Idén is több ezer pályázat érkezett a Magyar falu programra

Idén is több ezer pályázat érkezett a Magyar falu programra

Share this content.

Forrás: MTI, fotó: Krizsán Csaba
Budapest – Idén eddig több mint ötezer kérelmet nyújtottak be a kistelepülési önkormányzatok és a történelmi egyházak a Magyar falu programnak a helyi életminőség javítását célzó pályázati kiírásaira – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos 2020. június 6-án, szombaton az MTI-vel.

Gyopáros Alpár közleménye szerint a program a koronavírus-járvány ellenére is töretlen népszerűségnek örvend, egyes elemei iránt hatalmas az érdeklődés.

A program keretében eddig hat pályázati kiírás zárult le. Orvosi rendelők fejlesztésére és orvosi eszközök beszerzésére több mint ezer, önkormányzati tulajdonú út, híd, járda építésére és felújítására több mint kétezer kérelem érkezett. Előbbire 4, utóbbira 10 milliárd forintot biztosít az állam. Az 5-5 milliárd forint keretösszegű közösségi terek fejlesztésére és közösségszervezők foglalkoztatásának támogatására is több mint kétezer kérelem érkezett - írta.

Tudatta, hogy két pályázati kiírás jelenleg is nyitva áll: óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztésének támogatására, valamint közterület karbantartását célzó eszközbeszerzésre június 19-ig lehet a kérelmeket benyújtani. A két programra összesen 5 milliárd forint áll rendelkezésre.

A közeljövőben további két pályázati kiírás várható – tette hozzá.

A közlemény szerint a Magyar falu programnak köszönhetően a tavalyi évben mintegy 150 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhatott meg a hazai kistelepüléseken. 2020-ban pedig megközelítőleg 170 milliárd forint támogatást biztosít a kormány a falvakban élők életkörülményeinek javítására.

Az életminőség javítását célzó kiírásokra pályáznak sokan

Továbbra is népszerűek a Magyar Falu Programnak az életminőség javítását célzó pályázatai – mondta pénteken a Veszprém megyei Nagygyimóton, a helyi egyházközség megújult közösségi terének átadásán a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár közölte, hogy erre a célra mintegy ezer pályázat nyert összesen csaknem 13 milliárd forintot.

A kormány idén is meghirdette ezt a pályázati célt, amelyre a tavalyihoz hasonló érdeklődés mutatkozott, döntés július közepén várható.

A kormánybiztos kiemelte: a program több lábon áll. Az egyik pillér a lakhatási támogatás, a falusi csok, amire tízezer család nyújtott be eddig támogatási igényt 50 milliárd forint értékben; a második pillér a falusi útalap, amely az állami kezelésű alacsonyabb rendű utak felújítását jelenti: két év alatt 100 milliárd forintból 800 kilométernyi út újult meg; a program harmadik pillére a helyi életminőséget javító fejlesztéseket foglalja magában, melyen belül 16 különböző támogatási célterület van: tavaly 60 milliárd forint támogatásban részesültek a kistelepülések ilyen jogcímen.

Nagygyimót öt támogatási célra benyújtott pályázata is nyert, többek között egy volt egyházi iskolaépületet újítanak fel – közölte Gyopáros Alpár.

Szaller Zsolt, Nagygyimót független polgármestere elmondta, hogy az egyházi épületen kívül megújul a település óvodájának udvara, szigetelik az óvoda épületét, kicserélik a nyílászárókat. Ezenkívül kültéri sporteszközöket helyeznek el a kultúrház előtti parkban, mintegy 800 méteren újul meg a járda, valamint a polgármesteri hivatal belső terei. A felújítások összesen 40 millió forintból valósulnak meg, egy hónapon belül befejeződnek.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!