A Magyar Pax Romana szervezet konferenciája a jelennel való építő szembenézést tűzte ki céljául. Az előadások széles körben járták körbe a posztmodern teológia, a pannonhalmi-, vagy a Mátraverebély-Szentkúti lelkiség és megújulás, a mai társadalmunk értelmezési kísérlete egyaránt szerves részét képezte a három napos összejövetelnek. „Minden társadalom, amely valamely oknál fogva krízisben érzi magát, a klasszikusokhoz nyúl vissza és eredet-kérdéseket feszeget. Nem a múlt egyre árnyaltabb megértésének szándéka vezérli ebben első sorban, hanem a jelen krízisből való tovább lépés elemi igénye. Európa az a térsége, ahol a nyugati és keleti kultúrhatások találkoznak, hol egymást kioltva, hol egymást megihletve, a nagy váltás után mintha krízisben találná magát. Az 1989-es fordulat eredeti élményét és lendületét elhomályosítják a létező demokrácia gondjai és feszültségei. Kevesen képesek ellenállni a kísértésnek, hogy új és abszolút kezdetet állítsanak, új korszak nyitányát vezényeljék. Pedig minden folyamat és minden folytatás, benne az ember, a társadalom, a kultúra és a hit történet és történés” – fogalmazták meg a szervezők a konferencia beharangozásaként. És hogy hogyan látja a mai posztmodern gondolkodás a teológia klasszikus kérdéseit, Krisztust és a Bibliát? Hogyan válhat az 1989-es fordulat társadalmi kohéziót erősítő eleven emlékké? Hogyan bánhatnak mai közösségeink a ránk hagyott építészeti értékekkel? A látszólag egymástól távol eső témákat a múlttal és a jelennel szembeni alázat és irgalmas hozzáállás igénye és szükséglete kapcsolja össze. Mindezen kérdések bontakoztak ki a konferencián, melynek előadásai az alábbi videókon tekinthetők meg.
Fehérváry Jákó: Bazilika felújítás monaszikus szerzetesi igények mentén (John Pawson)
Kálmán Peregrin előadása:
Hortobágyi T. Cirill: A gazdálkodásról és vezetésről – elméletben és gyakorlatban
Szili Attila: A Mátraverebély – Szentkúti Nemzeti Kegyhely fejlesztése
Válóczy József: Posztmodern krédó
Perintfalvi Rita: Bibliaértelmezés a posztmodernben
1989 mai kihívásai
résztvevők: Gonda Bence, Farkas Beáta, Juhász Attila, Nagy Endre, Pogátsa Zoltán; vezeti: Aczél Petra
Vámos Dominika: Az építészet és a liturgia kapcsolata
Máté-Tóth András: Telepesek és zarándokok – spirituális trendek Magyarországon