„Miénk itt a tér…”

„Miénk itt a tér…”

Share this content.

Forrás: Lutherrózsa – a Tatai Evangélikus Egyházközség hírlevele, 2020. ősz, szöveg: Frankó Mátyás, további forrás: Evangélikus Élet
Egyre népszerűbb választás a házasulandók körében a szabadtéren tartott esküvői szertartás. Az egyház igazodik is ehhez az igényhez, hiszen utána – illetve elébe – kell mennie a híveknek, ha nem akarja elveszíteni őket. Az elmúlt évek tapasztalatait osztom most meg az olvasókkal. – A cikk a Lutherrózsa – a Tatai Evangélikus Egyházközség hírlevelében jelent meg, 2020 őszén és a cikk írójának véleménye. A szabadban tartott esküvői istentiszteleteket a Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa nem támogatja.

Az esküvő ideális helyének kiválasztása talán a legnagyobb döntés, amelyet az esküvői tervezés során meg kell hozniuk a pároknak, hiszen bizonyított tény, hogy a helyszín hatvan százalékkal járul hozzá az esküvő sikerességéhez. (Sajnos a felmérés az „egyházi elemekre” nem terjedt ki, talán nem elhanyagolható rész az sem…)

Természetes, hogy a párok életük legszebb napját a természet közelségében kívánják megünnepelni, s igen örülnek, ha ebben partner az egyház is. Számos tényezőnek kell azonban figyelmet szentelni: a ruha, a dekoráció, a virágok összhangján és a professzionális kihangosításon túl a helyszíni adottságok általános komfortérzetet biztosító lehetőségeit is illik számba venni.

Ugyanakkor ami mindent áthúzhat – ez ilyenkor a legnagyobb félelem –, és bizonyos esetekben elrettenti a szabadtéri esküvőtől a párokat, az a Jóisten szeszélyes időjárása. El szoktam mondani: „A házasságra ne, de az esküvői helyszínre legyen egy B terv is!” A rossz idő – volt ilyen, a hatalmas vihar felborította a lakodalmas sátrat, a násznép a templomunkban tudott csak ünnepelni – elkeserítővé vagy emlékezetessé teheti ezt a szép napot.

A jegyesoktatás. Sokan hiszik, hogy „ez az, amit az esküvő előtt még gyorsan le kell tudni”. Valójában a közös tervezés varázslatos alkalmai ezek, amikor a liturgia, a szimbólumok megértésén keresztül távlatok nyílnak meg egymás felé, de az egyház felé is. Magam sem gondoltam volna öt-hat évvel ezelőtt, hogy jegyesoktatási „menetrendet” (liturgia, szimbolika, egyházismeret, házasságetika, kommunikáció egymással, másokkal és a Jóistennel stb.) kell összeállítanom, mert olyan nagy lelkesedéssel jöttek az előkészítő alkalmakra. Mindezek megerősítették bennem, hogy igen nagy a vágy a fiatalokban a keresztény ideák megvalósítására, de ehhez elengedhetetlen a lelki vezetés, az élettapasztalat, no meg a hiteles bizonyságtevés a konfliktuskezelő keresztény derű fontosságáról. Nagyon szeretem ezeket az őszinte beszélgetéseket, sokat tanulok belőlük. (Ugyanezeket fogalmazták meg kollégáim más felekezetekből is.)

Ezek a találkozások jó keretét adják nemcsak egymás megismerésének, de a keresztény üzenet megértetésének is. Nemcsak láthatóan (világosság), de érezhetően (só) is kell keresztényeknek lennünk, ami mindenekelőtt az érthetőségben nyilvánul meg. Ez azt jelenti, hogy nem spórolhatunk az idővel, amikor életkérdésekről van szó!

Épülök, amikor „kitelepülök”. Jobban szeretem a templomi esküvőket – a harangok zúgását, az orgonaszó pad- és lélekremegtető izgalmát. A templomi gyertyák falakba égett „tradíciószagát” nem lehet semmiféle „high-tech effekttel” pótolni/szimulálni. De az is tény, ha „kitelepülős” esküvőt tartunk, annak mindig van egy extraélmény-hozadéka. Amikor világi környezetben igyekszem megszólaltatni a Jóisten igéjét, az soha nem tér vissza visszhang nélkül. Kevésbé érzi magát a pár, a násznép feszélyezve? Másként értékelik a lelkész prédikációját? Vagy egyszerűen csak felszabadultabbak, mentesülvén a logisztikai hercehurcától? (Polgári, majd templomi esküvőre és lakodalom helyszínére eljuttatni a násznépet?) A ki- és bevonulások időés energiaterhét legutóbb úgy is csökkentettük, hogy az anyakönyvvezető a liturgia keretében végezte a világi szolgálatát, s így csak egy bevonulás és kivonulás volt. Természetesebb, nyugodtabb ritmusban telt el az ünnepség – mindenki örömére.

Coram Deo. Végezetül: kezdő lelkészként az esküvői szolgálat jelentette számomra a legnagyobb kihívást és terhet, mert féltem attól, mi lesz, ha nem sikerül mindent perfektül csinálnom. Ma már tudom, tökéletes esküvő nincs, ahogyan tökéletes házasság sincs… De az őszinte emberi szó, a liturgiai jó rend, a segítő szolgálattevők és a gyülekezet imádsága mindig méltóságteljes ünneppé teszi azt a szűk órácskát, amikor két ember nemcsak egymásnak fogad hűséget, de coram Deo – Isten előtt – is esküvel pecsételik meg szerelmüket…

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 39–40. számában jelent meg 2020. október 11-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!