Ahhoz kötődünk, aki keresztfára ment! – Többszörös hálaadás Nemesszalókon

Ahhoz kötődünk, aki keresztfára ment! – Többszörös hálaadás Nemesszalókon

Share this content.

Szöveg: Szalai Judit, Pethő Judit
Nemesszalók – Sűrű éven vannak túl a nemesszalóki evangélikusok. Az első hónapokban még csak álmodott közösségünk arról, hogy a templomnak új ablakai legyenek, és arról is, hogy legyen egy kemencénk a gyülekezeti ház udvarán. Az álmokat lelkes gyülekezeti tagok apró lépésekre kezdték lebontani, és ezekhez minden képzeletet felülmúló áldást adott Isten.

Egyik gyülekezeti tagunk nemcsak talált, de meg is írt egy pályázatot a vágyott kemencére, valamint ehhez kapcsolódóan gyermek- és ifjúsági programra. A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézete írta ki, a támogatás pedig 305.865 Ft volt az önrészhez.

Eközben külön kérés nélkül érkeztek az adományok az ablakokra. Miután ugyanis több pályázaton nem nyertünk erre a célra, egyre többen és többen mondták azt, hogy azért a saját kis részüket hozzáteszik a célhoz, hiszen a munka egyre sürgetőbbé vált. Ehhez az első lépést Orbán Kálmán helyi kötődésű tölgyfaerdő-tulajdonos tette meg még korábban, aki a szükséges faanyagot ajándékba adta. A pénzbeli adományok pedig olyannyira érkeztek, hogy végül nem csak az ablakokat sikerült kicserélni, de a bejárati ajtót is. Mint a kemencénkben sülő kenyeret, úgy kelesztette meg Isten a pénzmagok, a faanyag és a hozzáadott energiák kovászát.

Az új templomablakokért és a gyülekezeti kemencéért a faluban eddig még nem látott, példaértékű összefogáson túl számos kisebb és nagyobb megmozdulása volt a helyieknek, amik közül az egyik leginkább megható az, hogy ősszel – immár második éve - újabb (magról kelt) facsemetékkel bővült a gyülekezeti kert diófaligete, amelyet az evangélikus családok ültetnek minden megkeresztelt gyerek után. Így szeretnénk mi is élni és növekedni, mint a fák: mélyen a tápláló alapba, Jézusba mélyeszteni gyökereinket, hogy belőle szívjuk magunkba táplálékunkat és ő legyen alapja életünknek. Őt lélegezni be a levegővel és a napfénnyel, ami felé felfelé törekszünk. Általa növekedni újabb és újabb ágakkal és levelekkel, akik az ő szeretetéből nőnek ki a közösségben. Jó nekünk ilyen fának lenni, hiszen ahhoz kötődünk, aki (kereszt)fára ment, hogy mi egyénileg és közösségként is belőle táplálkozhassunk. Hála ezért neki!

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!