Egyikük diákként „úgy utált” futni, hogy nem gondolta, évekkel később önszántából, sőt, örömmel fog kocogni. Másikuk ellenben középtávfutó-versenyeken indult és később sem akasztotta szögre a futócipőt. Huszárné Németh Izabella és Fáczán Zoltán a következőképpen vallottak:

Akiknek köszönettel tartoznak…

Izabella és Zoltán is szüleitől, nagyszüleitől kapta a legtöbb útravalót az élethez: a bölcsességet, életszemléletet, viselkedést, türelmet, tiszteletet, kitartást, alázatot és a munkához való hozzáállást tőlük tanulták. Emellett természetesen, a testnevelő tanáraik is nagy hatással voltak rájuk, egyszerre szerettették meg velük a mozgást és tették vonzóvá számukra a pedagóguspályát.

Zoltán fiatalon középtávfutó, majd labdarúgó volt és azóta is hetente többször fut. Most, az ötvenhez közeledve egy bicajjal lepte meg magát, hogy alkalmanként kerékpározással váltsa fel a kocogást. Izabella középiskolás korában alapfokú szertornára járt; a futást csak közel negyvenévesen, kétgyermekes édesanyaként szerette meg. Korábban soha nem gondolta volna, hogy egyszer ez lesz az a tevékenység, amely során teljesen ki tud kapcsolni, vagy éppen egy-egy fontos döntést meghozni.

Amire idő kell…

„Ma éppúgy nem sajnálom a futásra az időt, ahogyan arra sem, hogy a családommal elmenjek túrázni vagy biciklizni – mondja Izabella.
– A szeretteim nagyon megértőek, mindenben segítenek, támogatnak, különösen mióta három éve intézményvezető is vagyok. Cserébe, hétvégenként tudatosan lehalkítom a telefonom, kikapcsolom az „igazgatói agyamat” és próbálok csak rájuk koncentrálni.”

A családra, a hozzátartozókra Zoltán is mindig szakít időt: „Nem tudhatom, meddig van lehetőségem szeretni őket… Pedagógusként is igyekszem mindig rendelkezésre állni, ha egy tanítványom a segítségemet vagy a tanácsomat kéri. Felesleges vitákba azonban, amikor a másik emberrel nem lehet higgadtan, nyugodtan szót érteni, nem bonyolódom.”

Leg… leg… leg…

Tanári pályája legemlékezetesebb élményeinek felidézése közben – néhány megrendítő tapasztalat mellett – Zoltán két mókás pillanatot is kiemel. Kollégájával máig emlegetik, amikor egyik diákjuk teljes őszinteséggel fejtette ki nekik, hogy szerinte az ő sulijukban vannak a legjobb csajok az egész környéken. Egy másik alkalommal pedig még épp csak hogy gyülekeztek a tanévnyitóra, amikor egyenesen neki szegezték a kérdést: „Tanár úr! Mikor lesz a 24 órás foci?” Zoltán szervezi ugyanis – 2005 óta minden tanévben – iskolájukban ezt a több száz tanulót megmozgató sporteseményt. Az egyik eredményhirdetése után nem várt meglepetésben volt része: a diákok oklevéllel és vastapssal köszönték meg a munkáját.

Izabella ugyancsak egy vicces és aranyos, a kisgyermeki lélek őszinteségéről és tisztaságáról árulkodó esetet elevenít fel: „Idén történt, és talán ezért ez ugrik be, amikor egy elsős kisfiú meglátott egy közel két méter magas férfit az iskola folyosóján, amint éppen szerelt valamit. Végignézett rajta és szájtátva rácsodálkozott: „Jé, és mégisz léteznek az óriászok!” majd továbbfutott, és kiment az udvari szünetre.”

Mentegetőzik, amiért nem tud több, konkrét „leg…”-et kiemelni, de mint mondja, számos élmény éri nap mint nap: „Megható, ha látom a nyolcadikos diákokat elballagni és búcsúzni az iskolától. Megerősítő, amikor visszajönnek, és megköszönik, amit nálunk, tőlünk tanultak. Megrázó, ha egy gyermek úgy érkezik meg, hogy nincs mit ennie, és a tanító néni osztja meg a saját reggelijét vele.”

Szívesen tanulnának még…

„Régen nagyon érdekelt a színészet vagy a rádiós műsorvezetés – árulja el Zoltán a „mivel foglalkozna, ha nem pedagógus lenne” kérdésre válaszolva.  – Ma már belátom, hogy hajnali négykor nehezemre esne felkelni, és a mai „celeb-világ” sem az én műfajom.”

Ugyanakkor szívesen kipróbálná magát a kereskedelem, a vendéglátás vagy a turizmus egyes területein. Az utóbbira van némi rálátása most is: évekig kísért csoportokat franciaországi sítúrára, de most is rendszeresen szervez és vezet iskolai síutakat egy utazási irodán keresztül Ausztriába.

Az idegenvezetés Izabellának is nagy álma: „Nagyon szeretnék sokat utazni, megismerni és felfedezni a világot. Ha most visszamehetnék az időben, biztos, hogy nyelveket tanulnék és pár évet külföldön is eltöltenék még a családalapítás előtt.”

Izabella a nyelvtanulásról még nem tett le véglegesen: ha egyszer sok ideje lesz, mindenképpen belevág. Emellett a gyógytestnevelő szakot is szívesen elvégezné.

Zoltán leginkább olyan gyakorlatias ismeret- és tudásanyag elsajátítására vágyik, amelyet például a saját háztartásában hasznosíthatna, hogy a különféle munkálatokhoz ne kelljen szakembert hívnia: „Szeretném, ha többfélét tudnék főzni, ha el tudnám végezni a kisebb elektromos munkákat, ha jártasabb lennék a burkolásban és a barkácsolásban.”

Amit a legfontosabbnak tartanak továbbadni…

Mindketten kiemelten fontosnak tartják az illedelmes, tisztelettudó viselkedési normák továbbadását.

„Arra ösztönzöm a diákjaimat is, de a saját gyerekeimet is, hogy tudásukat gyarapítsák, mert azt nem veheti el tőlük senki – teszi még hozzá Izabella. – Emellett pozitív gondolkodásra is biztatom őket: ha feladatuk van, ne fussanak el előle, hanem bátran vágjanak bele.”

„Minden a hozzáálláson múlik – hangsúlyozza Zoltán is, miközben egy japán mondást idéz: „Mosolyogj, ha odakinn esik az eső, mert ha nem mosolyogsz, akkor is esik.” Elsősorban legyen hitünk és célunk, és találjuk meg az élet szépségeit!”

„NÉV-JEGYEK”

Huszárné Németh Izabella (1978. április 27.) testneveléstanár, a marcaltői Kmety György Evangélikus Általános Iskola és Óvoda intézményvezetője. Férjével és két gyermekével él. Felekezete szerint római katolikus, de szívében és hitében is nagy helyet foglal el az evangélikus egyház. Mottója Antoine de Saint-Exupéry A kis hercegének sokat idézett sora: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

Fáczán Zoltán (1970. június 30.) testnevelő tanár, osztályfőnök az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumban. Nőtlen, a római katolikus egyházhoz tartozik. Életfilozófiája, hogy az életnél nincs semmi csodálatosabb. Pedagógusként Szent-Györgyi Albert gondolatát tartja szem előtt: „Ahogyan ma tanítunk, olyan lesz a holnap.”