Tudom, lassan elveszítik ezek a készülékek eredeti funkciójukat, talán mára inkább örömteli baráti pillanatok, vicces sorozatok megörökítése gyakrabban történik ezeken a helyeken, mégis a 2021. év indulásakor ott van bennem a kérdés, hogy annak egy-egy felvillanó pillanatában vajon milyen érzések, milyen gesztusok kísérik majd az új évet. Inkább vidám vagy inkább gondterhelt arcunk lesz a képzeletbeli fotókon, vajon inkább a mosoly vagy a könnyek fogják meghatározni?

„Bárcsak jó napokat látnánk, és ránk ragyogna orcád világossága, Urunk!” A zsoltáros szava, vágya, óhaja bármelyikünk szájából elhangozhatna, sőt biztos vagyok benne, számos beszélgetéskor vagy éppen búcsúzás alkalmával megfogalmaztunk valami hasonlót. Múljék már el az átok, a betegség, a korlátozás, a félelem, s újra vegye át a hatalmat bennünk, körülöttünk, ebben a világban az áldás, a szabadság, az emberi kapcsolatok megélése, a biztonság érzése. Isten orcájának a világossága, az élet ragyogása, az ő jelenléte tegye széppé napjainkat!

De január hónap igéje még valamit a szívünkre helyez. A felsorolást, amelyet a jövőben felvillanó képek alkotnak, egészen bizonyosan ki kell egészíteni: behunyt szemű, Isten jelenlétében békességre találó vagy azt kereső arcokkal. A személyes elcsendesedéssel, a belső szoba titkos, személyes pillanataival, amikor a bennünk lévő érzések, az örömök és kihívások kiformálódnak az arcunkon. Kimondhatjuk, elé rakhatjuk, az ő megszentelő jelenlétében vizsgálhatjuk őket, s ez hatalmas ajándék, lehetőség, erő és békesség forrása számunkra.

Nemcsak a bibliai példák, az Isten elé leboruló, imádságos életű szereplők példája indít bennünket arra, hogy életünkben fontos, kiemelt helye legyen az imádságnak. Hívő emberként ugyanezt erősítik bennünk azok a kutatások, tanácsok, amelyek a mostani járványhelyzet kapcsán többszörösen aláhúzzák, kiemelik a rítusok fontosságát életünkben. Kell, hogy legyen egy biztonságot nyújtó, az otthonosság érzetét adó, újra és újra a visszatérés lehetőségét adó alkalma az életünknek. A bizonytalanság, a kontrollvesztés, a kiszolgáltatottság, az ismeretlentől való félelem érzései közepette szükségünk van arra a helyre, legyen az valóságos vagy lelki, ahol szembe tudunk nézni velük, el tudjuk hordozni őket.

A 4. zsoltárt olvasva annyi érzés, lelkiállapot tárul fel előttünk. „Szorult helyzetemből adj nekem kiutat, könyörülj rajtam, hallgasd meg imámat!” – olvassuk az első mondatok között. Utána Dávid ellenségeit hívja képzeletbeli vitába: Isten előtt mondja ki, mit gondol róluk, miben áll a konfliktusa velük, mi az, amit sérelmez. A feszültségek terhei után egyszerre csak a hitvallás szavai következnek. Micsoda átalakulás, micsoda változás: „Tudjátok meg, hogy az Úr csodákat tesz hívével! Meghallgat az Úr, ha hozzá kiáltok.” Mintha magát is emlékeztetné, mintha a hitvallás szavai saját maga és érzései számára is útmutatást jelentenének. De megjelenik a kérés, a vágy is ebben az imádságban, amely január hónapjának útmutatói igéje: „Sokan mondják: Bár jó napokat látnánk, és ránk ragyogna orcád világossága, Urunk!” (Zsolt 4,7) S végül az Úrhoz kiáltás feszültségteljes kiindulópontjából megannyi váltáson, állapoton keresztül megéli, átéli a zsoltáros a meghallgatás, a lélekben hozzá való megérkezés csodálatos pillanatát: „Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonságban élhessek!”

Nem tudjuk, hogy mit hoz az előttünk álló év, hogy a képzeletbeli fotók milyen érzéseket örökítenek meg. Az azonban biztos, hogy az imádság áldása, lehetősége nyitott számunkra. Jézus Krisztus által Isten megváltott gyermekei lehetünk, megérkezhetünk az ő békességébe.