A Magyarországon élő erdélyiek református gyülekezete 1990-ben alakult Erdélyi Gyülekezet néven a megelőző évtizedben az anyaországba menekültekből. 1992-től Reménység Szigete néven karitatív, kulturális és oktatási központot hoztak létre Budapest X. kerületében, a Gyógyszergyári úton egy egykori laktanyaterületen. Az alapító lelkész, Németh Géza 1995-ben bekövetkezett halála óta Zalatnay István pásztorolja a nyájat.

A gyülekezet 2006-ban megkapta a terület nagyobb, négyhektáros részének a tulajdonjogát; két évvel később, 2008-ban ezen belül szentelték fel az erdélyi emlékkertet. A kertben – a tizenhat erdélyi régiónak megfelelően – tizenhat emlékszigetet alakítottak ki, és erdélyi panteont hoztak létre. Távlati tervként összesen százhatvan erdélyi híresség szöveges emléktábláját vagy arcképdomborművét kívánják elhelyezni.

Május első vasárnapján ebben az emlékkertben avatták fel a nehéz sorsú, ám Istenhez mindvégig hű Reményik Sándor domborművét, Nemes András Csaba kolozsvári szobrászművész alkotását. Személyes élményekkel is illusztrált avatóbeszédében Veres Emese-Gyöngyvér néprajzkutató nemcsak a költő életútját vázolta fel, hanem saját kutatómunkájából is idézett. „Reményik Sándor lelkipásztora, kicsi papja nem más volt, mint Járosi Andor, akinek mind a mai napig nincs meg a megfelelő helye Erdély szellemi panteonjában. Talán nem túlzás azt állítani, hogy neki is köszönhető, hogy Reményiket oly sokan ismerték Magyarországon is evangélikus körökben. Rengeteg előadást tartottak közösen, majd Járosi Reményikről annak halála után.”

Veres Emese-Gyöngyvér ezután felolvasta azt az Evangélikus Országos Levéltárban található levelet, amelyet Járosi Andor evangélikus lelkipásztor 1941-ben a Tiszai Evangélikus Egyházkerülethez csatlakozott, akkor már önálló kolozsvári lutheránus gyülekezet lelkészeként, egyben az új egyházmegye espereseként írt felettesének, Túróczy Zoltán püspöknek. Ebben az akkor már gyenge egészségű költő helyzetéről számol be – a levél keltekor Reményiket ismét ideggyógyintézetben kezelték. A május 5-i avatóünnepség végén csepergő esőben hullott le a lepel a mindössze ötvenegy évet élt kolozsvári költő domborművéről, amelynek gazdája a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház. 

Az avatóünnepség végeztével adott magazinunknak villáminterjút Nemes András Csaba kolozsvári szobrászművész, a Reményik Sándor-dombormű alkotója.

– Nagyon szuggesztív tekintet néz a látogatóra az erdélyi emlékkert kolozs–kalotaszegi panteonjának faláról. Milyen forrás alapján formázta meg az arcot?

– Nem egyetlen fotó, hanem három-négy fénykép és a kolozsvári református kollégium dísztermében található Reményik-festmény segített a költő arcmásának általam elgondolt formába öntésében. A költőt nem egy konkrét életkorban akartam megörökíteni, hanem – főleg a szemén keresztül – a karakterét szerettem volna megformálni. Azt a mélyen elszomorodott embert, akinek az egész világát feldúlták, de aki még nem őrült meg, nem került az elmebetegek közé.

– Tavaly ősszel kapta a felkérést a dombormű elkészítésére. Változott önben a Reményikről alkotott kép ez alatt a néhány hónap alatt?

– Nem igazán. Reményiket a versein keresztül korábban is ismertem már, Kolozsváron ő amúgy is ismert személyiség a magyarok körében. Reményik Sándor a köztudatban szerencsétlen sorsú emberként él. Fiatalkorában természetesen voltak könnyű periódusai, hiszen jól szituált családban született, anyagi gondjai nem voltak. De ő nem erről ismert. Inkább az elszakadás utáni Végvári-versek szerzőjeként emlékezünk rá, számomra pedig az életútja a tragédia megtestesülését jelképezi. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 19–20. számában jelent meg 2019. május 19-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.