Kimondom már bátran: a Szélrózsának nem a legjelentősebb része a világi zenekarok jelenléte. Mégis egy olyan közeget teremtenek ezen az evangélikus fesztiválon, ahol a színvonalas szórakozás, a hiteles üzenetközvetítés és elismert népszerűség kombinációjából áldások is születhetnek.

2011 és 2016 közötti egyik főszervezőként azt éreztem, hogy nagyon sok értéket kaptunk azoktól a zenekaroktól, akik értékeket adtak hozzá a találkozó lendületéhez akkor is, ha ők maguk esetleg nem hitvalló keresztyénként voltak jelen közöttünk.

Így most – nem kevés nosztalgiával – válogattam ezt a listát, hiszen az itt szereplő zenekarok szerződését nemcsak ellenjegyeztem Szélrózsa-atyaként és keretgazdaként, hanem a legtöbbek produkcióját látva azt mondhattuk szervezőtársaimmal, hogy köszönet azért a hangulatért, igényességért, üzenetért, értékközvetítésért, amit közénk hoztak.

Nehéz elfelejteni, hogy a 2012-es fonyódligeti találkozó csütörtöki estéjén a vihar miatt beszorultunk a fedett sátorba, de talán ettől lett olyan nagyon erős és közösségformáló a Fool Moon koncertje. Másnap a Csík zenekar talán a legnagyobb tömeg előtt tudott játszani már a Nagyszínpadon, aztán szombaton a Strokes a fülledt ebédlőbe kényszerült, ahol szintén fantasztikus hangulatú estéhez segítettek hozzá bennünket.

A 2014-es soltvadkerti találkozóra hívtuk a legtöbb világi zenekart, de az itt idézettek (+ Kávészünet, Mrs. Columbo) voltak számomra a legmeghatározóbbak. Az egyik legjobb bulit az Ocho Macho csinálta, Magashegyiék profik, de valamiért az egy évvel későbbi Csillagpont-koncertjük sokkal nagyobbat ütött nálam. Az akkori Szárnyalj-mottót hihetetlenül megerősítve hallhattuk az utolsó este Kowalsyéktól is: „Már tudom, szeretni nem azt jelenti, hogy két ember egy igát von, hanem a másikat biztatni repülni!” (Egy világon át)

A 2016-os mátrai találkozóra már koncepció volt, és a visszajelzések is ebben erősítettek meg bennünket, hogy minden nap maximum egy világi zenekar játsszon. Ezek közül egyik legmaradandóbb pillanat számomra az volt, amikor koncertjük végén az „Áldás leszel” feliratú rózsaszín pólót viselő Kardos-Horváth Janó (Kaukázus) egy gitárral elénekelte a „Teremts bennem tiszta szívet” kezdetű ifjúsági éneket. De ugyanitt Szabó Balázsék hitelessége, Palya Bea alázata és Petruska Andris természetessége is megerősítő volt.

Kívánom, hogy ezek az élmények hívjanak oda ezután is sokakat a Szélrózsa közösségébe, azon keresztül pedig az egyházba, ahol találkozhatunk a testet öltött és a hirdetett igével: Krisztussal.

Tovább a KötőSzó blogra.