Szűz Mária az a személy a Bibliában, akiről protestáns berkekben ritkábban ejtünk szót, legyünk akár a karácsonyi, akár a húsvéti ünnepkörben. Nem szeretünk róla beszélni, mert „ő olyan katolikus”. Hiszen a katolikus tradícióban Mária, a fájdalmak asszonya, a szeplőtelen szűz olyannyira fontos helyet foglal el, hogy hozzá imádkoznak, sőt egy időben társmegváltóként is tekintettek rá. A második vatikáni zsinat óta pedig úgy tartják számon, mint aki „nagylelkű társa” Krisztusnak, de az üdvösség rendjében alatta áll, a kegyelmet pedig nem a saját hatalmánál fogva közvetíti, hanem azáltal, hogy ő is részesedik benne. (Forrás: Talita.hu)
Két közismert katolikus dogma a szeplőtelen fogantatás (conceptio immaculata) és a szűztől születés tanítása. Ez utóbbi nem katolikus sajátosság, ahogyan Mária személye sem. A reformáció egyik legősibb vezérmondata az „ad fontes” volt, vagyis: Vissza a forrásokhoz! Ezzel a kifejezéssel adták vissza az elvet, miszerint a hit és keresztyén teológia egyetlen elfogadható forrása a Szentírás, méghozzá az eredeti héber és görög nyelveken. Így szálltak szembe a katolikus egyházban időközben elburjánzott spekulációkkal, valamint a szentté nyilvánított hagyománnyal. Később azonban a protestantizmus olyannyira el akart határolódni a katolicizmustól, hogy több olyan dologról is lemondott, mellőzve őket a szóhasználatából, prédikációiból és tanításából, amelyek szerves részei a Szentírásnak vagy éppen az egyetemes, így a protestáns egyház történetének is. Egyik példa erre éppen Mária.
Máriát – és hozzá hasonlóan sok egyházatyát – „átengedtünk” a katolikusoknak, miközben ők a mieink is. Sőt, nagyon is protestánsok, hiszen az ő eredeti, Szentíráson alapuló tanításaikhoz tértek vissza eleink. Maga Kálvin is számtalanszor hivatkozik Augustinus (Szent Ágoston), Tertullianus, Ambrosius, Lombardus stb. gondolataira. Augustinus teológiája egyik fő forrása a protestáns kegyelemtannak, nem véletlenül nevezték Ágostont sem „doctor gratiae”-nek, a kegyelem doktorának. Mária pedig tagadhatatlanul Krisztus anyja volt. Talán azért nem beszélünk róluk és a keresztyén (protestáns) teológiában betöltött szerepükről eleget, mert a katolikus egyházban oly nagy a hangsúly rajtuk, és tévtanítások kapcsolódtak hozzájuk. Máriát és a szenteket nem pusztán tisztelték és tisztelik, hanem korábban imádták is őket, valamint jelenleg is imádkoznak hozzájuk. Az „Üdvözlégy, Mária, Jézusnak szent anyja” kezdetű zsolozsmát gyakran lehet hallani katolikus misére betérve, a szentek között pedig sok védőszent is található, így mind a mai napig különleges erőt, közbenjárói és gondviselői hatalmat tulajdonítanak nekik. E torzulások miatt a protestánsok talán a kelleténél jobban elhatárolódtak személyüktől, pedig ők elődeink a hitben, a józan tanítás szerint pedig életük és Istenhez való hűségük példa számunkra. Mindazonáltal ugyanolyan emberek, mint mi, hiszen ugyanazzal a bűnös, esendő emberi természettel rendelkeztek, amellyel mi is.