Mi nekem Trianon?

Mi nekem Trianon?

Share this content.

Szöveg: Makoviczky Gyula
Ha a 70-es, 80-as években elhagytuk az országot, mindig volt a daciaban a fenekem alatt csempészárú. Erdélybe és Szlovákiába Bibliát, Ausztriába kolbászt meg fokhagymát, Jugóba guriga sajtot vittünk. Ezeken ültem a határon, be voltam csinálva rendesen – de minden megérkezéshez arcok, sorsok, életek kapcsolódnak.

Ahol jártunk, ott apám felmondta a magyar történelmet, iIlyen földrajzi típusú történelem tudása volt. Édesapám úgy mondta el nekünk a trianoni fájdalmát, mint az egyiptomi kivonulás történetét, Isten népe nemzedékről nemzedékre. Így szabadított meg minket, gyerekeket. Így lettünk aztán szabadok.

A romániai forradalom alatt a szüleim megtiltották, hogy menjek. Értetlenül álltam a döntés előtt. Ruhát, élelmiszert vittek a többiek. Az is lehet, hogy a szüleimnek igazuk volt. Talán nem firkálnék én itt most nektek, ha akkor útnak indulok. Tapadtunk a hírekre, hiszen rólunk van szó, a mieinkről. Földöntúli öröm volt látni, hogy jóra fordulnak a dolgok, csordultig voltam örömmel.

A 90-es években azt éltem meg, hogy végre nincs már gyomorgörcs a határon. Semerre sem. Megvan? Csak mész és rettegés nélkül teheted a jót, és mi mentünk. Kisiratosra, Böjte Csaba missziójába, meg a szerbiai Maradékra. Vittük a szegedi evangélikusok által összegyűjtött ruhákat, élelmiszert, pénzadományt.

Egyszer, teljesen indokolatlanul, érkezett a lelkészi hivatalba száz darab nagyméretű Biblia. Hát ez trambulin a jóra, beindult a régi reflex. Elkezdtük osztani, került belőle Aradra, a Bácskába, Kárpátaljára. Olyan jó volt szabadon, gyomorgörcs nélkül tenni ezt, és mennyi találkozás, mennyi beszélgetés, mennyi öröm, ami ezzel jár...

Azt mondja Karinthy Frigyes Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára című írásában: „Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam. […] És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”

Én megtudtam. Köszönöm Apám. A fiúknak is ezt tanítom.

Elhangzott a pati Trianon 100 megemlékezésen.

Címkék: Makoviczky Gyula - Trianon -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!