Kedves Zsuzsanna!

Most találtam csak rá arra az írására, amelyben az Ökumenikus Diákfilmszemlével kapcsolatos értékes gondolatait megfogalmazza. Köszönöm, hogy részt vett a filmek előzsűrizésében, és köszönöm a leírt, felelősséggel megfogalmazott sorait is.

Teljesen egyetértek azzal, hogy a keresztény, ökumenikus filmszemlénknek olyannak kell lennie, hogy a filmek mondanivalója a keresztény életszemléletet tükrözze. A szemlénk kiírásában így is fogalmaztunk: „A beküldött műveknek az általános emberi értékeken túl a hitünk értékeit is tiszteletben kell tartaniuk. Nem szükséges vallási témát érinteniük, lehetnek humorosak, ironikus hangvételűek, probléma-felvetők, de fontos, hogy az élet evangéliumi szemléletével összhangban álljanak.” Pontosan azért hoztuk létre ezt a filmszemlét, mert úgy éreztük, hogy a többi ifjúsági filmfesztivál stílusa nem ilyen, ott a fiatalok életének problémái, nehéz helyzetei (magány, erőszak, kapcsolatok, stb.) az evangélium eligazító fénye nélkül gyakran szélsőséges, kusza és torz bemutatást kapnak. Ezektől eltérően a szemlénkkel olyan közeget szeretnénk létrehozni, ahol jókedvűen vállalható a hit által megtalált út tisztasága, védettsége.

Pontosan ezen szempontok miatt nagy gonddal választjuk ki a filmszemlénken bemutatásra kerülő filmeket. Hat előzsűritag (két evangélikus, két református és két katolikus) véleményezi és értékeli a beküldött alkotásokat, és ez az előszűrés nemcsak formai, szakmai szempontokra, hanem tartalmi tényezőkre is vonatkozik. A szemlén pedig olyan elismert filmes szakemberek értékelnek és rangsorolnak, akik szintén ugyanebben a világszemléletben osztoznak.

A szabadon választott kategória idei nyertes filmje, a Palackopera, minden szűrőn nemcsak átment, hanem győztesnek bizonyult. A hat előzsűri-tag értékelő pontszámaiból is a legtöbbet kapta, a szemlezsűri is elsőnek hozta ki, és a közönségszavazást is megnyerte. - Hogyan lehet ez ?  - kérdezhetjük, mert a film valóban azzal fejeződik be, hogy a főszereplő palack szerelmi bánatában felköti magát egy faágra. Milyen „varázslattal” tévesztette meg a film az előzsűrit, a zsűrit, a keresztény nézőket, hogyan férkőzött a szívükbe ezzel az egyáltalán nem keresztény élethelyzet-megoldás bemutatásával?

A megoldás kulcsát az a filmes műfaj adja, amelyre már a cím is figyelmeztet: Palackopera. Tudniillik hogy stílusparódiáról van szó, a szappanoperák giccses világának abszurdumig menő kifigurázásáról. És ami miatt valóban elismerésre érdemes ez a film, az az, hogy ezt a stílusparódiát kifogástalanul építi fel: lépésről lépésre, fokozatosan bontja ki, egyre erősebben belevonva a nézőt, egészen a végkifejletig. A szemle alatti vetítésen nagyon érdekes volt a közönség reakciója, amely tökéletesen követte ezt az ívet. Először csöndben figyelte mindenki, mi lesz ebből. Amikor az első palack magányának szándékosan sablonos ábrázolása kezdődött (egyedül a hintán), már megindultak az óvatos reakciók. A másik palackkal való találkozásnál ezek megerősödtek, és amikor ketten együtt voltak a hintán, már kisebb nevetések is felhangzottak. Jött az egymásnak dőlt két palack az alkony fényében, és ekkor már mindenki érezte és értette a műfajt, a giccs kifigurázását. A „dráma” (a másik palack elpusztulása) mesterien visszafogta ezután a reakciókat, hogy a végső csattanó annál nagyobbat szóljon: az egész terem hangos nevetésben tört ki, amikor a felkötött palack belelendült a lemenő nap sugaraiba.

Elnézést kérek, hogy ezt ennyire részletezően írtam le, de azt gondolom, hogy így érthető meg jól, hogy hová viszi ez a film a nézőt, mit ad, mit mond neki. Egyáltalán nem arról szól, hogy az öngyilkosság elfogadható lehet-e valamikor, vagy hogy ilyen egyszerűen eldobható lenne az élet. Egészen más a témája: egy áttétel, egy leleményes csavar van benne. Nem egy élethelyzetről beszél, hanem egy élethelyzet torz ábrázolási módjáról. Nem egy cselekvés erkölcsi értékelését végzi el, hanem arról szól, hogy emberi cselekvéseket milyen hamisan, giccsesen mutatnak be a szappanoperák. A film végén így már egyáltalán nem a felakasztott palackon nevetünk, hanem a szappanoperáknak adott végső kegyelemdöfésen.

Így, az életnek egyfajta hamis ábrázolási módját kinevettetve a Palackopera mégiscsak a mélyebb, igazabb, evangéliumibb látásmód felé nyit utat. Nem direktben teszi (mint a másik kategória győztese, az ismert példabeszédet nagyon szépen, felemelő módon ábrázoló Diptichon), hanem rejtettebb módon, egy bátor, kritikai csavarral - de a mai fiatalok számára talán így még jobban befogadható módon. Azt gondolom, hogy ez a titka.

Őszinte tisztelettel köszöntöm,

Wettstein József, az Ökumenikus Diákfilmszemle főszervezője