Péter hitvallása a világ legegyszerűbben kijelenthető mondata is lehetne. Aki hittel, meggyőződéssel vallja ezt, annak a szájáról valószínűleg gyakran fel is hangzik ez. De hát ki az, aki élete folyamán hitében mindvégig erős tud maradni, nem meginogva és nem elgyengülve tesz vallást Jézus Krisztusról? Azt biztosan tudhatjuk, hogy maga Péter apostol sem tartozott közéjük. Bár a fenti idézet tőle van, a Szentírás arról is tanúskodik, hogy Péter e kijelentést követően még igencsak bizonytalan volt, sőt elgyengülve meg is tagadta Mesterét.
Féltette az életét, a biztonságát, a kényelmét, az elért eredményeit, de féltette az álmait is. Ezek bármelyike elég volt ahhoz, hogy már ne ilyen tiszta hitvallással szóljon. Szívesen látta volna magát erősnek és megingathatatlannak, Jézusnak azt is bizonygatta, hogy még az életét sem féltené őérte, de mindez semmivé foszlott akkor, amikor tényleg veszélybe kerültek. Vágyott a hatalomra, a vízen járás csodájában meg is élte a nagy pillanatot, de közben önmagát csodálta, és nem azt az Urat, aki vele ezt tette. Péter mégis, sőt éppen ezekkel együtt példakép az egyház kétezer éves múltjában.
Magunkra ismerhetünk benne. Mi is szívesen lennénk hitben erősek, hittestvéreink előtt is járva példával, becsülettel, de mindez sokszor csak szép szavakban mutatkozik meg, nem pedig szívben megélt istenkapcsolatban. Az anyagi biztonságunk, a kényelmünk vagy az álmaink iránti elkötelezettségünk éppúgy erősebbnek tud bizonyulni, mint Péter számára. Sokszor kell megállnunk szerényen önvizsgálattal: inkább szerettük volna a magunk hatalmát érezni mások felett, mint Isten hatalmát magunk felett.
Jézus pontosan tudta ezt Péterről és a többiről a tizenkettőből, sőt rólunk mindannyiunkról is tudja. Ezért ígérte a Szentlelket ajándékul. Péter szép szavai pünkösd után váltak valóban hitből szóló és teljes élettel megélt hitvallássá, és számunkra is a Lélek ajándékaként válik saját kijelentéssé e mondat. Gyenge pillanatainkban is erőt adhat az, hogy tudjuk, Jézus nem csak ígérte, de el is küldte a Szentlelket, azt, aki átformál életeket, és a lehetetlenből is valóságost hoz elő. A Szentlélek tölt be minket is, amikor az ő hatalmát érezzük fontosabbnak a magunkénál, és a Szentlélek ad útmutatást arra, hogy a magunk kényelménél, eredményeinél fontosabbnak érezzük az ő országának eljövetelét. Az evangélium a Szentlélek erejével szólal meg Péter és a tanítványok ajkáról, és szól máig is, most is, általunk is. A Szentlélek erejével egész életünkkel vallhatjuk mi is Péterrel: Jézus a Krisztus, az élő Isten fia.