Aztán egyszer részt vettem az ünnepnap végi romeltakarításban, és saját kezemmel érinthettem azt a hatalmas, vágott cipót. Mondanom sem kell talán: a tűző napon estére csonttá szikkadt. Olyan könnyű volt, mint egy lufi – és olyan csalódás volt számomra, mintha összetört volna egy szép álmom. Hát így becsüljük meg az új kenyeret?!

Utólag látom, hogy bizony így. Nem nagyon vesszük komolyan manapság az értékeinket. Ugyan ki emlékszik az év első szamócájának, cseresznyéjének, dinnyéjének az ízére? Hogyan is tudnánk felidézni, amikor olyan magától értetődő lett, hogy egész évben minden elérhető? Dinnye kell januárban? Tessék, csak le kell emelni a polcról, megfizetni az árát, és kész. Friss eperrel díszítenék az októberi tortát? Nincs akadálya. Még komolyabb utánajárást sem igényel. Minden megoldható. „Minden szabad nekem, de nem minden használ.” (1Kor 6,12) Szegényebbek lettünk, mert kevesebb bennünk a hála. Mindenünk természetes módon jár nekünk, csak épp – ahogy a kisfiam fogalmazott találóan a dinnyéről – „ennek olyan felhabosított víz íze van”. Nem sok türelmünk maradt kivárni az igazi dolgokat. Így nagyon leértékelődött az újnak a fogalma.

Igaz, a régié is. A szép, míves tárgyakat, amelyeket a nagyszüleinktől örököltünk, mi még őrizzük, legalábbis részben. A ma készülő dolgok azonban már nem valószínű, hogy ilyen becsben lesznek tartva. Nem is nagyon érdemesek rá. A kétéves garancia lejárta után egy-két nappal megadja magát a háztartási gép; egy-két év, és a mobil elavul, a ruha divatjamúlttá válik. Nem hihetem már komolyan, hogy amim van, az holnap is annyit ér majd (vagy többet), mint ma. Alig van biztos pont.

A kenyér már nem élet, hanem hizlaló élelmiszer, allergén anyag. Az ünnep már nem megpihenést és méltóságot ad a hétköznapok között, hanem fárasztó buliélményt. Nem furcsa, hogy épp a dúskálásunk foszt meg bennünket annyi mindentől? Kicsit rezonál bennem ezekre a gondolatokra a szeretethimnusz. „De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni.” (1Kor 13,8b) És így jár minden produktumunk. Van ebben valami kijózanító, de valami vigasztaló is.

Értékét veszíti az új mint újdonság. Elavul a régi mint tiszteletre méltó. De a szeretet megmarad. Csak az marad meg.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 31–32. számában jelent meg 2020. augusztus 16-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.