Az egyház megvallja, nem hirdette elég nyíltan és egyértelműen azt az egyetlen Istent, aki Jézus Krisztusban minden időkre nézve kijelentette magát, és aki nem tűr idegen isteneket maga mellett. Megvallja félénkségét, tévelygését és veszélyes engedékenységét. Azt, hogy gyakran megtagadta őrálló és vigasztaló szolgálatát, miközben a megvetetteknek és kitaszítottaknak járó irgalmasságot sokszor elutasította.
Néma volt, amikor kiáltania kellett volna, mert az ártatlanok vére az égre kiáltott. Nem találta a megfelelő szót a megfelelő módon a megfelelő időben. Nem szegült szembe a hit megtagadásával vére árán is akár, így vétkes a tömegek istentelenségében.
Az egyház megvallja, hogy hiába vette fel a Jézus Krisztus nevét, amikor szégyellte őt a világ előtt és nem hárította el megfelelő eréllyel azt, hogy gonosz célok érdekében visszaéljenek e névvel: jól látta, hogy a Krisztus nevének palástja alatt erőszak és jogtalanság történt. Szó nélkül hagyta a legszentebb név nyilvános kigúnyolását, és ezzel támogatta is azt. Elismeri, hogy Isten nem hagyja büntetés nélkül azt, aki - mint maga tette - visszaél az ő nevével.