Vasárnap volt, 10 óra, amikor Gödöllőn az evangélikusok és a reformátusok is istentiszteletet szoktak tartani. Ezúttal a város evangélikus templomában azonban elmaradt az istentisztelet, a gyülekezet is „elkísérte” lelkészét a reformátusokhoz a közös hálaadó alkalomra.

Bevallom, emberileg és szakmailag is elfogult vagyok az evangélikus–református kapcsolatok irányában. Gyerekés ifjúkoromat olyan gyülekezetekben töltöttem, ahol hagyománya – és ami fontosabb: élő gyakorlata – volt a reformáció testvéregyházai közötti őszinte és valóban testvéri együttműködésnek. Történészként első publikációmat a 19. századi magyarországi református–evangélikus együttműködésről írtam. Így tudom azt is, hogy történelmünk során voltak már a mainál jobbak az egyházaink közötti kapcsolatok.

Valamikor a 20. század elején gyűjtötték néprajzosok azt a népi szájhagyományt, hogy Kálvin János és Luther Márton testvérek voltak, és természetesen mind a ketten magyarok. A gödöllői templomban ezen a vasárnapon hihetőnek is tűnt ez a hagyomány.

Egy másik – sokkal közismertebb – népi bölcsesség azt mondja, hogy „lakva ismerni meg a másikat”. Gödöllőn teszteltük a mondás igazságát. Márciustól egészen október közepéig az evangélikus templomban tartották istentiszteleteiket a reformátusok. Úgy terveztük eredetileg, hogy az „ünneptelen félév” néhány hónapjában zajlik a felújítás, és lesz vendégünk a református gyülekezet. A Gondviselés, az építőipar kiszámíthatatlansága, a régi épületek megbontásánál óhatatlanul kiderülő, nem várt műszaki problémák azonban kiterjesztették és meghosszabbították a „társbérlet” idejét. A nagyhét, a húsvét, a pünkösd és a konfirmáció hosszabb ideig tartó és több embert megmozgató alkalmai alatt is egy templomon kellett megosztozni.

Az érdekek ütközésével bőven lett volna alkalom a súrlódásra, konfrontációra. Istennek hála, az „együttlakás” nem rombolta a kapcsolatokat, hanem építette a bizalmat. Amikor kiderült, hogy a többletmunkák miatt pénzügyileg is veszélybe került a felújítás, akkor az evangélikus gyülekezet egy vasárnapi offertóriumát ajánlotta fel a reformátusoknak. Nem ez a „két fillér” oldotta meg az anyagi problémákat, de az evangélium példájából tudjuk, hogy a „két fillérnek” nem is a közgazdasági értéke számít. Ennek a féléves kisegítésnek köszönhető, hogy Albert Gábor evangélikus lelkész prédikált a református templom felújítását követő hálaadó istentiszteleten az evangélikus Agenda alapján kijelölt igeszakaszról Jakab leveléből.

Százhetvenhét évvel ezelőtt komoly törekvések voltak arra, hogy Magyarországon is egyesítsék az evangélikus és a református egyházat. Tudjuk, hogy nem sikerült, részemről ezt nem is tartom tragikus fejleménynek. Jó azonban, ha legalább a reformáció hónapjában megemlékezünk arról, hogy mindkét felekezet a reformáció örökösének, az Ige egyházának tartja magát. Hála Istennek, elég gazdag ez az örökség ahhoz, hogy jusson belőle mindenkinek. Ha az örökösök nemcsak megszokásból nevezik testvéreknek egymást, hanem erről tanúságot is tesznek, akkor abból mindenki gazdagodni fog. Ezért volt felemelő egy ilyen közös alkalmat átélni. Bizakodom benne, hogy ez az állapot 2019-ben nem csak Gödöllő történeti protestáns gyülekezeteinek kiváltsága.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 43–44. számában jelent meg 2019. november 3-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.