Comenius-projekt a Fasori evangélikus gimnáziumban – A víz témáját járják körül a diákok és tanárok

Comenius-projekt a Fasori evangélikus gimnáziumban – A víz témáját járják körül a diákok és tanárok

Share this content.

Budapest – 2014. február 10-től hét ország diákjait és tanárait látják vendégül a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban. Mint ahogyan arról a projekt koordinátora, Fabiny Katalin honlapunknak beszámolt, a Comenius-projekt keretében iskolájukba látogató német, francia, portugál, olasz, svéd, litván és török iskolák képviselői ezen a héten a Duna-parti városban a víz témáját járják körül. Forrás: fasori.hu, szöveg: evangelikus.hu, videó: Győri András Timótheus

2012-ben sikeres pályázatot nyújtott be az Európai Unió által finanszírozott, a „Lifelong Learning” program keretében meghirdetett Comenius Iskolai Együttműködések Pályázatra - hét másik európai iskolával együtt - a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium. A két éven át tartó projekt során összesen hat helyszínen találkoznak a diákok és tanáraik a partner iskolákkal, így a német, francia, portugál, olasz, svéd, litván és török iskola képviselőivel. A budapesti evangélikus gimáziumban, amely egyben ökoiskola is, Fabiny Katalin lett a projekt koordinátora.

A németül és angolul folyó alkalmakon a diákok különböző témákat járnak körbe, így a tűz, a víz, a föld és a levegő, ezeken belül is az energiatakarékosság, a tiszta víz értékének megbecsülése, a fogyasztói társadalmakban termelődő szemétmennyiség csökkentése és a levegőszennyezés visszaszorítása is fókuszba kerül.

A budapesti találkozóra 2014 februárjában került sor. Az eltöltött egy hét alatt a diákok számos közös programon vesznek részt, lesznek előadások a víz témakörében, de kirándulós, szabadidős programokat is szerveznek nekik.

Az első napról illetve a megnyitó ünnepségről készült az alábbi videós összeállítás:

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!