Az interneten élő nemzedék és a felnőttek

Az interneten élő nemzedék és a felnőttek

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Ittzés Szilvia
„Tanárnő, szólni kéne Juliskának, hogy ne tegyen fel olyan képeket magáról az osztálycsoportba, mert szerintem nem is érzi, hogy, hogy…” – mondja a lelkiismeretes tizenegy éves, de elakad a mondatfűzésben, mert végül is nem tudja megmondani, pontosan mi is a baj Juliska képeivel. És én is gondban vagyok, mert hát nem is vagyok „fent”, és Juliska is visszahúzódó, csöndes lányka, aki épp próbálja túlélni, hogy apja egy másik családhoz költözött. Nem lehet csak úgy lerohanni.

 „Tanárnő, látta már Jancsiról a fotókat Instán? Olyan képeket tesz fel…! És úgy teszi fel, hogy mindenki lássa!” – okít a tizennégy éves. Aztán mutatja is a fotókat, alig győzöm leállítani, hiszen nyilván nem nekem szánta Jancsi, ha egyszer nem vagyok fent Instán. És valószínűleg nem sejti, hogy a fotóit az angoltanárának mutogatják éppen.

– Tanárnő, honnan tudta a Bongo majom, hogy szaxofonozok a zeneiskolában?

– Tudta? Hogy derült ez ki?

– Csak írtam neki egy sms-t.

– Az jó sok pénzbe kerülhetett! No, és érdemes volt írni?

– Hát megírta, hogy jó, hogy szaxofonozok, mert ez biztosan bejön a lányoknak. De honnan tudta? Ezt nem írtam meg neki!

Ez azért így egy kicsit ijesztő, nem? Gyerünk, szedjük össze, honnan tudhatja egy ismeretlen a mi Tominkról, hogy szaxofonozik! – mondom az egész osztálynak osztályfőnöki órán, hiszen a téma ott jött elő. Azt már csak én tudom, hogy néhány szülő jogosan aggódik, mert a gyerekük nem tudott ellenállni az emelt díjas, smsenként ötszáz forintos szolgáltatásnak, amely abból áll, hogy Bongo, a kismajom mindenféle hízelgőt válaszol bármilyen neki feltett kérdésre. A kiskamaszok rettentően vágynak rá, hogy szépet és jót halljanak magukról. Igazuk is van, ki nem vágyik erre…

Egész jól össze is szedtük, hogy milyen rengeteg információ van róluk fent az interneten, és még csak Facebook sem kell hozzá. Jó beszélgetés lett, de azért meg is ijedtek a végére. Ami persze nem akkora baj, csak nem ez a végső cél. A végső cél a gondolkodás és a reális látás. Hogy ne csapjuk be magunkat, de ne is bénítson meg a félelem.

Úgyhogy mit is csinál a tanárnő? A tanárnő egyrészt felvállalja a banya- és rendőrszerepet: ha egyszer az a szabály, hogy nincs mobilozás, akkor nincs mobilozás. Akkor, fiam, kérem a mobilt, mert megbeszéltük, hogy nem veszed elő. És nyújtom a kezem érte, és közben arra gondolok, hogy megint mekkora macera, mert akkor a büntetést is ki kell róni, a szülőt értesíteni, a diák sírását végighallgatni. Mennyivel egyszerűbb lenne ráhagyni!

De aztán visszazökkenek az átmeneti elgyengülésből, ellenállok a kísértésnek. Hiszen az a rám bízott tízéves, akinek szabad a mobilján lógnia, a szünetben némán ül, ahelyett hogy barátkozna, beszélgetne, futkosna, fogócskázna. A nagykamasz pedig egész órán azt várja, hogy mikor válaszolnak az üzenetére végre. Annak kár is órát tartani. Persze a nem mobilozó gyerek valóban nagy macera, hiszen a szünetben zajt kelt, választ vár, véleményt mond, hozzányúl tárgyakhoz, társaságra vágyik, bekoszolja magát, dobálózik. Az órán pedig le kell kötni a figyelmét. Úgyhogy nagy elhatározás kell ahhoz a banyaszerephez!

Persze a „banya mód” még nem elég, kell mellé az „érdeklődve hozzáálló mód” is. „Tanárnő, mutathatok egy videót?” – kérdezik a nap végén, amikor már végre-valahára kézbe lehet venni a mobilt. „Tanárnő, belehallgat ebbe a számba? Megnézi ezt a képet? Mutassak egy trükköt?” És ha sikerül átváltani az érdeklődve hozzáálló módba és abban is maradni rendszeresen, napról napra, lényegében mindig, amikor a helyzet megengedi, akkor mindannyian gazdagodhatunk. 

Én, a múlt századból sokadmagammal idecsöppent tanárnő haladok a korral, és nem állok értetlenül a jelen század kihívásai előtt, hanem tanulok, fejlődöm. Ők pedig érzik, hogy van felnőtt, akit érdekel, hogy mi történik velük a „másik” világban, igaz, éppen csak annyira, amennyire ők szeretnék. De ha olyan a helyzet, van kihez fordulni, van kinek jelzést adni. „Tanárnő, az Eufrozina csúnyákat írogat rólam mindenkinek.” „Tanárnő, a Lukrécia nem törli ki azt a képet rólam, hanem mindenkinek mutogatja.” Ilyenkor aztán lépni kell, vagy legalábbis visszakérdezni.

Valami ilyesmit ajánlok hát azoknak a szülőknek is, akiknek a gyereke most ismerkedik a nem valódi világ napos és árnyoldalaival: közösen megismerni, szabályokat felállítani, azokat betartatni és az időt nem sajnálva érdeklődve hozzáállni. Figyelni, számolni a különböző méretű képernyők, kijelzők előtt eltöltött perceket, órákat, és beszélgetni, beszélgetni, beszélgetni. 

A szerző a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium angoltanára.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 35–36. számában jelent meg 2018. szeptember 9-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Címkék: internet - tanár - diák -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!