„Köszönöm, hogy oly sok áldozatot hoztak eddig is” – Levél az evangélikus diakóniai intézmények munkatársainak

„Köszönöm, hogy oly sok áldozatot hoztak eddig is” – Levél az evangélikus diakóniai intézmények munkatársainak

Share this content.

Forrás: Déli Evangélikus Egyházkerület
Budapest – Kondor Péter diakóniáért felelős püspök, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke levélben köszönte meg a diakóniában dolgozóknak a mai nehéz körülmények között mutatott helytállásukat. Üzenetében higgadtságra és a megszokott magas színvonalú szakmai munkára buzdít és támogatásáról biztosítja a diakóniai munkatársakat. Levelét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

Kedves diakóniában dolgozó Munkatársaim!

Kedves Testvérek!

A világban és hazánkban kialakult járványügyi helyzet mindenkit érint. A napról-napra változó körülmények új kihívásokat jelentenek. Nemcsak munkánk során kell alapvető változásokra felkészülnünk, hanem családjaink mindennapi életvitelében is. 

Önök, a szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti ágazatban dolgozók nehéz, fizikailag és lelkileg is megterhelő feladatot látnak el, a lehető legmagasabb színvonalon. Keresztény elkötelezettséggel igyekeznek enyhíteni azon emberek nyomorúságán, akik az evangélikus intézményekben keresik a támogatást, gondozást és – idős lakóink esetében – életük nyugvópontját.

Köszönöm ezt a fáradhatatlan szolgálatot, amelyet őszinte emberséggel és kiváló szakértelemmel végeznek. Köszönöm, hogy oly sok áldozatot hoztak eddig is, hogy a ránk bízottak a lehető legjobb ellátást kapják, hiszen munkájuk mellett gyermeket nevelnek, szülőket, nagyszülőket gondoznak, háztartást vezetnek, családjuk életét fogják össze. 

Büszke vagyok Önökre. Külön köszönöm a kialakult válsághelyzetben nyújtott helytállást. A Magyarországi Evangélikus Egyház vezetősége, a Diakóniai Bizottság elnöke, a hátteret biztosító Országos Iroda, a Diakóniai Osztály vezetője és munkatársai minden rendelkezésükre álló eszközzel igyekeznek képviselni a diakónia ügyét és nehézségeit a kialakult helyzetben is, melynek során az Önök kitartása, tenni akarása és kreativitása mindannyiunk számára példát ad.

Számítunk Önökre, felelősségteljes munkájuk ebben az időszakban különösen is meghatározó jelentőségű. Isten megtartó szeretetében bízva, a diakóniában támaszt és biztatást kívánunk adni ebben a nehéz időszakban is azzal a reménységgel, hogy életünk mihamarabb visszatérhet a normál kerékvágásba.

Addig is kérem, hogy az eddig megszokott szakmaisággal és higgadtsággal végezzék továbbra is a munkát! Készüljünk fel a megnövekedett kihívásokra, és hűségesen ragaszkodjunk Isten akarata és Krisztus példája alapján minden ember elmúlhatatlan méltóságához a mindennapos élethelyzetekben éppúgy, mint a végső percekben. Isten áldja meg munkájukat, életüket és családjaik életét!

„Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, Uram, azokat, akik hozzád folyamodnak.” (Zsolt 9:11)

Kondor Péter

a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, diakóniáért felelős püspök

Budapest, 2020. március 17.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!