A „legénységet” csapatépítő foglalkozások várták a fedélzeten. A résztvevők egyik felének, önkéntes jelentkezés alapján, hat fős csoportokban, minden gyülekezetből „összekeveredve” a tékozló fiú közismert példázatát kellett eljátszaniuk más-más stílusban. S akik erre nem vállalkoztak, azoknak gyülekezetenként tömörülve, egy-egy szabadon választott rímes verset kellett közösen megírniuk, amelyben szerepelniük kellett előre megadott, tartalmilag össze nem tartozó szavaknak. S ezeket mind elő is kellett adniuk, miközben nem volt szilárd talaj a lábuk alatt… 

Ilyen „bemelegítés” után a misszióról szóló tanítások a nyírteleki gyülekezet templomában, már nem is tűntek olyan megvalósíthatatlan, távoli céloknak. Szeverényi János bevezető áhítata az Útmutató egyik aznapi igéje, Zak 8,8 alapján szólt erről az örömhírről: Az én népem lesztek, valóságosan és igazán. Az ezt követő előadásának néhány kulcsmondata: Ahol az Úr lakik, ott van az egyház. A Szentlélek vezeti az egyházat. Az Úr Lelke ad ébredést. Az egyháznak Jézushoz kell megtérnie, mindenben! Isten népe: egy család. A népegyház utolsó mohikánjai vagyunk. 

Garádi Péter, korábban gyülekezeti felügyelő, így tömörítette a kapott témát: A megkerülhetetlen és elodázhatatlan misszió. Szólt fogyásunk okairól, ezek: kitelepítés, migráció és elfordulás az egyháztól. Majd feltette a kérdést: Hogyan tovább? Néhány megoldási javaslatát említhetjük itt csak: Imádkozni! Jézus missziói parancsa mindenkire érvényes, és a misszió nem fakultatív tevékenysége a hívő embernek! S egyházunk jövője a misszió Urának való engedelmességtől függ! 

A csendesnapot fórumbeszélgetés zárta az elhangzottakról, amely megerősítette a résztvevő tisztségviselőket: minden christianus: misszionárius!

A hanganyagok, az előadók előzetes engedélyével elérhetőek a tudósító honlapjáról.