Vachott Sándor 1818. november 17-én Gyöngyösön látta meg a napvilágot régi nemesi családban, Vachott Imre és Hercsúth Janka elsőszülött gyermekeként. Két testvére született: Kornélia és Imre. Öccse, aki Vahotként írta családnevét, szintén irodalmi pályára lépett: nemcsak írt, hanem – többek között – a Pesti Divatlapot is szerkesztette.
Ágner Lajos Vachott Sándorról 1901-ben megjelent irodalomtörténeti tanulmányában így fogalmaz: „Sándor és húga, Kornélia rokon lelkek lévén, egymást jobban szerették, mint Imrét. Imre mindig pajkos, rakoncátlan viseletű gyermek volt. Mindhárman igen jól tanultak, korán is kezdtek iskolába járni, még pedig eleinte katolikus oktatásban részesültek, mert evangélikus iskola Gyöngyösön nem volt.” Szintén Ágnertől tudhatjuk: „Költőnk atyja, mint komor, zárkózott és beteges ember, kerülte a társas köröket és bármiféle összejöveteleket, hanem ehelyett otthon elbújva imádkozott, gyermekeit írni, olvasni, számolni tanította, vagy maga is olvasgatott, ezen célra csinos házi könyvtáruk állott rendelkezésére. Az anya valóságos ellentéte az apának: vidám, kedélyes, szellemes, okos asszony, férjét és gyermekeit gyöngéden szerető, hűséges nő és jó anya.”
Épp ezért érte tragédiaként a gyermekeket, amikor 1831-ben, a kolerajárvány idején elveszítették édesanyjukat, majd öt hónap múlva édesapjukat is. A két fiú az eperjesi evangélikus kollégiumba került, Kornéliát pedig egyik rokonuk vette magához.
AZ IRODALOM ÚTJÁN
Bár a fiatal Sándor ügyvéd végzettséget szerzett, életét és mindennapjait az irodalomnak szentelte. Költői vénáját anyjától örökölte, az eperjesi kollégium pedig kiváló lehetőséget kínált a szárnypróbálgatásokra. Az 1833–1834-es tanévben öccsével együtt beiratkozott az intézmény retorikai és poétai tanfolyamára.
Sándor tizenhét-tizennyolc évesen már verseket írt, költeményeit társai előtt sokszor el is szavalta, illetve nyomtatásban megjelentette. Eperjesen a legjobb barátja Sárosi Gyula volt, aki később a reformkor egyik költője lett, és Nyelvészke címmel magyar nyelvtant is kiadott 1837-ben a német–szlovák ajkú városban lakó diákok számára.
Vachott Sándor verseit 1838-tól az Athenaeum közölte. A Bajza József, Vörösmarty Mihály és Toldy Ferenc által 1837-ben alapított folyóiratban a kor jelentős írói és költői publikáltak, ezért bírt nagy jelentőséggel az ifjú költő (el)ismertségére verseinek ottani megjelenése. Tehetségét méltányolva a tagjai közé fogadta Vörösmarty asztaltársasága, és hamarosan a 19. század egyik legmeghatározóbb irodalmi szervezetébe, a Kisfaludy Társaságba is beválasztották. Székfoglalóját A külföld rabja című költeményével tartotta, „amelyet Vörösmarty és Bajza még kéziratban ismert és dicsért, br. Eötvös József byroni műnek mondotta, Deák Ferenc is sietett üdvözölni érte Vachottot” – olvashatjuk Ágner tanulmányában. A nagy hírnévre szert tett költő versgyűjteménye 1846-ban jelent meg. 1843-tól a Magyar Tudós Társaság – a későbbi Magyar Tudományos Akadémia – levelező tagja.
Az irodalomtörténet Vachott Sándort – Garay János mellett – a családi líra megteremtőjeként tartja számon. „Amikor verset írt húgáról, nagybátyjáról, hitvesről, újszülött gyermekéről, az emberi intimitás új szféráit avatta költői témává, kitágította a líra határait” – olvashatjuk A magyar irodalom története 1772-től 1849-ig című akadémiai kézikönyvben.
PETŐFI BARÁTJA – PETŐFI MÚZSÁJA
A fiatalembert szülei elvesztése után 1842-ben újabb tragédia érte. Szeretett húga, Kornélia, aki időközben Erdélyi János költő, kritikus felesége lett, első gyermekének születésekor meghalt. Sándort ez annyira megviselte, hogy hónapokig bezárkózva, magányban élt.
Sokan gyászolták a kedves, szellemes fiatalasszonyt – közöttük egyik barátnője, az akkor tizennégy éves Csapó Mária is. A kis Marinak az egyik nagynénje Bajza felesége, míg másik nagynénje Vörösmartyné volt, így e családok gyakran összejártak. Ily módon találkozott a két fiatal, Mária és Vachott Sándor is: 1841. március 18-án mindketten ott voltak a Bajzáék lakásán tartott névnapi ünnepségen. A barátságból hamarosan szerelem, majd jegyesség, végül 1843-ban boldog házasság lett.
Az 1843–1844-es pozsonyi országgyűlés idején ismerkedett össze a két Sándor: Vachott és Petőfi. Életre szóló barátság lett találkozásukból – kis híján sógorság is. Ugyanis Petőfi beleszeretett Csapó Mari testvérébe, Etelkébe. A lánykérést azonban Etelke váratlan halála megakadályozta.
Vachottné, a későbbi írónő, szerkesztőnő, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője emlékirataiban hosszasan ír Petőfiről, illetve a Vachott Sándorhoz fűződő, tisztelettel teljes barátságáról. „A lángeszű fiatal költő életismerettel még nem bírva, nem volt képes hevességét mérsékelni – ha ellenmondásnak ütközék, kihívásnak tekintette, s kész leende olykor legjobb embereivel is összetűzni, ha azok nem térnek ki hevessége elől, kész leende dacból a legnagyobb esztelenséget elkövetni. Kivétel volt előtte férjem; ha vele társalgott, szelíd és gyöngéd lett a vad fiú – vitázott és ellenkezék olykor vele is, de anélkül, hogy valaha kellemetlenség vagy csak félreértés is gyöngítette volna barátságukat.
– Vachott Sándorral szemben mindig érzem, hogy költővel van dolgom – mondá nemegyszer, és írta férjemhez címzett költeményében. – Vachott Sándor mindig őszinte és gyöngéd irányomban, reá egy percig sem éreztem még soha keserűséget vagy neheztelést” – olvashatjuk Vachott Sándorné Rajzok a múltból címmel megjelent visszaemlékezésében.
Ebben kitér arra is, hogy Petőfi még Arany János barátságánál is többre értékelte Vachott barátságát: „Petőfi halála után nejétől, Szendrey Júliától is számtalanszor hallám, hogy férje még Arany Jánoshoz sem ragaszkodék melegebben és több bensőséggel, mint férjemhez; a vonzalom, melyet iránta érzett – nem túlzok ez állítással – rajongással volt határos; egész lénye átalakult és megváltozék, ha férjemhez fordult vagy vele beszélt, vitázott, vagy közlé költeményeit.”
Ebből a visszaemlékezésből tudhatjuk meg azt is, hogy a két költő közötti barátságból a feleségre, Marira is kisugárzott. Olyannyira, hogy Petőfi róla mintázta meg Tündér Ilona alakját a János vitézben. „Sőt róla még reám is átruházta sok tekintetben e rajongást, ezerszer ismételve Sándor előtt, hogy egész széles e világon nálam költőhöz illőbb feleséget nem találhatott volna. Ezerszer ismételte, hogy valahányszor velem találkozik, látásom mind annyiszor azon képet idézi lelke elé, melyet első ifjúsága álmaiban a mesék Tündér Ilonájáról alkotott magának, és soha nem feledhetett. – Férjem mosolygott és természetesen helyeselte felőlem nyilvánított túlságait, miknek következménye János vitéz című népkölteménye lőn, hol Tündér Ilonát, mint ismételve mondá, egyenesen képmásomra meg is teremté…”
KOSSUTH ROKONA, AZ IGAZ HAZAFI
Vachott Sándort már gyermekkorában a szülői házban is hazafias légkör vette körül. Ez a későbbiekben sem volt másként, így a hazaszeretet egyik lételemévé vált. Ráadásul közeli rokonság fűzte Kossuth Lajoshoz – Kossuth unokaöccse volt. Mindez a szabadságharc idején arra
ösztönözte az akkor már elismert költőt, hogy ne csak a szavak szintjén, de tettekben is kifejezze az ügy iránti elkötelezettségét. Ismét Ágner Lajos tanulmányát hívjuk segítségül: „Vachott is, bár nyugalmas természete a csendes családi életet követelte is számára, a hazaszeretet sugallatától vezérelve elhatározza, hogy ebben a válságos időben segítségére lesz hazájának, s hivatalt kért rokonától, a kormányzótól, Kossuth rögtön kinevezte őt titkárának a kormányban. […] Hivatalában lázas tevékenységben, a honszerelem sugallta munkában telnek napjai.”
A világosi fegyverletétel után, 1850 elején a haditörvényszék felmentette Vachottot, „ezért már tavasszal nagyrédei kisbirtokára költözött családjával együtt, hol elvonulva a világtól, ismét csendes, falusi magányban múzsájának és családjának élt – olvashatjuk Ágner késői tudósításában. – Örömmel dajkálja négy hónapos kis fiát, kihez Atyai dalok címen kedves költeményciklust írt.” Az anyakönyv tanúsága szerint Károly György nevű gyermeküket Székács József evangélikus lelkész – későbbi püspök – keresztelte.
Ám nem sokáig találhatott Vachott Sándor lelki gyógyulást a családi birtokon. 1851 telén letartóztatták költőtársának, Sárosi Gyulának a rejtegetése miatt. A rettegett pesti Újépületben magánzárkában tartották fogva, ahol gyenge idegrendszere rövid időn belül felmondta a szolgálatot, emiatt kiszabadulása után az 1861. április 9-én bekövetkezett haláláig elmegyógyintézetben kezelték. Emlékét Balatonfenyvesen és szülővárosában utcanév őrzi, míg Gyöngyösön a városi könyvtár is Vachott Sándor nevét viseli.
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. április 4–11-i, 86. évfolyam 13–14. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+
Instagram