Ez az ünnep hazánkban ugyan nem hivatalos ünnep, nem munkaszünet, de egy nap igazán nem attól lesz ünneppé, hogy nekünk nem kell dolgoznunk, hanem attól, amit Isten tett és tesz értünk. Nem véletlenül köti össze pünkösdöt a piros liturgikus szín a reformáció ünnepével. Mindkét napon arra emlékezünk, azért adunk hálát, amit Isten tett; amit Ő kiárasztott, amikor az emberi szíveket lángra lobbantotta a mennyei szikra, a Szentlélek tűzével. 

Ennek az égi szent lángnak gyümölcseként született meg az első gyülekezet Jeruzsálemben, közel kétezer éve. S ennek a lángnak forró tűzében tisztult meg, született újjá az egyház immáron 502 évvel ezelőtt, a Wittenbergből elinduló új pünkösd, a reformáció jóvoltából.

A Szentlélek juttatta eszükbe az első apostoloknak a Krisztusról szóló evangéliumot. Ő adott nekik erőt, hogy nyíltan kilépjenek Jeruzsálem utcáira, és a legszélesebb nyilvánosság előtt bátran tanúskodjak megfeszített, de feltámadott, élő Urunkról. 

Ugyancsak a Lélek által lángra lobbantott ige fényében fedezte fel Luther Márton az evangéliumot, mint az egyház legnagyobb kincsét. És a Lélek erejével lépett ki ő is a wittenbergi vártemplom fedezékéből, hogy a templomkapura kiszögezett tételeivel hívja megtérése, új életre az utca népét éppen úgy, mint az akkori egyház utat tévesztett vezetőit. 

Így indult el az a lelki forradalom, ébredés, megtérési mozgalom, ami hamar átjárta az európai országokat, és gyorsan eljutott hazánkba is. Hála Istennek és annak a kommunikációs forradalomnak, amely a reformációt kísérte. Luther Márton és munkatársai remekül ráéreztek a könyvnyomtatásban rejlő hatalmas missziós lehetőségre, melynek segítségével valóra vált egyik énekünk kérése: „Adj a jó hírnek sebes szárnyakat…”

De a reformáció nemcsak az emberek közötti kommunikációban hozott forradalmat, hanem mindenek előtt Isten és ember kapcsolatában, párbeszédében. Hiszen a bibliafordítók jóvoltából egyre többen csodálkozhattak rá arra, hogy a mennyei Atya milyen jól beszéli az anyanyelvüket. A Biblia olvasása és tanulmányozása többé nem csupán a tudós papok és szerzetesek kiváltsága volt. Minden olvasni tudó ember közvetlenül, első kézből tájékozódhatott Isten munkájáról, akaratáról és tervéről az egész teremtett világgal kapcsolatban éppúgy, mint a személyes életre nézve. 

Sőt, mi több, kiderült, hogy Isten nemcsak olvasható az anyanyelvünkön, de meg is szólítható közvetítő papok és közbenjáró szentek nélkül. A reformáció által felfedezett evangélium világosságában láthatjuk meg a teremtő Atyától kapott istenképűségünk igazi ajándékát. Ez nem valamiféle külső hasonlóság, hanem a Vele való bensőséges közösség, közvetlen kommunikáció lehetőségének gazdagító kincse. 

Ezért adhatunk hálát a közelgő reformáció ünnepén, ami nem csupán emléknap, mikor nosztalgiával visszamerengünk a dicső múltba, amikor még Isten munkálkodott közöttünk, értünk és bennünk. Magam is vallom mindazt, amiről Suenens belga bíboros így tesz bizonyságot: „Isten új arcot ölt minden reggel, és most teremti a világot, nem valahol az elfelejtett múlt ködében… Hiszem, hogy a Szentlélek működik az Egyházban és a világban, akár tudunk róla, akár nem. A Szentlélek mindörökké a Teremtő Szellem, aki minden reggel új szabadságot, örömöt és bizalmat hoz azoknak, akik befogadják. Az Egyház története hosszú, s tele a Szentlélek csodáival. Hiszek a Szentlélek meglepetéseiben. Miért merülne ki éppen most Isten képzelőereje és szeretete?”

Én is hiszem, hogy nem csupán a komor, temetőjárós, ködös novemberi napok felé, az egyre szürkülő őszbe és fagyos télbe tart az életünk, hanem a reformáció színe, piros pünkösd lángja, a Lélek irányfényünk lehet a tovább vezető úton, az adventus Domini, az érkező Úr felé!

A jegyzet elhangzott a Magyar Rádióban, 2019.október 28-án.