kenyér

Augusztus 20. egyszerre az államalapítás, Szent István és az új kenyér ünnepe. Kisgyerekként ezek közül leginkább a kenyér volt érthető számomra. Ámulva néztem a főtér előtti emelvényen a nemzeti színű szalaggal átkötött, hatalmas kenyeret, és úgy éreztem: ez tényleg teljesen más, mint a hétköznapi vekni. Minden vágyam az volt, hogy egyszer abból az eredeti, új kenyérből egy karéjjal megkaparintsak, mert annak hihetetlen íze lehet.

A karanténidőszak alatt sokan vágtak bele az otthoni kenyérsütésbe. Kovászoltak buzgón aprók és nagyok, sőt voltak, akik pár kenyér kisütése után már családi mikropékségük megnyitásáról kezdtek álmodozni. Jó lenne, ha a kovászolás nem múló hóbort lenne, és a bajok elmúltával se nyúlnánk sokat az olykor minősíthetetlen bolti kenyérhez. De valljuk be, a kovásszal készített kenyér türelmet, gondoskodást és odafigyelést igényel, a mindennapok sodrásában a mai ember pedig nem ér rá arra, hogy még egy ilyen aprócska élőlénnyel is foglalkozzon. De talán épp az új kenyér ünnepén érdemes elgondolkodni a kovászolás isteni dimenzióin.

Ez az írás öt évvel ezelőtt jelent meg Lázárné Skorka Katalin Igék, Imák, Képek (Skata.blog.hu) oldalán. Most a bejegyzést újra felfedezve közöljük azt.

„Amikor áldást mondunk a kenyér felett, megszülethet szívünkben a hála, ami összekapcsol az Élet forrásával, teremtő Atyánkkal”. Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök jegyzete a Kossuth Rádió Evangélikus félórájában, 2019. augusztus 19-én hangzott el.

Amikor megkérdezem az ismerőseimet, vajon tudják-e, milyen összetevőkből áll a kenyér, elkezdik sorolni: liszt, víz, só és élesztő. Ilyenkor azt mondom: tévednek. Amikor kiül az arcukra a csodálkozás, így folytatom: az első három összetevő még rendben is van, de élesztő nem kell. Hogy miért? Mert az első kettő segítségével akár egy hét alatt lehet készíteni olyan kovászt, amely már megkeleszti a tésztát. Most olvasóinkkal is megosztom, hogyan.

„Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.” (Jn 6,35)

Berlin – Az egyházak általában kenyérrel és borral ünneplik meg az úrvacsorát, ahogy azt Jézus nagycsütörtökön tette tanítványai körében. De nem mindig volt ez így, illetve ma sincs mindenhol így. Erről olvashatunk az Evangelisch.de oldalán egy rövid, áttekintést nyújtó cikkben.

Dunaföldvár – Árnyék vetült az augusztus 20-án rendezett ünnepségre Dunaföldváron, ahol a történelmi egyházak képviselői nehezményeztek néhány dolgot, amit sajátos módon szóvá is tettek. Az augusztus 20-i program szervezőinek szánt levelük megjelent a nyilvánosság előtt is, méghozzá közterületen, hirdetőoszlopra ragasztva.

Egyre gyakoribb kérdés gyülekezeteinkben az úrvacsorai alkalmakkor, hogy vajon ki, hogyan, milyen formában veszi magához Jézus Krisztus testét és vérét. Nem csak a liturgiai sokszínűségre gondolunk itt (közös kehely, kis kelyhek, bemártás...), hanem arra is, hogy vannak, akik valamilyen ételallergia, egészségi probléma miatt (lisztérzékenység, alkoholbetegség, gyümölcscukorra való érzékenység) nem tudják magukhoz venni az úrvacsora akár egyik, vagy másik összetevőjét, akár mindkettőt. Körbejártuk a témát.

Szekszárd – A Kenyér Világnapjához kapcsolódóan a pék szakmából adtak ízelítőt a DASZK Csapó Dániel középiskola péktanulói 2013. október 16-án szerdán, a Garay téren. Forrás: teol.hu, szöveg: H. E. Fotó: Gottvald Károly