„Nélkülem semmit” – Hálát adtak a felújított maglódi templomért és szószékért

„Nélkülem semmit” – Hálát adtak a felújított maglódi templomért és szószékért

Share this content.

Maglód – 2013. október 20-án a templom és a szószék felújításának hálaadó ünnepségére gyűltek össze a maglódi evangélikusok. Az 1778-ban felépült hajlékot, mely egy középkori templom helyén áll, gazdája – a több, mint ezer tagot számláló közösség – példátlan áldozatkészséget mutatva védi és óvja. Az újraszentelési ünnepségen Fabiny Tamás püspök hirdette Isten igéjét a magvető példázata alapján. Szöveg és fotó: Horváth-Hegyi Áron

Az egyházvezető kiemelte: a Magvető nem válogat: szórja a magot, ahova csak tudja. Az útfélre, tövisek közé és sziklás talajra hullott magok mellett esik a jó földbe is. Bármennyire is sok a kárba ment mag, a kevés eredményért is hálát kell adni, azokért, akiknek szívében otthonra talál Isten igéje. Azokért, akiknek szívét a tartós igehallgatás megtisztítja és immáron nem csak az ige hallgatói, hanem megtartó is lesznek.

Az istentiszteleten a kicsinyek, a gyermekbibliakörösök is szolgáltak énekkel, éppúgy, mint a felnőttekből álló Magdala kórus. A liturgiában Solarik Vilmos a felvidéki hosszúszói testvérgyülekezet lelkésze mellett a gyülekezet egykori lelkészei is részt vettek, Blatniczky János nyugalmazott lelkipásztor, és Krámer György esperes. A Dél-Pest megyei egyházmegye nevében Bak Péter felügyelő, az egyházkerület nevében Benczúr László tiszteletbeli felügyelő köszöntötte az egybegyülteket.

Németh Mihály gyülekezeti lelkész templombemutató beszédében elmondta: Templomunk egyik ékessége a szószék, amelynek egyik különlegessége, hogy bal oldali párkányán enyhe kopás látható, amely az évszázadok során elhangzó ezernyi igehirdetés közben odatámaszkodó lelkészek hagytak maguk után. A szószéken lévő latin nyelvű felirat tanúsága szerint 1777-ben készítették az imádság és igehirdetés céljára. Közepén a magyarországi evangélikus egyházművészetben is egyedülálló ábrázolás látható. Háttérben egy város, ez előtérben egy magot vető férfi alakja mellett egy Luther kabátot és fehér mózestáblát viselő lelkész imádkozik. A kiszórt magokat egy felhőből kinyúló mennyei kéz öntözi. A latin felirat János evangéliumából való jézusi mondat: „Sine me nihil” („Nélkülem semmit”). 

Bár 1998-99-ben már történtek restaurálási munkálatok a szószéken, és a templomon, az ezredforduló után azonban újabb, nem várt bajok jelentkeztek. Egy évtizedes szünet után 2011-ben folytatódtak a munkálatok a tetőszerkezet és a homlokzat rendbehozatalával, és 2013-ban be is fejeződtek a szószék felújításával - számolt be a munkálatokról Kérges László felügyelő.

Hivatkozások: További képek. -
Címkék: Maglód - templom - szószék -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!