A protestáns egyházakban – szemben a kötelezően megalkotott római katolikus főpapi címerekkel – a személyes címerek ritkák, s azokkal a megnemesített lelkészek címeresleveleiben találkozunk. Természetesen a nemesi családból származó és egyházi pályára lépett személyek rendelkeztek címerrel, s családjuk címerét mint családtagok jogosultak voltak viselni, más azonban az az eset, amikor a lelkipásztor a szolgálataiért, érdemeiért részesült a címeradományozás és nemesítés kiváltságában, és vele együtt utódai is elnyerték a címereslevélben foglalt jogokat.

Kollektív nemesség – személyes nemesség

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem a nevezetes oklevelével 1629-ben minden református lelkészi utódot megnemesített, de az ezzel járó nemesi előjogoknak az érvényesítése – leginkább a Partiumban – gyakran akadályba ütközött. Ezért a lelkészek igyekeztek inkább személyes nemességet és címert szerezni. Erre az utódaiknak volt szükségük leginkább, hiszen maga a lelkész a státuszánál fogva nemesi kiváltságokat élvezett.

Maga Bethlen Gábor is adott ki személyes címereslevelet prédikátoroknak, amelyek címerképein a lelkészek hivatásuk gyakorlása közben jelennek meg, kezükben Biblia vagy más, az istentisztelethez köthető tárgy, öltözetük s a mellettük megjelenő jelképek is egyértelműen mutatják a megadományozottak foglalkozását. A lelkészábrázolások ilyen módja köszön majd vissza később egyes 19. századi egyházközségi címeres pecséteken is.

Újszövetség, pálmaág, angyalok

Az előbbieknek szép példája Bethlen Gábor nemességet és címert adományozó – 1624. március 25-én Kassán kiadott – oklevele milotai Nagy Jánosnak a Szatmár megyei Milota falu lelkészi hivatalának több éven át tartó betöltéséért, odaadó szolgálatáért.

A címereslevél narratiónak nevezett részében – különösen a 17. század végétől – gyakran leírják az adományos életútját, cselekedeteit, azokat az érdemeket, amelyekért a címeres nemeslevelet kiérdemelte. Ezek a leírások jelentős mennyiségű és másutt nem mindig fellelhető információt is tartalmazhatnak. Milotai Nagy János kiváltságából a megadományozott fiai, Mihály, János és Tamás, valamint unokaöccse, Bartos – másképp Musai – János is részesültek, ahogy az a címereslevél szövegéből szintén kiderül. Ez a szövegrész egyúttal a családtörténeti adatok ellenőrzéséhez is hozzásegítheti a kutatót.

A címerkép egyértelműen a megadományozottat jelképezi: a szemlélővel szemben állva ábrázolt, hosszú, fekete papi ornátusba öltözött adományos jobb kezében az Újszövetséget tartja, baljában pálmaágat, feje fölé jobbról és balról egyegy fehér ruhás angyal babérkoszorút emel. Az oklevél szövegében meg is találjuk az Újtestamentum megnevezését (Novum Testamentum), így kétséget kizáróan azonosítható az ábrázolt tárgy. A címerek azon típusát, amelyeken a címerkép egyértelműen utal az adományozott hivatására, vagy a címerkép elnevezése a tulajdonos nevével azonos, beszélő címernek nevezzük.

Realisztikus ábrázolás a címerképen

Hasonló motívumok jelennek meg, de kicsit másként Soós Ferenc kolozsvári evangélikus lelkipásztor 1702. november 24-én Bécsben kelt címereslevelén, amelyet I. Lipót adott ki. Az adományos jelképeként (pars pro toto – rész az egész helyett) egy fekete ruhás bal kar jelenik meg, amely egy nyitott könyvet tart. A fő címerkép a Biblia, amely ebben az esetben is egyértelműen utal a megadományozott egyházi kötődésére.

A címereslevél fontos része a címerleírás, amely a heraldika alapelveinek és szabályainak figyelembevételével történik. A cél, hogy e leírás alapján az adott címer egyértelműen lerajzolható, lefesthető s azonosítható legyen. Soós Ferenc címereslevelén a leírás szövege meg is nevezi a szent könyvet (Biblia Sacra), amelynek a címerben ábrázolt lapjain – de a leírás szövegében is szereplően – a IEHOVA felirat olvasható. Sisakdíszként fehér galamb szerepel, amely csőrében olajágat tart. Bizonyára e közismert szimbólum alkalmazása sem lehetett véletlen a lelkészi hivatás képi megjelenítésekor.

Oltár előtt térdeplő, kezét imára kulcsoló, egyházi öltözéket viselő férfit ábrázol Hídvéghy István gyalui prédikátor címere, amelyet I. Rákóczi György erdélyi fejedelem parancsára állítottak ki Gyulafehérváron 1639. május 22-én. Mivel a szöveg megnevezi az adományozott által ugyancsak nemességet kapott feleségét és fiait – Szabó Zsófiát, valamint Hídvéghy Mártont és Istvánt –, családtörténeti adatok birtokába is juthatunk. A címerkép ezúttal nem jelképek segítségével utal az egyházi hivatásra, hanem – egyébként magyar címertani sajátosságként – realisztikus ábrázolásra törekedve mutatja be a lelkipásztori tevékenység egy pillanatát. A lelkészi címerek is leggyakrabban a Bibliát, illetve magát a lelkészt ábrázolták, vagy íróeszközt – lúdtollat – használtak a lelkészi tevékenység képi megjelenítésére.

A témához kapcsolódó érdekesség, hogy az első magyar címertan szerzője éppen egy református lelkész, Pápai Páriz Ferenc volt. Ars Heraldica című munkája 1695-ben látott napvilágot.

Hazánkban a legnagyobb címereslevél-gyűjtemény a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában (OL) található, de a megyei levéltárak is őriznek armálisokat. Az OL-gyűjtemény már több éve digitálisan elérhető és kutatható az intézmény adatbázisai között. Jelenleg folyamatban van az adatbázis megyei anyagokkal való kiegészítése, s az így teljessé váló gyűjtemény 2020 tavaszán már hozzáférhető lesz a kutatók számára.

A szerző egyházunk gyűjteményi tanácsának elnöke, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa.

A cikkben említett dokumentumok a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetében találhatók az MNL OL R 64 1. No. 244.; F 21 S 34; R 64 1 No. 359. jelzet alatt. Az adatbázis elérhető itt.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 3–4. számában jelent meg 2020. február 2-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.