Trianon 100: Megemlékezés Dunaújvárosban és Kisapostagon

Trianon 100: Megemlékezés Dunaújvárosban és Kisapostagon

Share this content.

Szöveg: Stermeczki András
Dunaújváros – Kisapostag – Többek között emlékműavatással, koszorúzással, kiállítással és előadással emlékeztek meg Kisapostagon, valamint Dunaújvárosban az evangélikusok a trianoni békediktátum 100. évfordulóján a Nemzeti Összetartozás Napján.

Kisapostagon emlékműavatással, majd a templomkertben az új kettőskereszt mellett emlékeztek az evangélikusok. Dunaújvárosban a templomban az áhítat után megszólaltak a harangok, aztán a kertben a Trianon emlékműnél koszorúzás volt, utána kiállítás és Szántai Lajos előadását hallgatták meg.

Az alábbiakban Stermeczki András lelkész elmondott gondolatait osztjuk meg:

Megemlékezés a trianoni békediktátum 100. évfordulóján, a Nemzeti Összetartozás Napján

Ének: E.É. 485. 

Zsoltár:

„Uram Te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre. Mielőtt a hegyek születtek, mielőtt a föld és a világ létrejött, öröktől fogva mindörökké vagy Te, ó Isten!... Fordulj hozzánk, URam! Meddig késel? Könyörülj szolgáidon! Áraszd ránk kegyelmedet, hogy vigadjunk és örüljünk egész életünkben! Örvendeztess meg bennünket annyi napon át, ahányon át megaláztál, annyi éven át, ahányban rossz sorsunk volt! Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, és méltóságod fiaikon! Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá,… Zsolt 90,1-2 és 13-17

Közel van mindennek a vége. Legyetek hát okosak és ügyeljetek arra, hogy helyesen imádkozzatok. Mindenekelőtt tartsatok ki egymás odaadó szeretetében, mert a szeretet sok bűnt eltakar… ha valaki szolgál, tegye azzal az erővel, amit Isten juttat, hogy Jézus Krisztus által mindenben megdicsőüljön az Isten. Övé a dicsőség és hatalom mindörökkön-örökké.”  1Pt 4,7-8

Tisztelt Emlékező Nemzetközösség!

Egy kisgyermek arcát látom, aki a hatalmas bevásárlóközpont kasszája előtt áll és szeretné elvinni azt a szép fehér rózsacsokrot. Kis markát kitárja és a pénztáros csak számolgatja az aprót, de nem elég. Könnybe lábadt szemével csupán ennyit mond a kisgyerek: a Jóisten megígérte, hogy a kedves virágát magával viheti. A pénztáros olvasta az árva gyermek gondolatait és újra számolta az összeget. Furcsamód, épp elég lett. Aztán a munka után otthon utánanézett a hírekben – valami azt súgta hallott már erről – és rátalált a szörnyű tragédiára, miszerint a kisgyermek a napokban vesztette el szüleit egy gazdag, telhetetlen és hatalomittas ember hibája miatt. A család 2/3-a elveszett. Ő maradt egyedül. Ám a Jóisten gondoskodott róla és könnyes szemében a hála és a remény fénye is felcsillan, hiszen ott állhat most szülei közelében a csokorral. Igazat mondott az Úr. Gondoskodott rólam. 

Ma sem találunk szavakat és igazságot a 100 évvel ezelőtti tragédiára. Kereshetjük az okokat. A külső és belső hibákat, melyből van bőven. Például az emberi gyarlóságot és mohóságot. Azt, hogy a középkori Magyar Királyság mennyi mindent adott ennek a vén kontinensnek. Azt, hogy mi védtük a töröktől őket és azt, hogy mi tápláltunk sokakat közülük. Aztán azt is, hogy ’48-ban miként taposták el igaz szabadságharcunkat. Azt, hogy az I. világháború előtt mennyire volt gazdag, a rabolt javaknak köszönhetően Európa nyugati és gyarmatosító fele. Azt, hogy ez a fajta igazságtalanság nem volt tartható, és így bennünket is belekényszerítettek a világégésbe. Azt, hogy nem volt egységes a nemzet és jobban is figyelhettünk volna a kisebbségekre, annak ellenére is, hogy Európában akkor a legliberálisabb és a nyelvhasználat tekintetében legmegértőbb kisebbségi törvényünk volt. Azt, hogy a nagybirtokrendszernek voltak haszonélvezői és kárvallottjai, akik egy része ezt a háború után árulással torolta meg. Azt, hogy az internacionalisták önpusztító ideológiájának köszönhetően gyengítették hazánkat és nemzetközi szinten rossz hírünket keltették országon belülről is, amely felér hazaárulással. Azt, hogy Linder Béla hadügyminiszter után eltávolították Bartha Albertet is, aki bebizonyította, hogy nem kell a teljes önfeladás, de kell a 250 ezer fős sereg, hiszen 1918 őszén simán visszaszorította Felvidékről az oda betörő cseheket. Azt, hogy 1919-ben aljas módon győzött a proletár diktatúra és ennek köszönhetően teljesen szétzilálták az amúgy is vesztes országot. A Vörös Hadsereg és a vörössé lett „rózsa” sem tudta megállítani a románokat, akik a fővárosig nyomultak, de a fosztogatásokat és becstelen erőszakot sem volt képes felszámolni, csak a demagóg és hamis hírek erejéig, hiszen nem a hazát, hanem saját hatalmukat védték csupán. Azt, hogy ennek az ideológiának köszönhetően nem hívtak meg bennünket az 1919-es béketárgyalásokra, ellenben a németeket és osztrákokat igen, akik elérték, hogy Felső Szilézia és Őrvidék határait érdekük szerint módosítsák.

Így Apponyi Albert vezetésével 1920 januárjában már minden eldőlt, mindent megrajzoltak, hiába tiltakoztunk, azt lesöpörték az asztalról, és így beérett a hazaáruló magyarellenesség aljas munkája. Egy évvel korábban lett volna rá esély Teleki Pál földrajztudóssal, későbbi miniszterelnökkel, az általa a világon először rajzolt piros színű etnikai térképpel. Akkor már nem volt ott Wilson, aki korábban irányunkban megértőbb volt és a brit Lloyd Georg miniszterelnök is ekkor már visszavonta lojálisabb hozzáállását. Pedig korábban ő mondta a tárgyalások alkalmával: „Nem lesz béke Közép-Európában‚ ha utólag kiderül, hogy Magyarország igényei jogosak, és hogy egész magyar közösségeket úgy adtak át Csehszlovákiának és Erdélynek (Romániának) mint egy-egy marhacsordát csak azért, mert a konferencia elutasította a magyar ügy megvitatását.” Nem is volt tartós ez a béke, hiszen nem telt el 20 év sem, és kitört a II. világégés. Ezek ellenére, Isten megtartott bennünket. Pedig mennyi veszteségünk volt. Terület és népesség, épített és ásványkincsek, infrastruktúra és kultúra. Számba venni is alig tudjuk… Nem is beszélve a megváltozott környezetről... Nincs magyar a föld kerekén, kinek ne lenne családfájában, felmenői sorában olyan, aki valamelyik elcsatolt részhez ne tartozott volna. Nemzeti és geográfiai egység a Kárpát-medence, melyet 1920-ban szétszakítottak. Hamvas Béla szerint, Trianon a magyar történelem legnagyobb tragédiája, hiszen ott gyilkolták le a Szent Korona szakrális történelmi Magyarországát. De vajon van-e szellemi bátorságunk az áldozat felelősségével szelíden szólni? Keresni és kutatni a történelemi okokat, de közben keresni önmagunkban az Isten kegyelmét.

Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a Hegyi beszéd azon gondolatáról sem, amit Jézus így mondott: „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!” (Mt 10,16) A világ ma is csak a saját érdekét nézi, legyen az keleten vagy nyugaton, diktatórikus vagy gyarmatosító. Emlékezésünk és megmaradásunk záloga ma is az érdekérvényesítés. Gyászunkat és fájdalmunkat igazán csak mi ismerjük, de okosan a világ tudtára adhatjuk. De az érdekérvényesítés első lépéseként önmagunkba kell tekintenünk. Arra, hogy rendezzük gondolatainkat, lelkünket az Úrral és nemzetünkkel. Nyilván soha, és nem Trianonra, de ezt megelőzően értsük és érezzük meg, hogy a székely nem csupán román és a felvidéki magyar sem csupán szlovák, a vajdasági nem csupán szerb és a kárpátaljai nem csak ukrán. Ezért a nemzeti összetartozás fogalmát szeretettel és szelíden kérem, mindnyájan őrizzük meg és legyen ez közös kincsünk és közös nevezőnk! Hiszen azt is tudjuk, hogy a magyar mennyire tud küzdeni és szeretni, igazságot keresni és értéket teremteni. Ha így tudunk emlékezni, akkor már nem is csak emlékezünk, de ébredni is tudunk. Ébredni a hit által, hogy Isten mégiscsak ad nekünk fehér virágcsokrot és megtarja életünket, mert nem csupán békességet keressük, de bölcsességet, hitet is, amellyel élhetünk! 

Imádkozzunk!

 Mennyei Atyánk! Könyörgünk nemzetünkért. Köszönjük, hogy megtartottad népünket, több mint ezeréves történelmünket. Köszönjük az utóbb eltelt 100 esztendőt is, minden megpróbáltatása és nehézsége ellenére. Imádkozunk a trianoni diktátum utáni mesterséges határokon túl élő testvéreinkért. Őrizd életüket, családjaikat, közösségeiket, Kárpátalján, Erdélyben és a Parciumban, Délvidéken a Vajdaságban és Szlavóniában, Őrvidéken és Felvidéken! Köszönjük, hogy ők is megtartották nyelvüket és kultúrájukat, gyermekeket vállaltak és neveltek, akik anyanyelven olvasnak és énekelnek, beszélnek és imádkoznak. Imádkozunk a most is szülőföldükön élőkért, akik hősiesen helyt állnak és őrzik a lángot. Te segítsd megmaradásukat és adj nekünk együttérző, felelős és hű szívet. Áldd meg egész nemzetünket a Kárpát medencében és azok életét is, akik már messzebb költöztek. Könyörgünk előrement szeretteinkért, őseinkért, kiknek annyi mindent köszönhetünk! Áldd meg magyarságunk minden kincsét és értékét, amely egy ezredéven át gazdagította és gyarapította minden ember életét!

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!