Az immár nyolcvannégy esztendős szerző prófétai meglátásaiban Jóel jövendölésének 21. századi megvalósulását fedezhetjük föl: „…véneitek álmokat álmodnak…” Biblikus látása szerint „a válság egyenlő a megrostáltatással”. Jézus is előre figyelmeztetette tanítványait: „…a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon...” – olvassuk Lukács evangéliumában. 

Ebben a krízishelyzetben „gondolkodásmódunk megváltozik, rangsoraink a fejük tetejére állnak; az életstílusunk és a számunkra legfontosabb dolgok megkérdőjeleződnek. […] Ha átvergődünk rajta, jobb vagy rosszabb emberként lépünk elő, de sohasem maradunk ugyanazok. […] Le kell lassulnunk, leltárt kell készítenünk, és meg kell találnunk a jobb módjait annak, hogyan élhessünk együtt ezen a földön.” 

Napjainkban nem csupán egy láthatatlan vírussal vívunk élet-halál harcot, hanem meg kell küzdenünk számtalan egyéb veszélyes kórokozó fertőzésével is. Hogy csak néhányat említsek: a teremtett világ pusztulásával, a menekültválsággal, az általános bizalom- és értékvesztéssel… Sokan félelmükben tehetetlenné válnak, és próbálnak elmenekülni a valóságtól. Ennek háromsávos zsákutcája a nárcizmus, az önsajnálat és a pesszimizmus. Az első kettő forrása eredendő önzésünk kísértése, amelyben csak magunkra koncentrálunk, és nem figyelünk másokra. A pesszimizmus pedig becsukott ajtóhoz hasonlít, amelyet félünk kinyitni, nehogy valami újat találjunk küszöbünkön.

Pedig ez a megrostáló leállás lehetőséget kínál a belső változásra, a megtérésre és a belőle fakadó külső változtatásra. Ébredjünk rá arra, hogy a legveszélyesebb zsákutca az lenne, ha a korábbi állapot helyreállítását, a sokat emlegetett „régi kerékvágásba” való visszatérést tűznénk ki vágyott célként. 

Ferenc pápa „a vének fiatalos bölcsességével” figyelmeztet, hogy „a tradíció nem múzeum, az igazi vallás nem mélyhűtő…” Ebben az összefüggésben Gustav Mahler szellemes megállapítását idézi: „A tradíció lényege nem a hamu imádata, hanem a láng továbbadása.”

Ezért kell nyitottnak lennünk a megújító Szentlélek vezetésére, Isten meglepetéseire! A már említett jóeli prófécia fényében hangsúlyozza, hogy a jövő a fiatalok és az idősek párbeszédéből fog megszületni. Francisco Luis Bernárdez argentin költő beszédes képét hozza fel: „Végül megértettem, hogy ami a fán virágzik, az alant nyugovóból él.” A generációk egymás felé nyitott, konstruktív párbeszéde nélkül a társadalom kiszárad, gyökértelenné, gyümölcstelenné válik. 

A generációk közötti építő dialógusra lelkesítő evangéliumi példát kínál a tizenkét éves Jézus jól ismert története, aki komoly párbeszédet kezdeményezett a jeruzsálemi templom tanítómestereivel, és „happy endként” még aggódó szüleivel is megtalálja a közös hangot…

Ferenc pápa figyelmeztet arra, hogy az egyházban és a társadalomban egyaránt meg kell tanulunk felülemelkedni a „törzsi megosztottságon”. Nem lehet fő cél a másik legyőzése, meggyőzése, sokszor vállalhatatlan verbális erőszakkal. Ehelyett egymásra odafigyelve, együtt kell keresnünk és megtalálnunk az élhetőbb jövőbe vezető közös utat. Mindannyiunk feladata, hogy kilépjünk önmagunkból, és továbblépjünk, hátunk mögött hagyva az önközpontú „szelfikultúrát”. Itt az ideje a zarándoklatnak! – hirdeti szimbolikus értelemben Ferenc pápa. A zarándok az, aki kész kilépni önmagából és meghaladni önmagát, aki kész a belső és külső változásra, megújulásra.

A prófétai írás, amelyben az egyházfő életének személyes kríziseit is őszintén megosztja velünk, a kubai színész, Alexis Valdés Remény című versével zárul. Befejezésül ennek első és utolsó versszakát idézem. Ahogyan Jézus mondaná: „Akinek van füle a hallásra, hallja!”

„Amikor a vihar elült, s útjaink újra járhatók,
majd mint túlélők hagyjuk el a zátonyra futott hajót.

[…]

Ha a vihar elül, Uram, add, hogy jobb emberek legyünk,
bár nem vagyunk méltók, tudom, tervezz, mint egykoron, velünk.”

Elhangzott a Magyar Rádió Erős vár a mi Istenünk! – Evangélikus félóra című adásában 2021. február 1-jén.