy ne is működjenek Budapesten.

– A fent említett kérdések a teremtés és teremtettség határát is érintik…

– A jövővel kapcsolatban különösen fontos kérdéssé válik, hogy meddig mehetünk el, és hol a helyünk ebben a világban. Most jutottunk a világ történetében először olyan helyzetbe, hogy már nem csak beszélünk róla, hanem globális szinten valóban képessé is válunk lassan arra, hogy istent játsszunk. Ma már lehetséges a laborokban új teremtményeket létrehozni, sőt nemrég az is felmerült, hogy támasszuk fel a gyapjas mamutot. Ezek a tudományon belül izgalmas felvetések, de számos, például az ökoszisztémára vagy az etikára ható oldalát is vizsgálni kell. Kutatócsoportok dolgoznak azon is, hogy hogyan tudjuk meghosszabbítani az életünket, vagy hogy egyik testből képesek legyünk egy másik testbe átmenteni az elménket, személyiségünket. Úgy gondolom, hogy ez nem tíz éven belül válik valósággá, de ahogy egyre többet tudnak a robotok, úgy a kutatócsoportok tudása és kapacitása is egyre nagyobb lesz... Ezek nagyon fontos etikai kérdések, amikről beszélnünk kell, nehogy az legyen a vége, hogy bár tudtunk ezekről a dolgokról, de ha valósággá válik, akkor nincsen rá egyházi, társadalmi, jogi és egyéni válaszunk.

– Ezeknek a kérdéseknek a vizsgálatakor a keresztény etika mennyire meghatározó a számodra?

– Európának a keresztény-zsidó kultúra az alapja. Én európainak vallom magam, így a keresztény-zsidó etikai gondolkodás ebben is meghatározó a számomra. A jövőnkkel kapcsolatos legtöbb könyv és tanulmány elsősorban az angolszász világból érkezik hozzánk. Ezek között a viszonylag hasonló stílusú és gondolatmenetű könyvek között igazán frissítő, amikor más hátterű szerző munkáját olvassa az ember. Erre jó példa az izraeli Yuval Noah Harari Homo Deus című könyve is. Az ő munkája kimagasló, talán azért is, mert – ellentétben számos amerikai szerzővel – nagyon érződik rajta, hogy teljesen más szemszögből vizsgálja a témát. Könyvem a kérdésben azzal tud a külföldi művekhez képest mást nyújtani, hogy én Kelet-Közép-Európában vizsgálom a változást, egy olyan országban, amely a Kelet és a Nyugat között helyezkedik el.

Nemes Orsolya május 26-án a budapesti Margit-szigeten megrendezésre kerülő 4. Keresztény Sziget rendezvényen a Hat generáció – jelenlétünk jövője címmel meghirdetett pódiumbeszélgetésen vesz részt. Beszélgetőtársai lesznek: Csermely Péter biokémikus, hálózatkutató, az MTA levelező tagja, a Semmelweis Egyetem professzora, Horváth Bálint, a budapesti Piarista Gimnázium igazgatója, és Schumicky Júlia klinikaiszakpszichológus-, illetve család- és párterapeuta-jelölt.