„A világnézetek kora lejárt. [...] Csak ha az a bizonyosság él bennem, hogy felsőbb rendelkezésre cselekszem, akkor tudok elszántan a végsőkig küzdeni kudarcok és csalódások ellenére is” – fogalmazott egy írásában Remete. Ez a hozzáállás egész életútját végigkísérte.
Remete László Einzig néven, zsidó származású szülők fiaként született Sopronban. Keresztény nevelésben részesült, tudatosan készült a lelkészi pályára. A soproni evangélikus teológián tanult, majd egy évig Bécsben folytatta tanulmányait, ahol többek között Sigmund Freud óráin a lélektan kérdéseiről mélyítette el tudását. Kitűnően tudott németül és franciául, de görögül, héberül és latinul is értett. 1935-ben Győrött szentelték lelkésszé. Először Fancsalon, majd Debrecenben, Sátoraljaújhelyen, Egerben és Ózdon volt segédlelkész.
Jolsva, avagy a helytállás és mártíromság helyszíne
Remete 1939 szeptemberében került az első bécsi döntés alapján 1938-ban Magyarországhoz visszacsatolt Jolsvára, ahol vallástanár lett. A hitoktatás mellett az ifjúsági munkát kiemelten fontosnak tartotta, így a háború alatt kallódó ifjúságból évek alatt szoros közösséget formált. Az ifjúsági csoport Egymás terhét hordozzátok címmel röpiratot is készített, melynek első számában többek között ez olvasható: „Útitársak vagyunk. Minden programunk, egész sorsunk, életünk közös. Csak együtt teszünk valamit, csak együtt érkezhetünk is meg.”
Remete szociális érzékenységéről árulkodik az is, hogy egyletet alakított, melynek a hitmélyítés mellett az volt a célja, hogy a tagok közös földet műveljenek, melynek bevételéből a szegény és árva fiatalok taníttatását és élelmezését tudták segíteni.

Feljegyzések alapján Remete László kedvenc bibliai története az irgalmas samaritánus példázata volt. Ebben Jézus arra tanít, hogy az elesettben a ránk szoruló testvért lássuk meg, és váljunk a másikat megsegítő, cselekvő istenhívőkké. Ez a lelkület tükröződik id. Cselovszky Ferencnek az Evangélikus Élet folyóiratban 2006-ban Remetéről írt soraiban is: „Fiataljait megtanította az egymás iránti szolidaritás vállalására, egymás segítésére, arra, hogy az emberi nyomorúságon úrrá lehet lenni, ha meg tudják fogni egymás kezét. De nem csak a szavak embere volt. 1944 szeptemberétől átjárt a határon, a fasizmus ellen harcoló partizánok lelkésze lett.”
„Kikér engem is a Sátán, de bízom abban, hogy Jézusé maradok.” (Remete László)
1944. március 19-én a náci Németország csapatai megszállták Magyarországot. 1944 májusa körül mintegy ötezer zsidót zsúfoltak össze a jolsvai pajtákban és istállókban, majd deportálták őket. A vallástanár, lelkész ezt nem nézte tétlenül, hanem túlélők beszámolója szerint, „amikor a zsidókat elvitték [...], Remete egyet-egyet kiemelt a transzportból”.
Mindez nem lehetett könnyű döntés, hiszen tudhatta, hogy zsidó származása miatt őrá is veszély leselkedik, valamint fenti cselekedetéért bármikor a vagonra rakhatják. A döntést tovább nehezítette, hogy Remete László ekkor már családos volt, várandós feleségével három gyermeküket nevelték. A lelkész feleségét és gyermekeit Balassagyarmat közelébe küldte, hogy óvja őket. Ebből az időből származik Remete László egyik levele, melyben elkeseredetten így ír: „Most kell beadnom származási irataimat a püspöki hivatalon keresztül a minisztériumba, és tudom, hogy ennek következménye a legjobb esetben az lesz, hogy nyugdíjaznak. Nehéz a gondolatba beletörődnöm, hogy eddigi munkámat abba kell hagynom. Lehet, hogy egyházam, szélső jobboldali egyházam, juttat nekem könyörületből valami segédlelkészi állást, de ezt nem tartom valószínűnek.”
1944 nyarának derekán a szlovák nemzeti felkelés egyik, Jolsvától nem messze táborozó partizán csoportja, a Nalepka parancsnoksága azzal a céllal kereste fel Remetét, hogy csatlakozzon hozzájuk. „Anyámat, bátyámat elintézték a németek, engem a sors predesztinált, hogy partizán legyek” – olvassuk Rédey Pál könyvében Török Györgynek, a partizánbanda egykori tagjának visszaemlékezését Remete szavaira. Gombocz Eszter tanulmányában Remete partizánmunkájáról megtudjuk: „A hitoktató feladata abban állt, hogy Jolsván szervezzen partizáncsoportot, szerezzen fegyvereket, és csoportjával a felderítő munkán kívül akadályozza meg, hogy a leventeszervezetbe tömörített, 18 év fölötti ifjakat a németek elhurcolják, majd a fronton bevessék őket. Remete tudatosan vállalta mindezt.”
Partizántevékenysége nem maradt rejtve. Remete Lászlót 1944. december 20-án, az esti adventi istentisztelet végén a Gestapo fegyveresei várták, és a Luther-kabátban szolgáló lelkészt a gyülekezet tagjai előtt letartóztatták, majd a rendőrség fogdájába vitték, ahol megkínozták. A harmincnégy éves lelkész a besztercebányai börtönbe került. Az idézett tanulmányból megtudjuk, hogy Remete „a besztercebányai fegyház nyilvántartási könyve szerint 1944. december 27-én érkezett a börtönbe, elmenetele napjaként január 9. szerepel. Az »elmenetel« a vészkorszak egyik fedőszavának tekinthető, a foglyok ugyanis Nemeckába, Németlipcse község határába meneteltek, ahol a helyi mészégetőben kivégezték őket, majd holttestüket elégették. A börtönnapló bejegyzése szerint remete vallására nézve zsidó, foglalkozása munkás.” 1945 januárjában a község mészégetőjében a nácik mintegy kilencszáz férfit, nőt és gyereket lőttek agyon és égettek el.
Évekkel később Remete László felesége így vallott férjéről: „Vállalta sorsát, mert meg volt győződve arról, hogy így teljesíti hivatását, így követi Mesterét, megváltó Krisztusát.”
Emlékezete
Remete Lászlóról Sopronban utcát neveztek el. Neve a Holokauszt Emlékközpontban az áldozatok emlékfalán található. Rédey Pál evangélikus lelkész, teológiai tanár, újságíró Egy elfelejtett ember címmel, Nandrásky Karol pedig szlovák nyelven, Remete László címmel írt könyvet a mártír lelkész életéről. Remete László helytálló életét több tanulmány is feldolgozta, közülük Csepregi Zoltán Zsidómisszió, vérvád, hebraisztika című kötete és Gombocz Eszter Száz éve született a pedagógus lelkész, embermentő, partizán, Remete (Einzig) László című értekezése meghatározó. Remete László hitvalló életét se Magyarországon, se Szlovákiában nem hirdeti szobor vagy emléktábla.


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+