„És teremté Isten a nagy vízi állatokat […], mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. […] És látá Isten, hogy minden, amit teremtett vala, ímé igen jó.” (1Móz 1,21b.31a; Károli-ford.) Nemcsak a Biblia első lapjain, de az idők kezdetén is „ímé igen jó” volt minden. De aztán az ember ahelyett, hogy a rábízott földgolyót – rajta a növény- és állatvilággal – védte és óvta volna, egyre inkább tönkretette. Az utóbbi évek tudományos kutatásai arra hívják fel a figyelmet, hogy a következő évtizedekben – ha nem változik a tendencia – a vadon élő rovarok fajszáma akár negyven százalékkal is csökkenhet. Hazánkban is nagymértékű a méhek pusztulása, a vadon élő rovarvilág is jelentősen fogyatkozik. Ezért 2018. március 10-én egy parányi magyar stáb kezdeményezésére meghirdették a beporzók napja elnevezésű rendezvényt. Idén közel ötven határon inneni és túli múzeum is beállt a sorba, hogy kiállításokkal, programokkal hívja fel a figyelmet az emberiség számára oly fontos rovarok és a számukra elengedhetetlen fontosságú virágok védelmére. Összeállításunk a teremtésvédelem jegyében készült.

– Honnan jött az ötlet, hogy életre hívják a beporzók napját?

– Évekig tudománykommunikációt tanítottam az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 2017 végén egy Kolozsvárról átjött hallgatóm, Győrfy Borbála szakdolgozati témát keresett; azt javasoltam neki, hogy kezdeményezzük a beporzók napját. Vállaltam, hogy megszervezem hozzá a szakmai hátteret, őt pedig arra kértem, dolgozza ki az alkalom kommunikációs stratégiáját. Néhány hónapos nagyon intenzív munkával sikerült elérnünk, hogy az első évben huszonnégy településen voltak rendezvények március 10-én.

– Az új természetvédelmi nap háttereként önök létrehoztak egy honlapot , illetve Facebook-oldaluk is van. Hogyan érték el, hogy ebben az esztendőben határon innen és túl közel ötven múzeum is csatlakozott a kezdeményezéshez?

– Tavaly Berényi Marianna, a Magyar Nemzeti Múzeum Kommunikációs és Közművelődési Igazgatóságának főosztályvezetője, a Magyar Múzeumok online folyóirat főszerkesztője és dr. Vig Károly, a szombathelyi Savaria Múzeum entomológus főmuzeológusa, a Magyar Rovartani Társaság elnöke is felkarolta a beporzók napjával kapcsolatos javaslatomat. Arra gondoltunk, hogy felhívást intézünk a múzeumokhoz: a témához kapcsolódó kiállítási és gyűjteményi anyagukkal, a köré szervezett programokkal csatlakozzanak az ügyhöz. Nagy örömmel töltött el bennünket, hogy a kezdeményezésünknek ekkora sikere lett. A legváltozatosabb programokkal készültek a jelentkező intézmények.

– Ön a beszélgetésünk előtti napon a főváros X. kerületében avatott fel egy rovarszállót. Mi ez pontosan?

– Mielőtt erről mesélnék, egy másik fogalmat, a méhbölcső fogalmát szeretném tisztázni. Ezt a magányosan élő méhek számára például nádkötegből, vastagabb, kifúrt faágból vagy tobozból, esetleg csigaházból készíthetjük el. 

– Melyek a magányosan élő méhek? Bizonyára sokan emlékszünk úgy az iskolai tanulmányainkból, hogy a méhek közösségben élnek.

– A házi méh valóban családban él. A világon közel húszezer beporzó méhalkatú faj található, közülük azonban csak néhány él családban vagy kisebb közösségben. Ilyenek például a poszméhek, de azok is csak néhány tíz, néhány száz tagból álló csapatokban.

– A magányosan élő méhek sokkal több veszélynek is vannak kitéve?

– Így van. Ha például támadás éri a méhkast, akkor a csapat egyik tagja feláldozza az életét, hogy az akár több tízezer tagból álló csapatot mentse. Közismert ugyanis, hogy a méh belepusztul a szúrásba. A magányosan élő méhek esetében nincs meg ez a csapatvédelem, könnyebben is pusztulnak. Az utódpótlásukat azonban mi is elősegíthetjük a méhbölcsők elkészítésével. Ehhez nem kell mást tennünk, mint például egy négy– tíz milliméter átmérőjű lyukakkal átfúrt ágat vagy egy összekötött nádcsomót falra vagy egy fára, esetleg az erkélyre kiakasztanunk.

– Miért fontos az üregesség?

– Hogy a méh be tudjon mászni. Egy méhecske hatszáz virágról gyűjt össze egy pete számára elegendő virágport és nektárt. Ha ebbe a furatbölcsőbe a szükséges mennyiséget behordta, lerakja a petét, majd lefalazza sárral. Körülbelül két-három centiméterenként készít újabb és újabb fészket. A következő évben először a legutoljára letett petéből kifejlődött méh bújik ki, miután átrágta a lezáró sárréteget. Őt követi a mögötte levő, és így tovább, egészen a legbelső méhecskéig. Tehát egy ilyen furatban vagy más néven bölcsőben négy-öt méh is kifejlődhet. De van egy olyan méhfaj is, amelyik üres csigaházak belsejében szereti a petéit lerakni.

– Mikor beszélünk rovarszállóról?

– Amikor nemcsak a magányosan élő méheknek van lehetőségük peterakásra, hanem más rovarfajoknak, más ízeltlábúaknak is. Ehhez többrekeszes „szekrényt” kell készítenünk. Például a pókok szeretnek a tobozok közé elbújni. De a rovarszállóban elhelyezhetünk lyukacsos téglát vagy vályogtéglát, illetve fakéregdarabot is – a cincérek meg a díszbogarak például korhadó fában fejlődnek.

– Mi a garancia arra, hogy az állatok be is költöznek az általunk készített méhbölcsőbe vagy rovarszállóba?

– A rovaroknak egyre kevesebb lehetőségük van peterakásra, ezért nagy valószínűséggel rá fognak találni az ember által készített fészeklehetőségekre. Még lakótelepi erkélyen kihelyezett méhbölcsőről is azt a visszajelzést kaptam, hogy lett gazdája. Sőt a méhek szeretik, ha az utódaik is ott fejlődnek ki, ahol egy évvel azelőtt ők születtek, ezért nem baj, ha évről évre gyarapítjuk a saját készítésű bölcsők számát. Lehetőleg esőtől védett, kissé árnyékos helyen helyezzük el őket.

– A március 10-i beporzók napjával önök a nagy ütemben fogyatkozó rovarvilágra kívánják felhívni a figyelmet. Mi az, amit magánemberként, illetve társadalmi szinten tehetünk a védelmük érdekében?

– Első körben tudatosítanunk kell, hogy saját életminőségünket is kockáztatjuk, ha nem lesznek beporzó rovarok, illetve nem lesz mit és hol beporozniuk. Az ételeinknek körülbelül egyharmadát köszönhetjük nekik. Gondoljunk csak a gyümölcsökre és a belőlük készített lekvárokra, pálinkákra. A zöldségek és a fűszerek jelentős részéhez is szükség van a növény beporzására. Fontos tehát, hogy virágzáskor ne permetezzünk rovarölő szerekkel. Sajnos sokan használnak az úgynevezett neonikotionidok termékcsaládjába tartozó növényvédő vegyszereket, amelyek ugyan hasznosak a növényi kártevők ellen, azonban a virágzáskor a virágport gyűjtő méhekre és más rovarokra káros hatással vannak. Az Európai Unióban több kultúrában már betiltották ezen szerek használatát. Másodsorban szeretném, ha minden kerttulajdonosnak szívügye lenne, hogy rovarbaráttá tegye a kertjét vagy legalábbis egy részét. Ne csak egybefüggő zöld gyep uralja a birtokunkban levő területet, hanem ültessünk virágokat is. Lehet már olyan virágmagkeverékeket kapni, amelyből szinte „rovarlegelőt” tudunk varázsolni. Ezt még lakótelepek közötti zöld területen is el tudjuk vetni. Komoly tudományos vizsgálatok folytak arról, hogy mennyire káros hatással van a méhek virágporgyűjtésére a hetente nyírt gyep. Ugyanis ezeken a „zöld sivatagokon” ilyen rövid idő alatt még szinte a szárszorszép sem tud kinyílni, nemhogy más virág. Ráadásul a nagy teljesítményű motoros fűnyírók szennyezik is a környezetet. Tehát mindenkit bátorítok arra, hogy ritkább fűnyírással, virágok ültetésével és méhbölcsők, rovarszállók kihelyezésével óvja a kis rovarbarátaink életét, és segítse munkájukat.

Beporzók napja Békéscsabán

A március 10-i beporzók napjával kapcsolatos részvételi felhívásra a múzeumok közül békéscsabai a Munkácsy Mihály Múzeum munkatársai jelentkeztek elsőként. A meghirdetett múzeumpedagógiai foglalkozásokon Váncsa Klára természettudományos muzeológus tartott képekkel gazdagon illusztrált előadást. A részt vevő gyermekekkel – közöttük a békéscsabai evangélikus óvoda Zengőerdő csoportjával – intenzív beszélgetés keretében sorra vette, mely állatok végezhetik el a növények beporzását, milyen zöldségeket és gyümölcsöket köszönhetünk ezáltal nekik, és miért fontos a védelmük. Az óvodások hallhattak a kétszáz évvel ezelőtt elhunyt Tessedik Sámuel evangélikus lelkészről is, aki egy olyan új méznyerési eljárást dolgozott ki, amelynek segítségével attól kezdve a méhek is életben maradhattak.

Pintér Anikó múzeumpedagógussal méhbölcsőt készíthettek az óvodások. A kifúrt faágakból álló speciális „méhkeltetőt” a gyerekek elvihették, hogy az óvodájuk udvarán kihelyezve közelről is megfigyelhessék, milyen szorgalmas állatoknak segítenek ezzel.

A Munkácsy Mihály Múzeumban a gyerekek megnézhették, hogyan néz ki például a méhkaptárban a lépet gyűjtő keret, illetve különféle méztípusokat is kóstolhattak. Az interaktív előadást Szlávik-Orvos Mária mesterméhész, a Békéscsaba és Vidéke Méhészegyesület elnöke, a Békés megyei Göndöcs Benedek Mézlovagrend tagja tartotta. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 11–12. számában jelent meg 2020. március 29-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.