Elérkezett az idő, amikor Jézus tanítványai „éles bevetésre” indulhattak. A tágabb tanítványi körből kiválasztott hetvenkettőt, és elküldte őket a környéken lévő falvakba és városokba, hogy hirdessék az evangéliumot. Hatalmat adott nekik arra is, hogy csodákat tegyenek, betegeket gyógyítsanak, démonokat űzzenek ki. A tanítványok pedig sikerrel jártak. Megtapasztalták, és vis - szatérve Jézushoz örömmel jelentették: „Uram, még az ördögök is engedelmeskedtek nekünk a te nevedre!” (Lk 10,17)

Nagy öröm a siker. Mindenki arra törekszik, hogy amit tesz, az eredményes legyen, hogy sikeres legyen az élete. Ki így, ki úgy keresi, többet vagy kevesebbet hajlandó érte tenni, de a lényeg mindig ugyanaz: meg akarjuk tapasztalni az eredményt, a sikert. Lehetőleg minél hamarabb és minél kisebb erőfeszítéssel. Ezért is elégedünk meg sokszor kisebb sikerekkel, amelyek könnyebben és gyorsabban elérhetők. Nem tudunk és nem szeretünk várni, ezért szívesen alkalmazzuk magunk igazolására az ismert közmondást: „Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.”

Jézus anélkül, hogy lehűtené tanítványai örömét, kitágítja látókörüket. Azt mondja nekik: „De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.” Nagyszerű dolog, amit tettetek. Nagyszerű élményekben, sikerekben volt részetek. De ne feledjétek, hogy ezek részcélok. Sok feladatotok lesz az életben, de a végső cél, a végső siker mégis odaát vár rátok. Nem szabad elfelejtenetek, hogy a földi sikereknél nagyobb siker vár rátok, mert akik engem követnek, azoknak a helye az Isten országában, az üdvösségben van. A jó dolgokra pedig várni kell.

És itt jön a pillecukor-elmélet. Walter Mischel pszichológus a Stanford Egyetemen végzett kísérletet óvodás gyerekekkel. Kaptak egy pillecukrot azzal az ígérettel, hogy aki nem eszi meg addig, amíg a kísérletvezető visszajön, kap még egyet. Majd otthagyta őket az üres szobában. Kettesben a pillecukorral, húsz percre. Húsz perc nagy idő, még egy felnőttnek is. A tesztet bemutató videófelvételen együtt izgulhatunk a részt vevő óvodások sikeréért. Voltak, akik rögtön megették a pillecukrot, és voltak, akik küzdöttek. Megfogták, aztán letették. Mások hátat fordítottak neki, vagy odébb mentek, és elkezdtek játszani. Több ezer óvodással végezték el a kísérletet, majd éveken át figyelemmel kísérték őket, milyen irányba halad az életük.

A kutatók azt találták: azok a gyerekek, akik négy-öt évesen képesek voltak a késleltetésre, a későbbiekben sikeresebbek lettek, jobb tanulmányi eredményeket produkáltak, jobb volt az előmenetelük. A kísérlet igazolta, hogy akik a közvetlen jutalom helyett a késleltetett jutalmat tudták választani, azok kitartóbbak és sikeresebbek lettek az életben is. A késleltetés nem passzív várakozás, hanem egy távolabbi cél elérésére való aktivitás. Ez pedig nagyon fontos képesség, amely a jelen küzdelmeiben is hatékony.

De mi támogatja ezt a képességet? Erre egy igazi válasz van, és ez a bizalom vagy hit. Hiszen semmi nem szól amellett, hogy az ember lemondjon az azonnali biztosról a jövőbeli bizonytalanért. Emlékezzünk a már idézett közmondásra: „Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.” Csak a bizalom, a kísérletvezető szavába vetett hit motiválta azokat a gyerekeket, akik tudtak kivárni. Amikor ebből a szempontból megvizsgálták őket, kiderült, hogy azok a gyerekek teljesítettek jobban, akik biztonságosan kötődtek a szüleikhez; otthonról volt tapasztalatuk arról, hogy az ígéretek valóra válnak.

De van egy másik tényező is: a modern fogyasztói és sikerorientált világ, amelyben élünk. Az ingeráradat és azonnali megerősítés korában, amikor mindenki azonnal meg akar kapni mindent, azonnal és erőfeszítések nélkül akar sikeres lenni, a jelen pillanat fontossága megnő, a jövőé pedig leértékelődik. Amikor késleltetünk, a jövőt látjuk magunk előtt, és ez segít túllépni az „itt és most”-on, megtanít távoli célokat fontosnak tartani, és ez kitartást, egyben biztonságot is ad. Amikor a kísérletről készült videón nézzük az óvodások hősies küzdelmét, talán megfogalmazódik bennünk a gondolat: vajon én megbirkóznék-e vele? Tudok-e várni a késleltetett jutalomra, vagy az azonnali sikert választom?

A kereszténységet sokszor vádolják azzal, hogy élet- és világidegen, a jelen örömei helyett a túlvilág jutalmát ígéri. A pillecukor-elmélet azt is bizonyítja, hogy ez így nem helyes megállapítás. A keresztény ember életéhez is hozzátartoznak a sikerek és kudarcok. De nem ezek minősítik életünk értékét vagy értéktelenségét.

Ne veszítsük el szemünk elől a legnagyobb ígéretet: az üdvösséget! Ez a végső jutalom ugyanis nem a sikereinktől és nem is a kudarcainktól függ, hanem Jézus ajándéka, és nem is passzív várakozást jelent, hanem egy távolabb megvalósuló célt. Jézus ígéretének bizonyossága aktivitásra, a jelen feladataira tesz minket szabaddá. A kulcs ehhez a nagy kísérletvezetőnek, Jézusnak a szavába vetett hit és bizalom.

Hinni taníts, Uram, kérni taníts,

Gyermeki nagy hitet kérni taníts!

Indítsd fel szívemet,

Buzduljon fel neked

Gyűjteni lelkeket!

Kérni taníts!

(Református énekeskönyv 479)

A cikk az Evangélikus Élet magazin 86. évfolyam, 5–6. számában jelent meg 2021. február 7-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.