„A természetben nincs sem káros, sem hasznos, csak szükséges”

Illés Péter Gábort horgászó-vadászó édesapja, valamint általános iskolai, természetismeret szakkört tartó tanára hatására ragadta magával az élővilág tanulmányozása. Hetedikes korában barátaival kezdte el megfigyelni a madarakat.

– A madarak „elemelkedtek” a földtől, közelebb vannak az éghez; szerintem az élővilág egyik leglátványosabb és legszebb csoportját alkotják – magyarázza választása okát. – Az élőlények megfigyelésével a természetben eltöltött idő érezteti velem a Teremtő nagyszerűségét, s hálás is vagyok, hogy ilyen élőlények vesznek körül – teszi hozzá a biológiatanár, akinek még a telefonja is a fülemüle hangján szólal meg.

Eredetileg ódzkodott a tanári pályától – pedagógus szülei révén látta a „hátrányait” –, az egyetem után azonban megerősödött benne a vágy, hogy emberekkel is szeretne foglalkozni. Ha nem így történt volna, akkor ma talán egy kutatóintézet tudományos munkatársa lenne – és nagyon sajnálná, hogy nem oszthatja meg a tudását az ifjúsággal.

– Egyik gyerekkori példaképem, a polihisztor Herman Ottó írja A madarak hasznáról és káráról című könyvében: „Ott, a hol az anyatermészet szűzen tiszta és érintetlen, ott nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van.” Tehát minden élőlény arra „szükséges”, hogy elvégezze azt a munkát, amit más teremtmény el sem végezhetne – magyarázza az elvet, amelyet pedagógusként közvetíteni szeretne.

Ő egyébként a családjában látja mindazt, ami személyesen reá van bízva: felesége óvónő, gyógypedagógus, két huszonéves gyermeke van.

Magasság, távolság, sebesség – e három kell neki

Hogy mi az a feladat, hivatás, ami Várallai Márk „sajátja” lesz, vélhetően még nem dőlt el véglegesen. Mindenesetre jelen pillanatban logisztikusnak tanul:
– Érdekes és nem utolsó sorban az egyik legjobban fizető szakma a mai világban. 2020-ban szerintem fontos, hogy jó bérezést nyújtó állásod legyen! Utazásra sokat költenék!

Márk még csak négyéves volt, amikor az édesapja először vitte el a hegyekbe: a Velem–Írott-kő–Velem-útvonalon a piros jelzésen tettek meg 12 kilométert. „Egész életre szóló dolgot tanultam meg akkor: szeretni a természetet.” De vajon ezen belül mi „fogja meg” a leginkább? A táj és a domborzat, a növény- vagy az állatvilág? Márk válasza gyors és tömör: „úgy minden”.

Rímel ez a hozzáállás arra, amit Illés Péter Gábor az egyik legfontosabbnak tart továbbadni: – A világ kerek egész. Az ember, így én is, hajlamos azt részekre szedni. Mindenkinek egy „szelet” jut belőle, az élettere, ahol él. Lényeges azonban, hogy a részleteiben megismert világban az „Egészet” is felismerjük, s ahhoz igazodni, visszatalálni is tudjunk.

Ha már élettér… Márk a Kőszegi-hegységben, mint mondja, minden bokrot fejből tud. „Legalábbis az összes turistajelzést ismerem.”
Hogy hova szeretne eljutni mindenképpen? „Japánba vágyom, a szamuráj-kultúra nagyon vonz.” Emellett Svájcot említi, de Erdélybe is szívesen visszamenne. Ausztriában a legtöbb helyet már bejárta, de a 3666 méter magas Grossvenediger még várja…

Márk legfőbb szenvedélye a „mehetnék”: a magasság, a távolság és a sebesség egyaránt izgatja, az utóbbi években pedig főként ezek kombinációja, a teljesítménytúrázás hozza lázba. A kényelmes táv számára a maraton, és igen, a lejtőkön ilyenkor gyaloglás helyett fut. „Ha úgy érzem, hogy egy kis magányra vágyom, akkor nappal indulok el és a világból is kimegyek.” A hosszabb túrákban a kihívást látja, hogy kiléphet a komfortzónájából. Eddigi legnagyobb teljesítménye az úgynevezett Kinizsi Százas.

Fényképezőgép és látcső

A kitűzött cél, a vállalt feladat teljesítése nagyon fontos Illés Péter Gábor számára is. Esetében azonban ez nem kapcsolódik ilyen szorosan a természetjáráshoz. Mindamellett ő is sok mindent hajlandó megtenni azért, hogy a legtöbb madárfaj életében az igazán aktív reggeli időszakban már a terepen lehessen. Ha kell, mellcsizmában jár a mocsárban:

– Mindezeket azonban nem teherként éli meg az ember – szögezi le a pedagógus –, legföljebb estefelé érzem a lábamban a hátrahagyott kilométereket.
Ha Márkkal közös túrán vennénk részt, ő valószínűleg elől menetelne, én meg hátul „bogarásznék” lemaradva. A „szemüvegünk” is más: ő a fényképezőgépével, én a távcsövemmel figyelek, és inkább fülelek…

Márk fotói az elmúlt négy évben mindig a legjobbak között szerepeltek az iskola természetfotó-pályázatain. Emlékezetes számára, amikor még 9. évfolyamosként átvehette Illés tanár úrtól az első helyezettnek járó oklevelet és könyvet. Egy 96 fotóból összeszerkesztett, a csillagos égboltot mutató képért kapta. A mai napig büszke arra az alkotására. Egyébként pedig még az is benne van a pakliban, hogy a fotózás egyszer megélhetési forma lesz számára.

– Meglepődtem, amikor Márk először megmutatta a fotóit. Különösen a közel 2700 méter magasságban, a Dachstein gleccseren készült képe nyűgözött le – emlékszik vissza a biológiatanár, akit egyébként mindig ámulatba ejt és magával ragad mások lelkesedése és elhivatottsága. Ehhez a tulajdonságához kapcsolódik az is, hogy kérdezni is nagyon szeret. A sok-sok őt érdeklő dolog közül most hirtelen egyet választ ki: Johann Gregor Mendeltől, a tudományos örökléstan megalapozójától afelől tudakozódna, hogy ismerte-e gróf Festetics Imre genetikai munkásságát, s hogyan vélekedik róla.

Márknak kapásból van felelete a felvetésre, hogy kitől és mit kérdezne meg: „Szívesen megkérdezném Cézárt, hogy milyen érzés volt egy akkora birodalom urának lenni.” De vajon ő szívesen kormányozna egy olyan nagy országot? „Nem, mert mindenki meg akarna ölni” – utasítja vissza a képzeletbeli lehetőséget.

Értelem és érzelem

Amit ők szívesen kiiktatnának az életükből – lévén sajnálják rá az időt – az a pedagógus esetében a rendrakás, a pakolás és a vásárlás „triumvirátusa”.

A diák pedig arról mondana le nagyvonalúan, hogy minden embert megértsen, mivel az úgyis lehetetlen.

„Mi a mottójuk?”

Márk – nem meglepő módon – erre adott válaszában is a szenvedélyéhez kanyarodik vissza:
– A hosszú túrák vége felé, amikor már mindenem fáj, sűrűn eszembe jut: „Soha ne add fel!”

Illés Péter Gábor pedig – ugyancsak nem váratlanul – egy ornitológust idéz: – A kőszegi születésű Chernel István mondta: „Ész és szív mindig együttesen vezessen.” Azt gondolom, mindkettő szükséges az életben való helyes eligazodáshoz. A Példabeszédek könyvében pedig ezt olvashatjuk: „Az örvendező szív megszépíti az arcot” (Péld 15,13). Szeretném, ha ez is vezérlőelvem lenne.