Az aszódi diákok egy szentföldi evangélikus iskola diákjait segítik az idei karitatív héten

Az aszódi diákok egy szentföldi evangélikus iskola diákjait segítik az idei karitatív héten

Share this content.

Szöveg: Veizer Valéria. Fotó: Wappler Ádám, Csűry Csaba, Koncz István, Osgyáni Zoltán.
Aszód – A tizenöt éves múltra visszatekintő aszódi karitatív gyűjtés keretében a diákok és pedagógusok az idei évben szentföldi evangélikus iskolák rászoruló tanulóit támogatják a hét során befolyt összegből. A karitatív hét hétfői megnyitóján előadást tartott dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Azbej Tristan, a Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárságának vezetője. Az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium első iskolaként kapcsolódott be a Hungary Helps Programba.

Mióta rendeznek karitatív gyűjtést?

A karitatív gyűjtés kezdetét a 2004 karácsonyán, Indonézia közelében történt szökőár-katasztrófa jelentette, amely több mint 150 ezer áldozatot követelt. Országszerte gyűjtés indult, diákjainak kezdeményezésére iskolánk is csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet felhívásához. Így került első alkalommal 2005 tavaszán megrendezésre a karitatív hét Aszódon.

Az intézmény tanulói és pedagógusai a következő évben gyűjtést szerveztek egy Petőfi Sándorról elnevezett afganisztáni iskola javára, egy másik évben pedig az erdélyi árvízkárosultakat segítették. 2010-ben a Tiszán levonuló ár kapcsán bajba jutott keresztény családoknak sikerült új szőnyeget, kazánt, tűzhelyet vásárolni a gyűjtésből befolyt összegből. Jutott figyelem Böjte Csaba testvér árváira is: 2009-ben az általa létrehozott Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára szerveztek gyűjtést az aszódi diákok. A következő években közvetlen környezetünkben élő rászorulókat támogattunk. Idén arra az elhatározásra jutottunk, hogy újra távoli célcsoportot keresünk. Dr. Péterfi Gábor kollégám javaslatára és segítségével bekapcsolódtunk a Hungary Helps Programba.

Az áldozatkészség és a felelősségvállalás jegyében

A karitatív hét immáron tizenöt esztendeje a keresztény szemléletmódot (felelősségvállalás, empátia, áldozatkészség) közvetíti a diákok felé, emellett a nemzeti szolidaritás Kárpát-medencei erősítése is célja. A gyűjtés ideje mindig a nagyböjti időszak, a lemondás, az egymásra és Istenre figyelés ideje. A rendezvény nevelési célokat is szolgál, a jótékony szándékkal felajánlott pénzösszeg ugyanis diákjaink munkájának eredménye. Ezen a héten tanulók üzemeltetik az iskolai büfét, papírgyűjtést szerveznek, saját készítésű kokárdákat és nőnapi virágokat árusítanak. A tehetséges diákok jótékonysági hangversenyt adnak a szünetekben társaiknak, s a belépőkből származó összeg is a kitűzött célt szolgálja. A sportolni szeretőkre is gondoltunk: foci, röplabda és kosárlabda bajnokságra is sor kerül, a nevezési díjakkal növelve a bevételt. Kezdetben egy, majd két osztály koordinálta a gyűjtést, néhány éve pedig a diákönkormányzat vállalja a program megszervezését. 

Bővültek a programok

A tanulók kezdeményezésére az idei karitatív hét programjai tovább bővültek: a felsoroltakon túl idén a hajfonás, az íjászat, a L’Isten nevű iskolai zenekar koncertje és a baráti fotózás is bekerült a programok közé. Akik tehát összeállnak ketten-hárman egy-egy fénykép erejéig és fizetnek fejenként száz forintot a fotószakkörös diákoknak egy fényképért, egyrészt megörökíthetik a barátságuk egy pillanatát, másrészt a befizetett összeggel azt az adományt növelik, melyből a szentföldi keresztény fiatalok tanulását segíti az iskola. Eszünkbe juthatnak minderről Jézus tanításai is: „Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok.”Illetve: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”. A diákjaink tulajdonképpen kétszer adnak ilyenkor: egymásnak is örömet szereznek, és a tevékenységközpontú adománygyűjtéssel az egyetemes szolidaritás jegyében távol élő, rászoruló társaikat is segítik. 

2019 november végén egyházunk vendége volt dr. Munib A. Younan, a Jordániai és Szentföldi Evangéliumi-Lutheránus Egyház volt püspöke, amikor is előadást tartott Budapesten a keresztényüldözés témájában megtartott második nemzetközi konferencián. Ezekben a napokban dr. Munib A. Younan a feleségével látogatást tett intézményünkben; részt vett egy interaktív tanórán, majd diákokkal, pedagógusokkal beszélgetett. A két szál, a távoli célpont keresése és a szentföldi kapcsolat ekkor találkozott, így idén a Hungary Helps program keretében az egyik szentföldi evangélikus iskola rászoruló diákjainak juttatjuk el az adományt.

Rendhagyó áhítattal kezdődött az idei megnyitó

Március 2-án reggel került sor az idei karitatív hét megnyitására. Az alkalmon itt volt dr. Fabiny Tamás püspök, Azbej Tristan, a Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárságának vezetője és Vécsey László országgyűlési képviselő, aki a folyamat elindítását segítette.

A megnyitó rendhagyó áhítattal kezdődött, tanulóink két csoportban hallgathatták meg dr. Fabiny Tamás püspök igehirdetését. Elsőként az 5-8. évfolyam diákjai, majd a felsőbb évesek hallhattak arról, hogy a püspöknek mit jelentett tavaly a Szentföldre eljutni. A fiatalokat különösen megérintette az a gondolat, hogy most a gyűjtés területét a bibliai tájak jelentik. A Szentföldön az evangélikus egyház több iskolát tart fenn, köztük egyet Betlehemben, Jézus szülőhelyén. Egy másik bibliai városban, Jeruzsálemben pedig az evangélikusok iskolát és kórházat is működtetnek. A püspök kiemelte: a három világvallás - zsidó, keresztény, iszlám - hívei Jeruzsálemben alapvetően békében élnek együtt, de a diákoknak katonai ellenőrzőpontokon kell átjutniuk reggelente, amikor az iskolába elindulnak otthonról. Az előadásból kiderült: az elnök-püspöknek szívügye a közel-keleti keresztények megsegítése. Dr. Fabiny Tamás sokat tett azért, hogy az aszódi evangélikus iskola és a szentföldi evangélikus intézmények között elinduljon a kapcsolatfelvétel. Hálásak vagyunk neki ezért! 

Magyarország az üldöztetésben élő keresztények megsegítését kezdeményezte

Az áhítatot követő előadásában Azbej Tristan államtitkár kiemelte: az aszódi evangélikus gimnázium az első iskola Magyarországon, amelyik bekapcsolódik a Hungary Helps Programba. Ezt követően kitért arra, hogy ma a világban öt emberből, akit a vallása miatt üldöznek, négy keresztény. Magyarország elsőként kezdeményezte az üldöztetésben élő keresztények megsegítését. Államtitkár úr megosztotta egy afrikai adomány átadásával kapcsolatos személyes élményeit, és a helyi püspököt idézve elmesélte, hogy az ottani keresztények nem elsősorban az anyagi támogatásnak, hanem a gondoskodás tényének örültek, valamint felhívta a figyelmet az imádság erejére is. Azbej Tristan külön megköszönte az aszódi diákoknak, hogy fontosnak tartják a távoli országokban élő keresztény társaik támogatását.

A hivatalos megnyitó után elkezdődtek az egész héten át tartó programok, a diákok Szó Ildikó tanárnő vezetésével nagy lelkesedéssel kezdtek el tevékenykedni a „kétszer adunk” gondolat jegyében.

A szerző az iskola igazgatója.

A hét lezárulta után részletes riporttal jelentkezünk honlapunkon.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!