Van már mögötted ezer keskeny út,

már tudod, hogy melyik merre fut.

Úszik ég felé a reggeli fény

dombok felett, s a szívedig ér.

Apró topánkáin táncol a Nap,

sugara arcomra csókot ad,

ringatja fáit a hűs őszi szél,

fülembe súgva: van még miért...

Van még miért, s ne félj! Lesz még kiért...

Ezernyi bókkal jön még feléd.

Arcát még az idő nem fedte fel,

– két karjával csak téged ölel.

„Amikor a háztetőn a hajnal

macska módra, lustán lépeget,”

felemelem ágyamon a paplant,

s illatodban megmerítkezem.

Nappal melegénél él a remény,

fülembe lágy húrjain zenél,

s ha éppen más vidékre érkezem,

kezem fogja, el ne tévedjek.

S ha egyszer mégis leszáll az éjjel,

a Nap alszik pók-köntösében,

rám szórja ezüstjét, kedves velem.

Kéri az Időt: engedjen el!

Szobám ablakán kopog az eső,

csöppje üzen: tiéd a jövő!

Arcod élét ködébe rejtem el,

integet: menj, Isten hírivel!

Homokórában szemek peregnek,

ágy alá rejtettem fényemet:

e csöppnyi gyertya gyújtson nagy tüzet!

Jövőmről – az eső énekel...

(Az idézet Szergej Jeszenyin Borkaink közt című verséből való, Rab Zsuzsa fordításában.)

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!