Acsaládi dokumentumgyűjtemények összeállítása – kiegészítve a személyes visszaemlékezések füzérével ‒ manapság a családfakutatáshoz hasonlóan sokak passziója, s az eredmény ritkán kelti fel a rokoni-ismerősi kapcsolatoknál tágabb kör érdeklődését. Petrőczi Éva könyve azonban méltó helyet foglalhat el a szerző művei között, s jogosan tarthat számot a szélesebb közvélemény érdeklődésére, hiszen a család lebilincselő történetének ismertetésén túl bepillantást enged egy letűnt világ hétköznapjaiba és ünnepeibe.

A mintegy másfél évszázada kezdődött történet kiindulópontja egy természeti katasztrófa, hiszen a szegedi zsidó bútorgyáros lánya és az elszegényedett, birtokait elvesztő, hivatali szolgálatra kárhoztatott felvidéki nemesember mérnökhallgató fia feltehetőleg sosem találkozott volna, ha nincs az 1879. évi szegedi nagy árvíz, s ha Vaniss Gyula – a város lakosainak segítségére siető egyetemi hallgatói csoport tagjaként – nem Seifmann Mór házában kap szállást…

A néhány napos futó találkozás elég volt ahhoz, hogy a végzős vízimérnök-hallgató engedélyt kérjen a vendéglátójától, hogy Nanett nevű hajadon lányával levelezhessen, s időnként meglátogathassa őt, nem titkolva szándékát: a jövőben akár házasságra is lépne vele.

Bár a leány apja udvari szállítóként a szegedi társadalom elismert tagja volt – az 1848–49-es forradalom és szabadságharc résztvevőjeként pedig büszkén azonosult a magyar nemzettel –, a család hagyománytisztelő zsidó vallásosságára való tekintettel nem biztatta különösebben a fiatalokat, bár a kapcsolattartási engedélyt megadta. Mivel tanácstalan volt a fiatalok által kölcsönösen táplált érzelmek megítélését illetően, kikérte a zsidó hitközség rabbijának a véleményét. A rabbi, Lőw Immánuel – nem mellesleg piarista gimnáziumi maturáns volt, és később épp Zadravecz István volt szegedi plébános, későbbi tábori püspök személyes segítségével szállhatott le az Auschwitzba induló vonatról – ezekkel a szavakkal biztatta a leánya sorsáért aggódó apát: „…az már önmagában egy kicsiny misszió, ha bárki közülünk képes népünket, annak hagyományait és kultúráját megkedveltetni az arra kész, jóakaratú keresztény emberekkel.”

A pár ezután ‒ az akkoriban nem kivételesen hosszú udvarlási időszakot követően ‒ 1885-ben köthetett házasságot. Ennek azonban ‒ tekintettel a vőlegény apjának vármegyei szolgálatára ‒ feltétele volt Nanett áttérése a római katolikus felekezetre, amikor is az Ida Katalin keresztneveket vette fel.

Az ifjú pár következő évei az otthonteremtés jegyében telnek. A fiatal mérnök a Kőrös-vidéken vállal vízügyi szolgálatot, ahol 1896-ig várnak egyetlen leánygyermekük születésére, majd két évvel később végleges otthonra lelnek Gyomán. A vezető vidéki családok békés mindennapjai során Gyula egyre feljebb hág a vízügyi igazgatás ranglétráján. Élénk társadalmi életet élnek a békebeli Monarchia utolsó éveiben, és szoros kapcsolatban állnak Ida népes szegedi rokonságával is. Így féltett Margit leányuk a szegedi felsőbb leányiskola internátusának lakója lesz. Margit és az őt okosan dédelgető szülők közötti kapcsolat részleteit megismerhetjük a könyv gerincét képező, szerencsésen fennmaradt levelezésből. (A kortárs olvasóban önkéntelenül felmerül a kérdés: a jelenkori smsés e-mail-üzenetekből vajon mi marad meg a kései utókor számára?)

Bár Margit a végzés után szívesen folytatott volna egyetemi tanulmányokat, idősödő szülei kívánságának engedelmeskedve lemondott a vágyott orvosi hivatásról, és a záróvizsgát követően hazaköltözött Gyomára. Ezután a háztartásvezetés fortélyainak elsajátításával teltek az évek, ami – a helyi társaság köreibe való bevezetés mellett – felkészülést is jelentett a házasságra. Eljegyzett vőlegénye azonban 1916-ban elesik a fronton, így az esküvő meghiúsul.

A család életébe újfent egy olyan találkozással szól bele a történelem, amely találkozás békeidőben nemigen jöhetett volna létre. Nyisztor Péter k. u. k. katonatisztként [k. u. k.: kaiserlich und königliche Armee, császári és királyi hadsereg – a szerk.] az olasz frontról érkezett haza. Rövid ismeretség után eljegyezte, majd – a kommün hónapjainak elteltével és a megszálló román csapatok távoztával – 1919 májusában feleségül vette Margitot. A görögkeleti felekezetű férj 1920-ban leszerelt, és a gyomai bank fiókvezetője lett.

A gyermekvállalás tekintetében Margit szerencsésebbnek tudhatta magát édesanyjánál, Idánál, hiszen már 1923-ban megszületett Éva leánya, akit négy évvel később fiúgyermek, Péter követett. A fiatalok Ida és Gyula háztartásában laktak; ez a háromgenerációs együttélés a Monarchia éveinek modellértékű harmóniáját idézte fel, s a felnövekvő utódok szeretetében részesülhetett az inkább dédszülő korú nagymama és nagyapa is…

Megható a dédszülők halálának története. Ida a házasságuknak az ötvenedik évében hunyt el, mialatt férjén épp szemműtétet végeztek a budapesti, Grósz Emil vezette szemklinikán. Gyula hat évvel élte túl szeretett feleségét, míg azután 1941ben kedvenc foteljében ülve, egy ebéd utáni pihenő közben ‒ könyvvel kezében ‒ hunyt el. Ida és Gyula története így ért véget a második világháború kezdetén, de a négy generáció történetét leíró könyvből részben fény derül a további évek eseményeire is.

Az írónő nagymamája, Vaniss Margit 1972-ben halt meg: ő a tisztes polgári jólét időszakának elmúltával megérte a család vagyon- és otthonvesztésének éveit is. A nélkülözések dacára sem felejtette el azonban elhinteni a felmenők iránti kíváncsiság magjait unokájában, aki csak jóval az ő halála után ismerte meg a család zsidó ágának történetét. Később ezekből az édesanyjától kapott emlékfoszlányokból kiindulva eredt az őseire vonatkozó hagyaték felkutatására, aminek eredményeként megszületett az Ida és Gyula – Dédszüleim története című kötet.

Az irodalmi előzményekhez tartozik a könyv egyik bevezető fejezetében található versfüzér, amely Petrőczi Éva 1985-től – főként családjának zsidó tagjairól – írt költeményeit tartalmazza, a keletkezésükhöz fűzött szöveg kíséretében. A regény ihletésére Bellai Zoltán kaposvári református kántor és Jónás Zoltán hegedűművész baráti együttműködésének eredményeként egy szép zenemű született, egy Szól a kakas már-parafrázis, amelyet az Ars Sacra fesztiválon is bemutattak.

Az ökumenikus szemléletű könyvnek, amelynek a katolikus és a zsidó mellett sok református vonatkozása is van, számos premierje volt a szegedi zsidó hitközségtől a kaposvári református gyülekezeti házig és a budapesti jezsuita Párbeszéd Házáig, továbbá kritikai írások, rádió- és tévéműsorok hosszú sora foglalkozott vele. A regény méltó tanúja egy olyan elsül ­ lyedt világnak, melynek harmóniája után jogosan vágyakozunk. Igazi palackposta, az üzenete mindannyiunkhoz szól.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 33–34. számában jelent meg 2020. augusztus 30-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.