Ászáf zsoltárára hihetetlen pontos és fontos reflexió lehet ez a néhány Bob Dylan-sor. Merthogy bár valóban változnak az idők, ezen közhely igazsága ellen nem a beletörődés, nem az agónia és még csak nem is nihilista szkepszis a jó válasz, hanem az – ahogyan Dylan fogalmaz –, „ha elkezdesz úszni”. Amit hadd fordítsak le úgy: ha lépsz, ha teszel valamit azért, ami életed legfontosabb alapja.

Az Istenbe vetett bizalom zsoltára a 73. zsoltár, és ez a bizalom az alap. Ez a bizalom az örök élet alapja is. És bár úgy tűnhet, ha figyelünk világunk, társadalmunk eseményeire, hogy valahogyan mindig azok járnak jól, akiknek nem kellene, a látszat csal. Ebben teljesen biztosak lehetünk.

Jézus fantasztikus leleplező volt, ami megerősíti az iménti gondolatokat. Mert ő tudta, sőt ő tudta csak igazán, hogy mekkora különbség van a farizeuisi, képmutató vallásosság és az őszinte, alázatos, igazi hit között. Hány és hány evangéliumi történet szól arról, hogy Jézus leleplez! Rávilágít arra, hogy nem minden arany, ami fénylik, nem minden kóser, amit annak hívnak, és nem minden Isten akarata, amit valaki egyszer csak úgy elnevez annak.

A Máté evangélimából szóló figyelmeztetés ma is releváns üzenetet hordoz: „Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik…” (Mt 24,40) Isten számára és a jobbján mindenek Uraként jelen lévő Úr, Küriosz, Jézus, az Emberfia számára – akire bízatott az ítélet felelőssége – kizárólag az számít az örök élet szempontjából, ami valójában az ember szívében van, és ami ebből az életében következik, szavai, tettei, tanúságtétele alapján. A legkisebbekkel elkövetett vagy el nem követett szó és tett az, ami mérvadó az ítéletkor. A cezúra.

Nincs köztes tér és idő, sem lízingelés, sem purgatórium, sem bűnbocsátó cédula, sem bebiztosított helyfoglalás a mennyben, lehet bárki bárkinek a bárkije. Csak a kegyelem van. És csak a hit. És csak a Szentírás. És ami, aki a viszonyítási pont: csak Krisztus.

A látszat persze mást sugall: éppen azok sikeresek, akik (ahogyan a zsoltáros idejében is…) elnyomnak, hazudnak, pénzéhesek, irgalmatlanok, akiknek semmi és senki sem drága, se föld, se ég, se emberek, se semmi. Mértani pontossággal fogalmaz Ászáf zsoltára: „…a kevélység nyakláncát hordják, és az erőszak köpenyébe burkolóznak. Jómódjukban kérkedve néznek szét, szívükben öntelt gondolatok járnak. Gúnyolódnak, gonoszul beszélnek…” (6–8. v.)

Igen, ők a látszat győztesei mindenhol, szinte akármerre nézünk. De az a reménységünk, hogy Isten szeme nemcsak hogy mindent lát, de ő mindent ért is. És pontosan érti: a kényelem, a hatalom, a vagyon, a pozíció, a tapsvihar mindig is vonzó volt. Olyan szép, ahogyan ezt Jézus kigúnyolja. Olyan bölcs, ahogyan ezt Luther kritizálja. Olyan biztató az, hogy ebben a több ezer éves szövegben is ott van az őszinte vallomás. És majd kétezer évvel később is.

Jobb, ha elkezdünk úszni, különben el fogunk süllyedni, mint egy kő… Változnak az idők. De Isten szeretete örök. És Jézus Krisztusban ez a szeretet a miénk örökké. És általa az örök élet is.

Semmi kétségünk ne legyen afelől, hogy valójában minden az örök életről szól. Főleg ne ijedjünk meg ettől, éppen az egyházi év utolsó vasárnapján, örök élet vasárnapján. Ha végiggondoljuk az előző, feje tetejére állt, állított évünket, és mellé tesszük a 73. zsoltár diagnózisát, akkor tudatosítanunk kell magunkban, hogy minden esemény, minden dráma, minden történés ellenére valójában minden – ismétlem, minden – az örök életről szól.

János első levelében ezt olvashatjuk: „…Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van.” (1Jn 5,11) Ebbe a szeretetbe kapaszkodva zárhatjuk le egyházi évünket. És elkezdhetünk úszni. Elkezdjük?

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 45–46. számában jelent meg 2020. november 22-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.