évkezdés

Támogatják az évkezdésben az Ökumenikus Segélyszervezet kaposvári Biztos Kezdet Gyerekházába járó gyerekeket

Kaposvár – Idén is 500 óvodakezdő csomaggal támogatja az E.ON a kisebbek élményteli évkezdését, az óvodai élethez történő becsatlakozásukat. Az ajándékok az ország számos pontjára eljutnak, az első csomagokat a mai napon Kaposváron vehették át a kisgyermekek.

A tanító tanítása

Sok évvel ezelőtt Éva néni ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az első sorban ülő Horváth Peti olyan rendetlen és figyelmetlen volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, a lap tetejére pedig a legrosszabb érdemjegyet.

Én vagyok az ajtó – A tanév új igéje hangzott Orosházán

Orosháza – Új, a Bibliából származó igével vág neki a tanévnek az orosházi Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium. A nevelőtestület 2019. augusztus 29-én döntötte el, melyik legyen az a mondat, amely istentiszteleteiken és különböző programjaikon még többször elő fog kerülni.

Új bekezdés – Nyolcadik tanévét kezdi az Evangélikus Roma Szakkollégium Nyíregyházán

Nyíregyháza – Istentisztelettel és könyvbemutatóval kezdte az új tanévet a Nyíregyházán működő Evangélikus Roma Szakkollégium (ERSZK). A kertvárosi gyülekezeti központban a hallgatókon kívül az intézmény rendszeres előadói, valamint a partnerintézmények képviselői is részt vettek.

Óvodások évkezdését is támogatja idén az E.ON

Budapest – Idén is 500 óvodakezdő csomaggal támogatja az E.ON a kisebbek élményteli évkezdését, az óvodai élethez történő csatlakozásukat. Az ajándékok az ország számos pontjára eljutnak, az első csomagokat a mai napon Szolnokon vehették át a kisgyermekek.

Új utak – protestáns etika – Évkezdő konferenciát tartottak az evangélikus pedagógusok számára

Aszód – Több mint 180 regisztrált résztvevővel zajlott a Magyarországi Evangélikus Egyház Nevelési és Oktatási Osztálya, az Evangélikus Pedagógiai Intézet, valamint az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium közös szervezésében az Új utak – protestáns etika című evangélikus tanévnyitó konferencia.

Felelős lehetősége az egyháznak, hogy vannak iskolái – Évkezdő pedagógus konferenciát tartottak Aszódon

Aszód – Az evangélikus nevelési- és oktatási intézményekben dolgozó tanároknak már bekongatott a kisharang az aszódi Evangélikus Petőfi Sándor Gimnázium és Kollégium aulájában, 2016. augusztus 27-én. A 2016/2017-es tanév évkezdő konferenciájának témája a reformáció jubileumi évének küszöbén mi másról is szólhatott volna, mint a reformáció mai üzenetéről.

Kép és látásmód – Ételosztásra gyűjtöttek az Országos Iroda évet megnyitó alkalmán

Budapest – 2015. január 7-én került sor a józsefvárosi evangélikus templomban a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának évnyitó áhítatára. Igét hirdetett Gáncs Péter elnök-püspök, köszöntőt mondott Prőhle Gergely országos felügyelő és Krámer György országos irodaigazgató.

Összegyülekeztünk, hogy találkozhassunk – Megkésett tudósítás Tatrang után Orosházáról

Orosháza – Évkezdő gyülekezeti napunk istentiszteletének hirdetésekor szinte mindenki döbbenten kapta fel a fejét, amikor az előző nap szomorú hírét, Székely Levente evangélikus lelkész, tatrangi testvérgyülekezetünk lelkészének elhunytát jelentettem be – írta Ördög Endre az evangelikus.hu-nak küldött beszámolójában. Akármennyire is felemelő, lendületet adó vasárnapunk volt 2014. szeptember 7-én, a készülődés, az utazás, a temetésen való részvétel és annak lecsengése mégis átrendezte a napok teendőit. Az összegyülekezés napjának örömhírét azonban mindenképpen, még így megkésve is szeretném megosztani mindazzal, aki olvassa ezt a tudósítást.

Évkezdő áhítatra gyűltek össze az Országos Iroda dolgozói – Elbúcsúztatták Kákay István korábbi országos irodaigazgatót

Budapest – A hagyományokhoz híven idén is évkezdő áhítatra gyűltek össze a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának és a kapcsolódó hivataloknak, intézményeknek a dolgozói az Üllői úton lévő józsefvárosi templomban. A január hatodikán tartott vízkereszti alkalmon Gáncs Péter elnök-püspök hirdette az igét Máté evangéliuma második fejezetének 1-12. versei alapján. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Feliratkozás RSS - évkezdés csatornájára