Egyház és Társadalom

A lelkész is megsebez – hiszen ő is ember

Vannak, akik életük legnagyobb sebeit éppen egy lelkésztől kapták. Vannak, akik leginkább egy lelkészben csalódtak. Hogy hányan vannak, nem tudom. De magam több ilyet is ismerek.

Damaszkuszi félfordulat – Vajon lesz-e valódi pálfordulat a környezettudatosság útján?

Kezdetét vette a teremtés hete, melynek 2019-es témája a hála és felelősség, valamint a biológiai és ökológiai diverzitás védelme. A téma aktuálisabb, mint valaha, és nem is éri meglepetésként az embert, hiszen az elmúlt évben fokozottan feléledt a társadalomban a környezettudatosság utáni érdeklődés. Azonban ez sokaknál inkább pánikérzettel társul, mintsem tenni akarással. Vajon hajlandók vagyunk belátni saját felelősségünket és valóban a tettek mezejére lépni, vagy hagyjuk, hogy félelemeink megbénítsanak, és a közönyösség, esetleg a látszatmegoldások felé indulunk? Képesek vagyunk teljes fordulatot venni, ami kényelmetlenséggel és lemondásokkal is jár? Vagy elengedjük a fülünk mellett a sürgető üzenetet?

„Hogyan is bízhatnánk meg újra egy ügynökben?”

Múltfeldolgozás, ügynökügyek, emlékezetpolitika címmel szervezett előadást az Eötvös József csoport 2018. január 17-én a Párbeszéd Háza Pázmány Péter termében. A vitán Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság egykori elnöke, valamint két történész, Ungváry Krisztián és Stefano Bottoni vettek részt.

A kereszténység nem valami kúl kirakat-vallás – A keskeny út nem díszmenet

Ha a keresztények nyitni akarnak a világ felé, igen gyakran megesik, hogy olykor jópofa, olykor kínos módon kezdik el bizonygatni, hogy miért lehet ma menő, kúl, szuper kereszténynek lenni. Ennek a jelenségnek egyik legpontosabb karikatúráját a Dogma című film adja, azon belül is az a jelenet, amikor lerántják a leplet a „Jézus haver”-szoborról.

Tényleg képes a gyógyulásra a Föld, ha odafigyelünk

Gyógyulni kezdett az ózonlyuk az Antarktisz felett, olvasható az ORIGO-n. Mégsem marad hatás nélkül, ha törődünk a Földdel? Mit tehetnek az egyházak a környezeti válság megoldásáért?

Prémium dicsőítés – Egy esténk a Félházban

Orbán Gáspár miatt hatalmas az érdeklődés a Felház körül, ez bennünket is kíváncsivá tett: elmentünk az egyik csütörtök esti istentiszteletükre. Amit találtunk, az nem a miniszterelnök fia miatt volt érdekes. Riport.

Egy vidéki lelkész bátor könyve vallásosságról, szexualitásról, képmutatásról

Mit keres Isten Balassagyarmaton? Isten az egyházban és az egyházon kívül? És a melegekkel mi van? Bartha István balassagyarmati evangélikus lelkész őszintén és nyíltan ír nemrég megjelent, Pogány katekizmus című könyvében házasságról, egyházról, szexualitásról, keresztény Európáról, Istenről és Jézusról egy kiválóan illusztrált és meglepően vékony kötetben.

Egyház: tilalomfák erdeje vagy az egyenlőség lehetősége?

„Szeretnék olyan protestáns egyházakat látni, amelyek nem csak a történelmi múlt részeként becsülik meg a jobbító célú újításokat, hanem követendő elvként tekintenek minderre" – mondja Balogh Lídia kutató, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség szakmai munkatársa, aki nemrég előadást tartott protestantizmus és nemek közötti egyenlőség témájában a Párbeszéd Házában. Esélyegyenlőség és egyházak viszonyáról, valamint személyes egyházi élményeiről faggattuk.

21. századi kihívások és az egyház – Videók!

Pannonhalma – A Magyar Pax Romana szervezet XXI. századi kihívások címmel rendezett konferenciát Pannonhalmán. Alábbiakban a konferencián elhangzott előadások videóit közöljük.
Feliratkozás RSS - Egyház és Társadalom csatornájára