Az orosházi gyülekezetben szeptember első vasárnapján még nem kezdődtek meg a különböző istentiszteletek, hanem a munkaév előtt egy nagy közös együttlétet szerettünk volna létrehozni, ezért meghirdettük az összegyülekezés napját. Az istentiszteleten a gyülekezet apraja-nagyja jelen volt. A hitvallást a gyermek istentisztelet liturgiája szerint a kicsik olvasták, az ismert, kedvelt gyülekezeti énekek és az orgonaszó mellett az úrvacsorai liturgiában a CREDO együttes vezette a könnyebb műfajú, ifjúsági énekeket. Az alkalom után a kicsiknek gyerekfoglalkozás volt, a felnőttek pedig együtt maradtak a templomban, és a gyülekezet ez évi terveiről beszélgettek. Valóban beszélgetés volt, hiszen nem előadást hallgattak, hanem intenzív fórum alakult ki. A tervekből, hozzászólásokból, az együttlét egészéből egy szó emelkedett ki, mint ami meghatározó lesz a gyülekezet életére: találkozások. Találkozás Istennel és találkozás egymással: erre ad lehetőséget elképzeléseink, imádságaink szerint minden alkalom, amikor együtt lehetünk.

Mielőtt átvonultunk volna a gyülekezeti házba, hogy a jelenlevők által sütött, főzött, hozott, közös, batyus ebédet elfogyasszuk, a templom kapujánál színes lufik emelkedtek a magasba, amik egy „nehéz” csomagot repítettek messze tőlünk: egy színes sálba kötve kis cédulákon a résztvevők által felírt bajok, nehézségek, terhek távolodtak el. A szabadulást, újrakezdést, megtisztulást mindig Istenre bízó, Istenhez emelkedő, gyermeki lélek jelképe lett az egyre kisebbnek látszó csokor: bátran elengedhetjük megkötözöttségeinket, ha helyette az újat, a jót Urunktól várjuk.