Negatív hangok mindig vannak

Érdekes módon, már a koronavírus-járvány kezdetén megjelentek azok a hangok, amelyek szemükre vetették az egyházaknak azt, hogy nem szóltak eleget és elégszer az emberekhez. Pedig most lenne itt a hit ideje, most kellene az embereknek az iránymutatás, a jó szó.

Mondjuk annak sokan örültek, hogy az istentiszteletek megtartásáról a gyülekezetek lemondtak és online térbe költöztek, ez mégis húsvétkor, az egyik legnagyobb keresztény ünnepkor fájdalmas volt mindenki számára. Mások azt kritizálták, hogy az egyházak mégis túl gyorsan mondtak le az alkotmányban is foglalt szabad vallásgyakorlási jogukról, és tulajdonképpen a helyzet nem is indokolta volna a teljes bezárást.

A második hullámban az egyházak és a gyülekezetek különbözőképpen döntöttek a templomok bezárásáról, mégis hallani újra ebből vagy abból a perspektívából a negatív hangokat.

De vajon tényleg igaz az a vád, hogy az egyházak bármit is tesznek, nem figyelnek eléggé az emberekre?

Nem gondolom ezt, még akkor sem, ha majd a járvány után minden bizonnyal több oldalról is ki fogjuk értékelni az egyházakban a válsághelyzetre adott reakciókat.

A lelkészek azt gondolom, igyekeztek a gyülekezetüknek, egyéni helyzetüknek megfelelő döntéseket hozni és válaszokat adni azzal, hogy ha kellett hírlevelet gyártottak, prédikációkat nyomtattak ki és osztottak szét, de ha megfelelő feltételek voltak, akkor a közösségi médiában online bibliaórát vagy istentiszteleteket tartottak, napi áhítatokat készítettek és teszik ezt még most is.

Isten büntetése?

Kérdés és problémafelvetésként jelentkezett, hogy a koronavírust vajon Isten büntetéseként aposztrofáljuk-e?

Nemcsak keresztény, hanem más vallási fundamentalista irányzatok értékelték ezt az emberiségre gyakorolt isteni csapásként. Érdekes azonban az is, hogy az egyházhoz szorosan nem tartozó emberek is ilyen esetekben a vallási vezetők gondolataira támaszkodnak és ezeket elvárják, követelik, és ők is sokszor a feljebbvaló bosszúhadjáratát látják a bajban. Persze ez az irány sem elvetendő, hiszen a Bibliában is számos olyan elbeszélés van, ahol a természeti katasztrófákat Istennek a történelem folyamatába való beavatkozásaként értékelték. Sőt, az utolsó idők leírásában járványok pusztításáról is szó esik. Nem mondhatjuk azt, hogy nem lenne biblikus ezt állítani. Sokan megpróbálták hát azt is, hogy párhuzamba állítsák Isten jelenlegi munkálkodását ezzel a járvánnyal, hogy ezzel a jelen rossz történései transzcendens kapcsolódást kapjanak.

Korona: a természet bosszúja?

De mit történik akkor, ha szekuláris világképünk a 21. században már kevésbé hisz ilyen direkt beavatkozásokban? Akkor az ember önmagát kezdi okolni. És valóban, az egyházakon kívül feltűntek olyan interpretációk is, amelyek szerint ugyan nem Isten büntetése, ami történik velünk, mégis egyfajta természeti bosszú. Az ember ugyanis meggondolatlanul bánik a teremtett világgal, a természettel, kísérletezget, túllépi határait és ez visszaüt most. A természet ugyanis hadba száll az emberi világuralom ellen.

Közelebbről nézve ez a válasz sem meggyőző, még akkor sem, ha elég széles körben elterjedt a társadalomban. A természetet teszi ugyanis Istenné és moralizál egy jelenséget (egy vírus feltűnése), anélkül, hogy ismernénk a valódi okokat.

Megtérésre esély

Több lelkész bár Isten büntetését elvetette, mégis arra utalt, hogy a jelenlegi helyzet alkalmas az emberek számára a megtérésre, az Istenre találásra, a bűnbánatra. Az életben számos ok lehet arra, hogy Istenhez forduljunk és elfogadjuk az ő létét. Akár a koronavírus okozta válsághelyzet is.

Válaszok a hitből

Az egyházvezetők esetében alapvetően többféle magyarázatot, többféle fő üzenetet találunk az online kínálatban a koronavírus-járványra.
Sok ember a korlátozások alatt tapasztalta meg azt, mennyire ki van szolgáltatva, mennyire nincsen hatalma a rajta kívül történő események felett.

Sok mindent áthúzott a járvány. Segítség nélkülinek érezhetjük magunkat, ha megszűnt az állásunk, nem utazhatunk sehová, vagy ha a szükséges távolságtartás miatt megszűnni látszanak emberi kapcsolataink, családi és baráti hálózataink. De ez segíthet abban is, hogy megtanuljuk értékelni az életünket és megtanuljunk élni.

Sok lelkész tehát arra szólította fel az embereket, gondolják át a saját életstílusukat, személyes, de társadalmi vagy gazdasági szinten is.

Mi a fontos? Hogyan szeretném a személyes életemet a családommal és a barátaimmal alakítani? Hogyan tudunk fenntarthatóan élni? – Ilyen alapvető kérdések az egyházak feladatának részei és küldetésének irányát jelölhetik ki az ébresztéssel, ráébresztéssel.

Feladat a szolidaritás

Másfelől a szolidaritásra való felszólítás is egyházi feladat. Az egyházban és azon kívül is azokra irányul a tekintet, akik a pandémia alatt különösen is nehéz időszakot élnek meg: hazánkban és globálisan az egész világon is. Ha egy pillantást vetünk gyülekezeteink valóságára, láthatjuk a cselekvő szeretet megnyilvánulásait, a találékonyságot és a szolidaritást. A nyilvánosság tehát komolyan vette a szolidaritásra való felhívást. Remélhetjük, hogy karácsony közeledtével ez a tendencia fokozódhat is.

A hit középpontjában a reménység

Fontosnak nevezhetőek azok a lelkészi megnyilvánulások is, amelyek a keresztény reménységet helyezték a középpontban. Ha ugyanis a büntetést nem akarjuk hangsúlyozni, akkor bibliai és keresztény alapokon állva a reménység teológiája mindenképp centrális. A keresztény üzenet magja, hogy Isten sosem hagyja bajban az emberiséget, még ebben a járványban sem. Isten felénk fordult már Jézus Krisztusban is és ez bennünket is cselekvésre kell, hogy késztessen.

A halálról alkotott gondolatok

A keresztény üzenet a korona idején nem utolsósorban az emberi végességre is reagál. Fokozta ezt az egyházi esztendő alakulása, halottak napja, a novemberi őszi elmúlás, majd Reménység után az Örökélet vasárnapja is.

Már a Covid-19 kezdetén is halált hozó betegségként tekintettünk a kórra. Az emberi halandóság korábbi, tabuként való kezelése megváltozott ezekben a napokban, amikor emberek százainak haláláról értesülünk nap mint nap. A halál komorságát és megváltoztathatatlanságát mégis az örökéletbe vetett hittel vethetjük össze. A halál így nem a végső stádium lesz, hanem csak egy szükségszerű, köztes dologgá válik. Mert reménységünk az örök élet, a halál utáni élet. Az, hogy Isten nem hagyja elveszni az embert, hanem szeretete által a legnagyobb nyomorúságban, az emberi lét végén is utánanyúl. Azért, mert szeret minket, azért, mert egyszülött Fiát értünk odaadta a kereszten, hogy a világnak váltságot hozzon.

Nagy szerepe van az egyházak megnyilatkozásainak a koronavírus idején. Ha lehet templomban, de ha nem, akkor alternatív módokon. A vallás a másik ember valóságára, a körülöttünk lévő dolgokra, a transzcendens perspektívára is irányul. Nem utolsósorba pedig munkálnia kell az istenhitet, a belé vetett bizalmat és az Istennel való napi párbeszédet.