Idén került először megrendezésre a Szászbogácsi Nyári Egyetem. A fontos kezdeményezésről már mi is beszámoltunk korábban, s talán érdemes az ott felsorolt helyszíneket, középkori eredetű templomokat – evangélikusok lévén – közelebbről is megismernünk.

Királyföldnek vagy Szászföldnek nevezzük azt az Erdély déli részén fekvő területet, ahol a szászok is megtelepedtek: nyugat–kelet irányban Szászvárostól Barótig, északon a Marosig és a Nagy-Küküllőig, délen az Oltig és a Déli-Kárpátokig húzódik. Először II. Géza hívott Nagyszeben, Újegyház és Nagysink vidékére szászokat, akik a 13. század elejétől nyugat felé Szerdahely, Szászorbó, Szászsebes, Szászváros, kelet felé pedig Szászkézd, Kőhalom és Barót vidékéig települtek. 1224-ben a területet II. András a szász közösség tulajdonának minősítette (ld. az Andreanum című királyi oklevelet). A középkor folyamán gyorsan megindult a vidék városiasodása, a települések egykori gazdagságának mementói az erődített templomok is, amilyen a szászbogácsi is.

A szászbogácsi templom bélletes kapujának részlete

Szászbogács (románul Băgaciu, korábban Gogacea, németül Bogeschdorf) a Bed-patak völgyében fekszik. A szászok által alapított község temploma a 15. században épült. Egyhajós templom, melynek nyugati homlokzata előtt karakteres, kissé zömök torony emelkedik. Az erődtemplomot –a portyázásokkal szembeni védelem érdekében – védőfallal vették körül az 1500-as évek környékén. Színvonalasak a templomot díszítő kőfaragványok – zárókövek, pillérfejezetek –, amelyre a legszebb példa a déli bélletes kapu. A templom hajójában Utolsó ítéletet és Antiochiai Szent Margitot ábrázoló freskótöredékek maradtak fenn, de nagyon izgalmas az épület faragott faberendezése is, mint amilyen az intarziával díszített stallum is. Ez Johannes Reychmuth munkája 1533-ból, amelyen fantasztikus állatokat, köztük egy baglyot is megjelenített a mester, a következő felirattal: „Ich pin eyn fogel und heys dy ayl und ver mych hasset den schent die payl,” azaz: „Én egy madár vagyok, és bagolynak hívnak, aki utál, vágja belém a fejszéjét” – s faragvány sérüléseit látva arra gondolhatunk, hogy el is szenvedhetett ilyen cselekményeket.

A szászbogácsi Utolsó ítélet freskó részlete a kárhozottakkal

A bagoly bár az ókori Athénban a bölcsesség szimbóluma, de a középkorban mint éjjeli madár a sötétség jelképeként is megjelenhet, s ez a jelentéstartalom oly általánossá vált, hogy a művészetben a hitetlenség, a bűn, a szerencsétlenség és a halál képeként is elterjedt. Sokszor a sötétségben és a halál árnyékában ülő ember szimbóluma, akinek Krisztus keresztje a megváltás világossága. A stallumokon és más berendezésen is gyakran tűnnek fel a bűnök különböző formában való megjelenítései. Ahogy a gyertyatartók szörnyalakjainak értelme akkor válik nyilvánvalóvá, ha vizualizáljuk: a gyertyát meggyújtva, a szörnyalakot a világosság elnyomja, s ehhez hasonló pozícióban jelennek meg általában a templomi berendezéseken is a bűnök szimbúlumai (árnyékban, a fénytől elnyomott részeken.

A szászbogácsi stallum részlete

Medgyes (románul Mediaș, németül Mediasch, szászul Medwisch vagy Medwesch) a szászok egyik legjelentősebb városa volt, melyet a templom mérete is sugall. A 13. századi részleteket is mutató épületet többször modernizálták a középkor során mire elnyerte ma is látható gótikus jellegét. A főhajó északi falát és az északi mellékhajó északi falát páratlan méretű összefüggő falképciklus borítja. A képek között megtalálhatjuk Hitetlen Tamást, a Királyok imádását, Jézus születését, a Keresztrefeszítés jelenetét, de Jessze vesszejét, a töviskoszorúzást, Júdás csókját, Krisztus szenvedésének több jelenetét is megfestették itt az 1420–30-as években.

A szászmedgyesi templom freskójának részlete a tanítványokkal

A gazdag festett díszítés mellett is kiemelkedő értékkel bír a templom monumentális szárnyasoltára. A késő gótikus alkotást aranyozott faragott-áttört elemek teszik még látványosabbá. Az oltár alépítményén, a predellán az Utolsó vacsorát festette meg a mester. A nyitott oltárszekrényben egy 18. századi Keresztrefeszítés rejlik, a szárnyakon apostolok szimbólumai jelennek meg. Az oltár zárt állapotban nyolc táblán mutatja be a Passiót, melynek különlegessége, hogy a korabeli néző számára ismerős helyszíneket, kis életképeket is rejt, mint ahogy a Keresztrefeszítés hátterében Bécs látképét fedezik fel sokan.

A szászmedgyesi oltár Keresztrefeszítés jelenete a háttérben Bécs vedutájával

Darlac (románul Dârlos, németül Durles) temploma a 15. század elején épült, de a helyén korábban is templom állt. A templom egyhajós, szentélye sokszögzáródású és keresztboltozatos. Tornya nincs, de mérműves (kőrácsos) ablakai gazdagon díszítettek, s különlegessé teszi a templomot, hogy külső falába római kori faragványokat falaztak be!

A darlaci templom látképe

A látogató egy másik érdekességet is felfedezhet: a templom kívülről is festett volt, a szentély falain a mai napig látszanak a freskók, köztük a Keresztrefeszítés jelenete, illetve – a korszakra jellemző, de számunkra meglepő módon – Szent Kristóf hatalmas alakja is kivehető, aki vállán hordozza a gyermek Jézust. Sokan úgy ismerik mint a vándorok védelmezőjét, azonban egy másik értelmezése magyarázza, hogy miért jelenítik meg általában a templomok külső falán alakját: a hirtelen halál ellen véd, amitől a középkorban joggal tartottak a hívek, s remélték, hogy Kristóf látványa, a hozzá szóló ima segíti őket abban, hogy elkerüljék az utolsó kenet nélküli halált.

Szent Kristóf a darcali templom szentélyének külső falán

A templomba lépve hihetetlen látvány tárul elénk, ami a gazdag kifestésnek köszönhető. Feltűnik az Utolsó ítélet, a Fájdalmak férfija, a magyar királyszentek, Szent Katalin legendája… Érdemes megjegyeznünk azt is, hogy De Gerando Ágost (1819–1849) e templom kapcsán írta le az itteni lelkész beszámolója nyomán, hogy az evangélikus közösség még egyszer sem kérte a falképek lefestését, de ha erre sor kerülne, maga a gyülekezet vezetője akadályozná azt meg!

A darlaci templom kifestésének részlete a Vir dolorummal

Berethalom (románul Biertan, korábban Ghiertan, németül Birthälm) temploma a 13. században már állt, s az erődítése is elkészülhetett a 15. század végére. A torony nélküli csarnoktemplom csillagboltozatos, szentélye sokszögzáródású. Itt áll Erdély legnagyobb szárnyasoltára: mintegy huszonnyolc képet nézhetünk végig a 16. század fordulóján készült alkotáson. A templom tele van kuriózumnak számító részletekkel is.

A berethalmi templom nyugat felől nézve

Még az intarziadíszes sekrestyeajtó bonyolult zárszerkezete is különlegességnek számít. Talán még egy részletre érdemes felhívni az olvasó figyelmét: a berethalmi erődtemplom diadalívén a templomba nem illő alakokat fedezhetünk fel: bolondfigurák néznek le ránk a boltívek indításáról. Bolondok nemhogy a templomokban nem számítanak megszokott látványnak, de a világi falképfestészetünkből is szinte teljesen hiányoznak (kivételt jelent a budapesti Táncsics Mihály utca 24. szám alatti házból származó freskótöredék, amelyen táncoló párt kísér egy bohóc, ezt a falképet ma a Budapesti Történeti Múzeumban őrzik).

A berethalmi templom sekrestyéjének bejárata és a bolond festett alakja a diadalíven

A templom belső falgyűrűjének tornyai adtak helyet a katolikusok kápolnájának, a szász püspökök kriptájának és az ún. Scheidungshausnak is. Utóbbi azon házastársak összebékítésére szolgált, akik ki nem állták egymást és a válást fontolgatták: a házaspárokat bezárták ide két hétre, rákényszerülve, hogy egy asztalhoz üljenek, egyetlen étkészletet használjanak, és egy ágyban aludjanak. A hagyomány szerint négyszáz év alatt egyetlenegyszer történt meg, hogy valaki el is váljon az itt töltött kéthét után.

A riomfalvi templom kaputimpanonja

Riomfalva (románul: Richiș, korábban Rechișdorf, németül: Reichesdorf, szászul Reχestref) evangélikus erődtemploma a 14. század második felében épült. Faragások díszítik a nyugati kapu timpanonját, a pillérek fejezetét, a boltozat záróköveit és a szentségtartófülkét is. Utóbbit a pelikán alakja díszíti, ami a 12. század óta az egyik legkedveltebb Krisztus-szimbólum, maga Szent Ágoston is a szenvedő Krisztus jelképeként ír róla. A történet szerint a pelikán oly odaadóan szereti gyermekeit, addig cirógatja őket – csőrrel, karommal –, hogy azok belehalnak, mire bánatában a madár felszaggatja bőrét, és az így gyermekeire hulló vér feléleszti őket harmadnapra. Szent Jeromosnál jelenik meg a kígyó a fabula szereplőjeként, s szerinte a kígyó öli meg a fiókákat. Eucharisztikus szimbólumként való értelmezése a középkor során válik keresztény hagyománnyá, hiszen az szűkebb értelemben az oltáriszentségben önmagát eledelül adó Krisztust jelenti. A halottat életre keltő vér az oltáriszentséget és a keresztet idézi, sőt előfordul az is, hogy Krisztust pelikánként, „pelikánunkként” említik irodalmi források. Benvenuto da Imola (1320–1388) latin nyelvű kommentárja magyarázza ezt a következőképp: „Azért mondjuk pelikánnak, mert megváltásunkra megnyitotta oldalát, amint a pelikán is vérével kelti életre halott ivadékait.”

A riomfalvi templom pelikános szentségtartója

A zsoltár szerint „A pusztai pelikánhoz hasonlítok, olyan vagyok, mint bagoly a romok közt” (Zsolt 102,7). A hasonlat drámai: a pelikán a sivatagban, víz nélkül elveszett állat.

Az almakeréki szentély boltozata

Almakerék (románul Mălâncrav, németül Malmkrog, szászul Malemkref) háromhajós temploma a mai napig lenyűgöző erővel bír: szárnyasoltára a legkorábbi, mai napig az eredeti helyén álló erdélyi oltár, de megmaradtak a hajó falait és a szentélyt beborító falképek is: úgy érezhetjük, mindent ugyanolyannak látunk, mint 500 évvel ezelőtt eleink. Az oltárt Michael Wolgemut nürnbergi mester műhelyéhez kötik. Előtűnik Szűz Mária, a Virgines Capitales, azaz Alexandriai Szent Katalin, Szent Borbála, Szent Margit és Szent Ágnes, de Jézus gyermekségének epizódjait is megfestették itt.

A szentély freskói soha nem voltak lemeszelve, így a mai napig igen intenzívek a színek: ha belépünk a térbe, nem tudjuk eldönteni, honnan kezdjük végig nézni a képeket, a tekintetünk egyik alakról a másikra ugrik. A boltozaton megjelenik az angyali üdvözlet, Jézus születése, a háromkirályok imádása, Jézus bemutatása a templomban, ahogy számos mártírt, női szenteket és apostolokat is megfestettek ide, sok esetben igen különös-különleges formában: például Jézus gyermekségénél Józsefet mint a nevelésben és gondoskodásban aktívan résztvevő apát látjuk a képeken, az angyali üdvözleten pedig Gábriel és Mária felett megjelenik maga az Úr is, tőle indul egy fénysugár mentén a Szentlélek a Szűz felé, s a gyermek kereszttel a vállán jelenik meg, előrevetítve az általa és értünk vállalt áldozatot.

Jézus gyermekségének jelenetei az almakeréki templomban

Az erdélyi szász templomok nemcsak a középkori művészet fontos kútforrásai, de számunkra is fontos örökséget jelentenek: kulturális és közösségi összetartozásunk mementói, melyek megmentése, ápolása és védelme hitünk védelmét is jelentik.

Olvasóink figyelmébe ajánljuk a Credo 2019/1–2. számát, melyben ugyancsak olvashatunk a középkori erdélyi művészetről és reformáció utáni továbbéléséről.