Strasbourg ítéleteket hozott a keresztény meggyőződés kinyilvánításának szabadsága ügyében

Strasbourg ítéleteket hozott a keresztény meggyőződés kinyilvánításának szabadsága ügyében

Share this content.

Brüsszel – Több, a keresztény meggyőződés kinyilvánításának szabadsága ügyében is hozott ítéletét ismertette a strasbourgi emberi jogi bíróság kedden. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint az alapvető emberi jogok győzelmét jelentik a strasbourgi emberi jogi bíróság friss állásfoglalásai. Forrás: MTI

A vallási meggyőződés kinyilvánításának szabadsága, illetve a diszkriminációmentesség szempontrendszere közötti különböző ütközéseket és ellentmondásokat igyekezett feloldani az Emberi Jogok Európai Bírósága brit vonatkozású ítéleteiben. Nadia Eweida, a British Airways (BA) légitársaság utasforgalmi alkalmazottja 2006-ban annak nyomán került jogvitába munkáltatójával, hogy hazaküldték, mert nem volt hajlandó levenni a nyakában ezüstláncon viselt diszkrét keresztet. A BA akkoriban olyan „egységes arculati politikát” kívánt követni az alkalmazottak megjelenését illetően, amibe a szikh turbán viselése belefért, a kereszt és a Dávid-csillag azonban nem. A cég ugyan később változtatott ezen az arculati politikán, ám Eweida ügye tovább gördült, a brit bírói fórumok nem adtak neki igazat. Most azonban a strasbourgi bírói testület kimondta: a légitársaság indokolatlanul korlátozta alkalmazottjának azon jogát, hogy kinyilvánítsa vallási meggyőződését. Az indoklás külön kiemelte, hogy a nő nyakában viselt kereszt nem volt feltűnést keltő. A némileg hasonló problémával szembekerült Shirley Chaplin kórházi ápolónőnek azonban már nem adott igazat az Emberi Jogok Európai Bírósága. Az ő esetében ugyanis a kórház azzal az érveléssel tiltotta meg a kereszt viselését, hogy az sérülést okozhat, ha egy beteg a nyakláncot megrántja, vagy ha a kereszt nyílt sebbel érintkezik. Ezt a strasbourgi bírák méltánylandó szempontnak minősítették. Lillian Ladele anyakönyvvezetőt azért bocsátották el 2007-ben, mert vallási meggyőződése miatt nem volt hajlandó összeadni bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítő meleg párokat. Gary McFarlane-től pedig, aki egy házassági tanácsadó irodában dolgozott, azért vált meg 2008-ban a munkaadója, mert keresztény meggyőződése nem tette lehetővé, hogy szexuális terápiatanácsokat adjon homoszexuális pároknak. Ebben a két esetben a strasbourgi bírói testület - első fokon legalábbis - arra az álláspontra helyezkedett, hogy a munkáltató nem járt el jogtalanul, mert a két alkalmazott vallási meggyőződéséből fakadó magatartás másokkal - jelen esetben homoszexuális irányultságú emberekkel - szembeni diszkriminatív bánásmódhoz vezetett volna.

KDNP: az alapvető emberi jogok győzelme a strasbourgi ítélet

A kisebbik kormánypárt szerdán arra reagált, hogy előző nap több, a keresztény meggyőződés kinyilvánításának szabadsága ügyében is hozott ítéletét ismertette a strasbourgi emberi jogi bíróság. A KDNP közleményében azt írta: a híres „stewardess-perben” hozott döntés, de más ítéletek indoklása is egyértelműsíti, hogy a keresztény meggyőződés kinyilvánításának szabadsága elvonhatatlan emberi jog. A KDNP számára megnyugtató, hogy a strasbourgi legmagasabb emberi jogi fórum kimondta: egy brit légitársaság indokolatlanul korlátozta alkalmazottjának azon jogát, hogy kinyilvánítsa vallási meggyőződését azzal, hogy diszkrét keresztet visel a nyakában. A kereszténydemokrata álláspontot, a vallási meggyőződés kinyilvánításának szabadságát erősíti meg az a strasbourgi ítélet is, amely egy brit kórházi ápolónő esetében a nyaklánc viselését nem tekintette ugyan jogosnak, ám ezt pusztán baleseti és higiéniai szempontok miatt mondta ki, és nem a keresztény meggyőződés kinyilvánítását tartotta korlátozandónak - fűzték hozzá. A KDNP szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletei végső soron ugyanazon az európai, keresztény értékrenden nyugszanak, mint amelyet a párt magáénak vall. Ezek az állásfoglalások perdöntően támasztják alá azt, hogy a torz, emberietlen, a hitbéli meggyőződést korlátozó eszmék diszkriminatív bánásmódot eredményeznek - zárul a kommüniké.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!