Négy koreai gyülekezet működik Magyarországon. Felekezeti megoszlás szerint: két református, egy metodista és egy pünkösdi. (Nagyjából ezer koreai él országunkban.) Más ázsiai országokhoz hasonlóan Dél-Koreában is több évtizede tartó keresztyén ébredés van.

A kilencvenes évek elején jártam Szöulban nemzetközi keresztyén konferencián. Ellátogattam a világ legnagyobb gyülekezetébe is, melynek hétszázezer tagja van. Azon az istentiszteleten huszonötezren vettek részt. A csarnok melletti toronyház minden szintjén kialakított kápolnákban követték az alkalmat videoközvetítés segítségével speciális csoportok, mint például siketnémák, vakok, kismamák gyerekekkel. Ebben a csarnokban aznap hét istentiszteletet tartottak.

Aki megtér Koreában, választ egy bibliai nevet magának, és Isten vezetését keresi életére nézve. Ők úgy gondolják, hogy minden keresztyén egyben misszionárius is. Évek óta ismerem Kim Heung Sik (Pál) testvérünket. Személyes evangélizáción, egy szöuli parkban lett keresztyénné. Felvette a Pál nevet, és Isten Magyarországra vezette. 1989 óta él nálunk, itt diplomázott, világi állása van. Saját pénzéből és idejéből végzi missziói szolgálatát. Pál apostol nyomán „sátras missziónak” nevezik ezt a modellt, mivel az apostol sátorkészítésből tartotta el magát.

Huszonhárom koreai család szolgál jelenleg hazánkban. A gyülekezetek vezetése mellett segítenek református, baptista, metodista közösségeknek is a cigánymisszióban, a zsidók felé való szolgálatban, a szórványgondozásban és a hajléktalanok között. Akad, aki a koreai kultúráról tanít iskolákban. Némelyeknek észak-koreai rokonai is vannak, akiket több évtizede nem láthattak. Ezen az estén imádkoztunk őértük is.

A testvérek kérésére a magyarországi protestantizmus történetéről beszéltem. Készülve az előadásra, engem is meglepett, hogy a viszontagságos évszázadokban megélt tapasztalatok mennyire hasonlítanak a mai keresztyénüldözésekhez. Hazánkban is sok ezren szenvedtek az evangéliumért vagyonelkobzást, fogságot, kínzást, halálbüntetést.

A „gyászévtizedben” (1671–1681) betiltották az egész ország területén a protestáns istentiszteletet, elvették a templomokat, a lelkészeket törvényszék elé citálták. Volt, akit igehirdetés közben rángattak le a szószékről. Első körben az összes prédikátort halálra ítélték felségsértés, hazaárulás címén; később várfogságra, száműzetésre változtatták a büntetést. És tudjuk, hogy negyven hitvalló bátor tanút gályarabnak adtak el.

Ahol az evangéliumot tisztán hirdetik és élik, ott a gonosz nem tétlenkedik. Hogyan is írja Luther? „Ha tehát keresztyének akarunk lenni, biztosan számítanunk és készülnünk kell arra, hogy ellenségünk lesz az ördög valamennyi angyalával és a világgal együtt, akik mind bántanak és keserítenek minket. Mert ahol Isten igéjét hirdetik, befogadják vagy hiszik, és gyümölcsét termik, ott nem hiányozhat a gyönyörűséges szent kereszt sem. Ne is gondoljon arra senki, hogy nyugodalmasan élhet. Sőt kockáztatnia kell mindenét a földön: javait, becsületét, házát és gazdaságát, feleségét és gyermekét, testét és életét.”

Észak-Koreában több tízezer keresztyén sínylődik börtönökben, lágerekben. Szörnyűséges kínzásoknak vetik alá őket. Néhány „kirakatgyülekezeten” kívül tilos a vallásgyakorlás. Egy elrejtett Bibliáért az egész családot letartóztatják. Nyilvános kivégzésekre is sor kerül. Ilyen körülmények ellenére is kétszázezerre teszik a hívők számát.

Az ország határos Kínával. Az ottani ébredések (a kommunista Kínában naponta húsz-huszonötezren térnek meg), „föld alatti” házi közösségek is hatással vannak a koreaiakra. A hatóságok besúgókat, provokátorokat építenek be a gyülekezetekbe.

Néhány évvel ezelőtt hallottam egy koreai lány bizonyságtételét, melyben arról számolt be, hogy édesapja az észak-koreai kormány tagja volt, átszökött Kínába, ott egy házi gyülekezetben megtért, és visszatért Észak-Koreába hirdetni az evangéliumot. Szinte bizonyos, hogy kivégezték azóta.

És láttam trónokat: helyet foglaltak rajtuk, és ítélő hatalmat kaptak azoknak a lelkei, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért; akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét a homlokukra és kezükre…” (Jel 20,4)