A hét során előkerült témák különböző mélységben, de sokféle irányból szemlélve járták körül a mindennapokban előkerülő gazdasági kérdéseket.
A pedagógusok a bér és jövedelem, a nettó-bruttó fizetés, járulékok témáját ismertették meg különböző életkorú csoportokkal; sok szó esett a családi költségvetés megtervezéséről, a bevételek-kiadások arányáról, sőt, a takarékoskodási lehetőségekről is. Nem maradhattak ki a különböző biztosítások, a befektetési- és hitellehetőségek sem – utóbbiak esetében a végzős diákok a diákhitel fajtáival ismerkedtek. Tanítványaink hallottak a fogyasztóvédelem jelentőségéről is, valamint olyan, a munka világát érintő témák is előkerültek, mint a munkaszerződés formai követelményei, vagy a különböző vállalkozási formák. A felsőbb évfolyamok diákjai már önálló feladatként kapták, hogy állítsanak össze komplex költségvetés-tervezetet.
A héten a történelemórák fókuszában is a gazdaság- és pénztörténet állt: a diákok bejárták az utat a cserekereskedelemtől a pénzérméken, majd a papírpénzen keresztül a mai hitelpénzig. A felsőbb évfolyamosok megismerkedtek az infláció-defláció fogalompárjával, és múltbeli példákon keresztül láthatták, hogy a gazdasági folyamatok az egyes korszakokban hogyan hatottak a mindennapi emberek életére. A gazdasági válságok története, a ciklikusan visszatérő konjunktúrák és összeomlások sorozata más nézőpontból láttatta a mai Magyarország és Európa helyzetét. Külön szó esett arról, hogy az Európai Unió milyen előnyöket, veszélyeket és lehetőségeket jelent hazánk számára.
Számos esetben a gyerekek maguk készültek fel egy-egy, őket jobban érdeklő témából, és maguk tartottak társaiknak kiselőadásokat.