Háló 2. disputa: Reisch György hozzászólása a témához

Háló 2. disputa: Reisch György hozzászólása a témához

Share this content.

Budapest – A napokban megjelent Háló 2. Dokumentumok és tanulmányok a Magyarországi Evangélikus Egyház és az állambiztonság kapcsolatáról, 1945–1990. Egyházvezetők 1. Káldy Zoltán, Ottlyk Ernő című kötettel kapcsolatban párbeszéd kezdődött honlapunkon. Hozzászólásokra való bíztatásunkra Reisch György evangélikus lelkész az alábbi levelet küldte el szerkesztőségünknek. Szöveg: Reisch György

Kedves Olvasók! Kedves Fórumtársak! Kedves Írástudók!

Üzenetem születésének oka: az a történelmi-, teológiai-, emberi tragédia, amit istentelen-embertelen diktatúra csinálhat az emberekből; és a róla szóló vita (szinte tragédia)!!!  /Az idézettek is; meg „úgy általában”./

Nem leszek oly „terjedelmes”, mint az idézett linkek (dokumentumok); melyekben: Írástudóktól olvashatjuk, mi mindent tudnak! Elképesztően szépeket és sokat írnak. Alkotnak véleményeket, teológusokat idéznek, tényeket cáfolnak, avagy bizonygatnak. Emlegetnek „klasszikus keresztény tanítást”, no meg újakat; s nem jelzik, kit is tekint'nek megbízó Uruknak?

Hiszen: Megváltó JÉZUSUNK, ha ennyit beszélt volna, lenne az Újszövetség biztosan fél tonna... (S ez esetben: ki olvasta volna ki? S meg, ki tartotta volna?) - Úgy, a Nagy Parancsot egy hétig mondta volna, s az nem állana - ma is -  két világos mondatban. /Mt. 22,37-39./

A názáreti JÉZUS sok egyértelmű, velős, világos tanítást hagyott ránk: például
- Máté 6,24. „Senki sem szolgálhat két úrnak"... /tovább is tart!/
(Lehet kommentálni akár kötetszám, de az egy az mégsem kettő!)
- Máté 12,25. „Minden ország, amely magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, amely meghasonlik magával!"

A XX. század egyik legalantasabb diktatúra-gyakorlata, manipulációja volt „a halálos háló" az emberek kiiktatására, kinyírására!!! Jellemző a rákosi-, kádári-mocsokra! Ez volt a rendszerük!!! - A legalantasabbak ezzel kerültek hatalomba, s ez által gyakorolták hatalmukat! Például egyházvezetők voltak, kegyetlen diktatúrával..., „kedves-halk” agyontiprással. Vagy: teológián tanítottak, jellemeztek, osztályoztak, besoroltak, bevonultattak!!!

Igaz, akik az akkori börtönországban éltek, mind kiszolgáltatottak voltak! - De/!/: hatalomba kerülni nem volt kényszer... például teológus társakat zaklatni, diszkriminálni a „piros pontokért": pedig már egyenesen perverzitás lehetett! - Vannak tények, melyek árnyalhatják ugyan a képet, de alapjában egyértelmű a képlet: totálisan szétverni az Ember lelki bátorságát, Isten-hitét, ellenállását! Tehát: kiszolgálni az istentelen-embertelen mechanizmust!

Akármiképpen volt érintett az ember: gyalázatos, istentelen volt az a rendszer! (Az egyházi meg még fokozottan! S erre az egyház a mai napig sem adott feleletet! Még kevésbé megoldást! - Negyed század /25 év!/ elteltével sem! Szabotálás ez KRISZTUS emberszeretete ellen! És az emberek KRISZTUSHOZ térésével szemben!  -  Uram, KRISZTUS kegyelmezz!

Föltámadás! Üdv és áldás! Reisch György

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!