„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34) – hangzott a mondat 2015. évi nagyhéten a soproni evangélikus Líceum dísztermének színpadján. Másodéves teológus hallgatóként katonát játszottam a János evangéliuma alapján feldolgozott teológus-passióban. A készülés során több százszor elpróbáltuk a keresztre feszítés jelenetét. Mozdulatról mozdulatra begyakoroltuk a többi katonát alakító társammal, hogyan illesszük a keresztet egy farönkbe, hogyan helyezzük rá Jézust, majd hogyan emeljük fel. Az automatikussá vált mozdulatsorba egy porszem került a soproni Líceum deszkáin. Nem tudtuk társaimmal belehelyezni a farönkbe a keresztet. Végtelennek tűnő, kínos percet éltünk át, aminek közepén a Jézust alakító társunk felkiáltva, szellemesen belecsempészte a János-passióba a lukácsi mondatott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”.
Két évvel később a 2017-es teológus-passión fordított helyzetbe kerültem. Én feküdtem megalázottként a padlón. Engem helyeztek a keresztre. Én alakítottam Jézust. A Rózsák terén álló evangélikus kollégiumban tartott nyilvános főpróbán is egy porszem került a begyakorolt keresztre feszítés folyamatába. A századost alakító társam véletlen rávert a csuklómra egy vascsővel. Belém hasított a fájdalom. Bár nem kiáltottam el a lukácsi mondatot a Márk-passió csúcspontján, de legbelül én is átéreztem: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”
Hétköznapjainkban mindkét helyzettel találkozunk. Ismerjük azt az érzést, amikor valaki szándékosan vagy nem szándékosan, de mélyen megbánt minket, fájdalmat okoz. Van, hogy ez a másiknak fel sem tűnik, és bizony van, hogy nevetve vagy közönyösen tovább lép. Ha őszintén magukba nézünk, akkor a másik oldalt is jól ismerjük. Túl jól. Így ismerős az az érzés is, amikor akarva vagy akaratlanul megbántunk másokat. Előfordul, hogy csak évekkel később szembesülünk vele, és előfordul, hogy nevetve vagy közönyösen csak odébbállunk.
Jézus csak az egyik oldalt ismerte. Tudta milyen az, amikor gúnyolják, leköpik, lelki-testi sebeket okoznak neki. De ő maga a kereszten beteljesítette saját, a Hegyi beszédben elhangzott parancsát: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket” (Mt 5,44). Jézus szájából a felkiáltás – „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” – nem egy véletlen mondat, nem egy porszem következménye, hanem tudatos imádság, igazi szeretet. Jézus a kereszten értünk imádkozik: fel sem fogjuk, mennyi keserűséget okozunk egymásnak, Istennek, de Ő szeret minket és megbocsát, hiszen képes szenvedni és meghalni értünk a kereszten.