Folyamatosan tesztelnek a szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálatnál

Folyamatosan tesztelnek a szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálatnál

Share this content.

Forrás: beol.hu, szöveg: V. E.
Szarvas – Hetente kétszáz tesztet végeznek. Az elmúlt két hétben négy dolgozónál és összesen húsz ellátottnál beigazolódott a fertőzés, egy lakójuk elhunyt. – A koronavírussal kapcsolatos történéseikről számolt be a lakosságnak Lázár Zsolt, a szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat intézményvezetője.

Szerdán közzétett tájékoztatójából kiderült, az intézmény dolgozóit folyamatosan szűrik, hetente kétszáz tesztet végeznek el. Az elmúlt két hétben négy dolgozónál és összesen húsz ellátottnál beigazolódott a koronavírus-fertőzés. A dolgozók otthonukban, karanténban gyógyulnak, míg az ellátottakat az intézmény elkülönített részén, külön ápoló személyzet felügyeli. Fertőzött lakóik közül tízet nyilvánítottak gyógyultnak az elmúlt napokban, jelenleg ketten vannak kórházban, egy lakójuk pedig a kórházban elhunyt. 

Lázár Zsolt elmondta, 226 dolgozójuk közül eddig összesen 17 fő lett pozitív az utóbbi hónapokban, akik közül kilencen már gyógyultak és ismét visszatértek munkahelyükre. Most nyolcan vannak táppénzen, illetve dolgoznak otthonról. Hozzátette, a Vajda Péter utcai és a Csabacsűdi otthonukban lakók között szerencsére nincs fertőzött. Végül elmondta, továbbra is mindent megtesznek azért, hogy lakóik és ellátottaik biztonságban legyenek és a legjobb ellátást tudják biztosítani számukra.

Hivatkozások: Cikk a Beol.hu oldalán. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!