Anya lala, apa ámen (Lk 11,1–4)

Anya lala, apa ámen (Lk 11,1–4)

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Gáncs Tamás
Acsaládi anekdota szerint ez volt életem első mondata: „Anya lala, apa ámen.” És mint ilyen sokszor visszaköszön a családi találkozókon, legyen szó születésnapról, családi nyaralásról vagy éppen karácsonyról, húsvétról. „Anya lala, apa ámen.” Nem meglepő, mondhatnánk, hiszen anyukám vezette a nagytarcsai evangélikus gyülekezet gyermekkórusát, sőt a felnőttkórus alt szólampróbái is nálunk voltak a parókián, a konyhában hétfő esténként, nagy örömünkre – természetesen. A mondat második része („apa ámen”) sem vág mellbe, gondolom, senkit, hiszen édesapám volt a nagytarcsai egyházközség lelkésze, gyermekkorom idilli környezetében.

Réges-régen volt, ha nem is egy távoli galaxisban, de távol. Távol, ugyanakkor, ahogyan egy kortárs művész, a Kossuthdíjas Lovasi András fogalmaz: „Mindentől messze, a szívhez közel…”, igenis létezett, sőt létezik ma is. Nosztalgia keveredik a kisgyermekkor ártatlanságával, mégis óriási mélysége lehet annak a gondolatnak, hogy az embert mennyire meghatározhatják a gyökerei, az indulása, az otthonról a „ballagási tarisznyába” kapott útravaló. A lala és az ámen. És ami ezekből következik.

A Miatyánkot két verzióban is megőrizte és rögzítette az első keresztény generáció. Máténál és Lukácsnál is olvashatjuk. Istentiszteleteken, belső szobánk áhítatos csendjében a valószínűleg eredetileg is liturgikus szövegként használt Máté-szöveget használjuk, pedig az „eredeti” variáns minden bizonnyal a lukácsi.

Jézus is imádkozik. Ez a kiindulási alap. Ez a viszonyítási pont. Egy anonim tanítvány a sok közül így szól hozzá, látva az imádkozó Mestert: „Uram, taníts minket imádkozni…” Óriási evangélium tárulhat elénk a mai vasárnapon, éppen a „szemek” (Oculi) vasárnapján: lehet imádkozni tanulni. De kérni kell ezt, ahogy az anonim tanítvány meg is tette. A tanítvány ebben is tanítvány: imádkozni tanul a Mestertől. Ő tanít. Ma is tanít. És szívünkre helyezi: sosem késő megtanulni imádkozni. Mert nemcsak a jó pap, de a jó gyülekezet, a jó gyülekezeti tag is holtig tanul. Ahogyan Luther írja a Nagy kátéban: „…mi sem szükségesebb, mint hogy Isten fülét folytonosan foglalkoztassuk, kiáltsunk hozzá, és könyörögjünk, hogy adja meg, tartsa meg és sokasítsa meg nálunk a hitet s a Tízparancsolat betöltését, viszont távolítsa el mindazt, ami utunkba áll, s akadályoz bennünket.” (3. rész – A Miatyánk)

A ceglédi gyülekezettől mint a tavalyi egyházkerületi nap záró istentiszteletének igehirdetője kaptam ajándékba egy csoda szép, kézzel készített kerámiatálat. Rajta a Miatyánk igéi. Szó szerint és átvitt értelemben is: igéi. „Szenteltessék meg! Jöjjön el! Legyen meg! Add meg! Bocsásd meg! Ne hagyj! De szabadíts meg! Mi Atyánk!” Felkavaró tömörség Máté szövege alapján, benne mindennel, amire, akire szükségünk van. Benne a szabadítással, benne a Szabadítóval! Aki ma minket tanít imádkozni. És ez létkérdés. Luther írta: „A hívő imádság tartja meg a világot.” Merjünk ma is tanulni! Tanulni imádkozni. Tőle, a Megtartótól. Tőle, aki maga is imádkozik. Mert igazából minden csak az imádság után következik, amely Friedrich Heiler [német teológus, egyháztörténész, 1892–1967 – a szerk.] szerint a szívnek Istennel folytatott belső kommunikációja. Fantasztikus ajándék a Miatyánk, a mi Atyánk ajándéka. Szenteltessék meg az ő neve. Ne a miénk. Az övé. Jöjjön el az ő országa. Velünk együttműködésben. Ez egy igazságos ország, ahol szeretni nem puszta szó, ahol őszinteség és irgalom van. Mindennapi kenyerünket adja ő meg nekünk naponként. Az aznapi kenyerünket. Nekünk és másoknak. Az éhezőknek. Amennyi kell, se többet, se kevesebbet. Ahogyan Péld 30,8-ban olvashatjuk: „Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges…”

Az elég imádsága a Miatyánk. És a kérésé, hogy ő engedje el adósságainkat, vétkeinket. Mi is elengedjük azoknak, akik nekünk tartoznak. Komolyan gondoljuk, mélyen hisszük! Micsoda szabadság ez! A tiszta lap esélye. A megbocsátás esélye. Az újrakezdés esélye. Az idei böjtben is. „És ne vígy minket kísértésbe…” – zárja Lukács. De ki is nyit valamit. Az eget.

Ahogyan Ferenc pápa fogalmaz Mi Atyánk – Gondolatok az Úr imádságáról című könyvében: „Remélem, hogy mindnyájan, akik a Miatyánkot mondjuk, egyre inkább felfedezzük, hogy Isten szeret, megbocsát, eláraszt minket a Szentlélek harmatával, és így mi is képessé válunk arra, hogy minden testvérünket szeressük, és megbocsássunk nekik. Ha ezt tesszük, el tudjuk képzelni, milyen a mennyország.”

Anya lala, apa ámen. Mi Atyánk, legyen meg a te akaratod, velem is, ámen.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 9–10. számában jelent meg 2020. március 15-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!