Amerika története folyamán először magasabb a kommunizmus elfogadottsága, mint a kongresszusé. Az elmúlt héten az Egyesült Államok Kongresszusának bizalmi indexe 1973, a felmérések kezdete óta a legmélyebb értékét érte el, -10 százalékot. Legmagasabb a hadseregé, a kis üzleteké, a rendőrségé és az egyházaké. A sort a média, a szakszervezetek, a bankok és a közegészségügy alkotta utolsó csoport zárja, de még ezek is duplája a kongresszus értékének. Az állam minden nélkülözhető alkalmazottját fizetés nélküli szabadságra küldi. Mindez nem az adósságválság tépázta európai demokráciákban történik, hanem a válságon ma már a gazdasági mutatók alapján túljutott Egyesült Államokban.
A politika határozza-e meg a gazdaságot, ahogy a kifejlett pénzpiaci kapitalizmus korszakának tapasztalata szólna vagy mégsem?
Az 1989-ben győzedelmeskedő és egyeduralkodóvá váló szabadpiaci versenyen alapuló kapitalizmus és a többségi képviseleti demokrácia modellje ma több feszültséget rejt, mint negyed százada. Vitaindítóként egy kérdésre szeretnék koncentrálni az elkövetkezőkben: mi tartja össze ma a társadalmakat és mi a globális gazdasági és politikai rend összetartó ereje?
A mai társadalom egy a történelem folyamán soha nem látott komplexitású rendszerré fejlődött, ami az egyének soha nem látott méretű részvételét feltételezi a mindennapokban. Luhmann rendszerelmélete kiváló kifejezője ennek az állapotnak, ahol az egyes társadalmi alrendszerek jó működésének alapfeltétele a többitől való világos elkülönülés, a „szakma" és a „szakemberek" megléte. Csak így tudja sajátos szerepét optimálisan betölteni. Ez a valóságot leegyszerűsítő komplexitás-redukció az egyén korlátai miatt is szükséges. Olyan komplex rendszerek működnek, amelyek alapvető javakhoz juttatják a társadalom tagjait, anélkül hogy a rendszerek működésének tudatában kellene lenniük. A nyugdíjjal érkező postás nem hozza magával sem a nyugdíjbiztosítók, mint intézményi befektetők globális befektetési magatartásának legújabb híreit, sem az államadósság és a demográfia jövőbeli kérdéseit. Ugyanígy az orvos receptje sem sokat mond a gyógyszeripar és társadalombiztosítás érdekellentétéről.
A komplex valóság leegyszerűsítése mindig a politika területén jelentette a legnagyobb kísértést és a könnyű átláthatóság hamis ígéretét. A demokrácia, más rendszerekkel összehasonlítva fokozottan kiszolgáltatott a populizmus és a manipuláció kísértésének, mert a hatalom alapfeltétele a választópolgár szavazatának megszerzése. A kísértés fő ellenszere a tájékozott, résztvevő, felelős és félelem nélküli állampolgárok kritikus tömege. Egy ilyen kritikus tömeg megléte nagyban függ a társadalom kohézióján és a polgár ki nem szolgáltatottságán. Mindkettő egyértelműen változik. A pénz az emberi méltóság anyagi feltételének biztosítéka és a kiszolgáltatottság elkerüléséig a kritikus tömeg létrejöttének feltétele. Viszont efelett öncél, ami saját versengő logikájából, a felhalmozás igényéből következően a társadalom tagjai között különbségek növekedését okozza, amire számos példa van manapság.
Az egalitariánus társadalmi viszonyok nem a demokrácia feltétele, de a közép-európai rendszerváltást és az európai egység vízióját meghatározó észak-nyugat-európai jóléti demokrációnak feltétele.
A 21. század hajnala eddig nem látott kihívás ezen demokrácia modell számára. A modell egyedülálló értékét az adja, hogy véleményem szerint, a keresztyén értékeket a legnagyobb mértékben foglalja magában. Ez nem jelenthet hamis felsőbbrendűségtudatot, de a felszabadítás teológia felé megfogalmazott határozott kérdéseket és a végre szemmagasságban folyó párbeszédet igen.
A fejlődő országok egy részének súlya a 21. század elején határozottan megnőtt és sikeresen integrálódtak a globális pénzpiaci kapitalizmus rendszerébe, annak politikai rendszerének átvétele nélkül. A kérdés, hogy melyik a nyugat értéket hordozó vívmánya: a kapitalizmus, mint a mára a társadalom minden területét meghatározó, a természetet súlyosan kimerítő rendszer, vagy az emberi jogok magas fokának általános érvényesülését adó jóléti demokrácia?
A kérdés eldöntése azon múlik, hogy a sikeres növekedés évtizedei után a stagnálás, a recesszió és a válság feltételei között melyik válik fontossá: a pénz, vagy az emberi jogok? A pénz-e az a végcél, ami képes az emberi közösséget fenntartó és összekötő szerepre az egyes társadalmakban és a globális emberi közösségben vagy az emberi jogok? A növekedés korlátait elérve a csökkenő pénzszerzési lehetőségek a demokráciát kérdőjelezik meg. Demokrácia vagy jólét. Itt válik izgalmassá az egyházak hangja az emberi jogok és az erre épülő demokratikus rend mellett, illetve az EVT 2012-es Sao Paulo-i állásfoglalásában birodalomként definiált hatalmak ellen. Fontos kiállni a demokrácia mellett, mert a birodalom eszméje a gazdasági bírvágy és a politikai hatalomvágy kettőséből felépülő erőszak, amely birodalmak alkotásának képessége híján kiskirályságot hoz létre, ami a felszabadítási mozgalmak mindenkori antropológiai kockázata.
Annyiban lutheránus pesszimizmussal szeretném zárni ezeket a vitaindító gondolatokat, hogy még egyszer aláhúzzam az ember erős antropológiai korlátait a bírvágy, a hatalom és az ezekhez való emberi viszony megváltoztathatóságában. A hatalom és a vagyon megosztása olyan egyensúlyi állapotot hozhat, ami az emberi méltóság fenntartását és a participáció képességét tűzheti ki józan céljául, és nem a totális gazdaság illúzióját, vagy a felszabadítás okozta demokrácia és szabadság korlátok elfogadását.
-----
Kommentálja, nem irónia nélkül, az eseményeket a német közszolgálati híradó tudósítója egyik este.
https://www.gallup.com/poll/163055/confidence-institutions-2013-pdf.aspx
Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+
Instagram