– A börtönmissziós tevékenység nagyon széles körű és termékeny evangélizáció. Rengeteg megtérést és tanúságtételt eredményezett már világszerte, a legismertebb példa talán az amerikai countryénekes, Johnny Cash. Miért találhat az ige a börtönökben ekkora visszhangra?
– A börtönben nagyon kiszolgáltatott az ember, elzárva a külvilágtól és a szeretteitől. Éppen ez a legnagyobb büntetés: hogy egyáltalán nem vagy csak nagyon korlátozott mértékben találkozhat az elítélt a szeretteivel. Amikor a missziósok bemennek a börtönbe, szeretettel, nyitott szívvel közelítenek az elítéltekhez, megadják nekik azt, amire annyira ki vannak éhezve: a jó szót, a kedvességet, a beszélgetést. Magyarországon minden börtönben van börtönlelkész – közöttük négy evangélikus –, a Magyar Testvéri Börtöntársaságnak pedig háromszáz missziós munkatársa van, ám gyakran még ez is kevésnek bizonyul az igényekhez képest. A missziós foglalkozások nagyon „népszerűnek” mondhatók, sok esetben sokkal többen jelentkeznek az alkalmakra, mint ahány embert fogadni tudunk.
– Sokat lehetett mostanában olvasni arról, hogy túlzsúfoltak a börtönök, jelentkezőből biztosan nincs hiány…
– Valóban, Magyarországon jelenleg tizennyolcezer-ötszáz fogvatartottat tartanak nyilván. Tudni kell azonban, hogy a börtöntársaság is „versenyhelyzetbe” került. Amikor huszonhárom éve megalakultunk, rajtunk kívül egyetlen társadalmi szervezet vagy alapítvány sem folytatott börtönmissziós tevékenységet. Azóta viszont a börtönök is szélesre tárták a kapuikat a segítők előtt, rengeteg más humanitárius és civil szervezet, színjátszó csoport – és még sorolhatnám, ki még – jár be a börtönökbe. Szinte „harcolnunk” kell az időpontokért. A fogvatartottak most már elég széles körből tudnak választani, tehát ha nem érzik eléggé jól magukat az alkalmainkon, máshova mennek. Arról nem is beszélve, hogy számos egyéb egyház is működtet már börtönmissziót, a Jehova Tanúitól kezdve a muzulmán közösségekig.
– Az istentiszteleteken kívül milyen missziós alkalmakat tartanak?
– Istentiszteleteket minden héten, szombaton vagy vasárnap tartanak a börtönlelkészek, hét közben pedig missziós foglalkozások vannak. Ezek kiscsoportos beszélgetések, imaközösségek, amelyeken rendszerint ugyanaz a tíz-tizenkét fogvatartott vesz részt. Van lehetőség egyé- ni lelkigondozásra is. Nemzetközi mintára vannak idő- szakos programjaink is, amelyeket egy-egy börtönben szervezünk, például a Zákeus program. Nemzetközi elnevezése Sycamore Tree; a magyar fordításban fügefa – illetve a Károliféle Bibliában „eperfüge fa” – szerepel Zákeus történetében, de Fügefának nem akartuk nevezni, így lett Zákeus. Tizenhárom éve indult, és az a lényege, hogy a fogvatartottak bűncselekmények áldozataival találkoznak. Vagyis az elkövető és az áldozat közötti kiengesztelődést és megbékélést célozza. Hat héten keresztül tizenkét elkövető és tizenkét áldozat közös foglalkozáson vesz részt a börtönben – hetente két órában, önkéntes alapon –, amelyen nagy hangsúllyal szerepel a jóvátétel kérdése és a lelki egyensúly, a békesség helyreállítása.
– Szembesítés is ez egyúttal?
– Igen, ezáltal az elítélt ténylegesen szembesülhet a bűnelkövetés következményével, azzal, hogy mit okozott az áldozatnak. Sokszor az utólagos lelki traumát, fájdalmat nehezebb feldolgozni, mint magát a bűncselekményt.
– Hogyan tudják az áldozatokat rávenni az együttműködésre? Nem biztos, hogy sokan viszont akarnák látni azt, aki például kirabolta őket.
– A bűnelkövető nem feltétlenül a saját áldozatával találkozik, bár ritkán ilyen is előfordul. Nagyon hatékony a program, mert a hatodik hét végére általában megtörténik a kiengesztelődés, a bocsánatkérés és a megbocsátás, és ez az áldozat számára is megkönnyíti az őt ért trauma feldolgozását.
– A megbocsátás aktusával a börtönmisszió elérheti a fő célját: hogy az elítélt a szabadulása után ne kövessen el újra bűncselekményt – ahogyan az igében is szerepel: „…menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”
– Pontosan, a célunk minden esetben az, hogy az elítéltek megváltozzanak, hagyjanak fel a bűnöző életmóddal. Ha valaki úgy szabadul a börtönből, hogy közelről megismerte, mit jelent áldozatnak lenni, akkor az újabb bűncselekmény elkövetésétől ez is visszatarthatja.
– A nemzetközi börtönmissziós imahét is állandó, évente megrendezett programjuk.
– Idén huszonharmadik alkalommal kapcsolódtunk be a Nemzetközi Testvéri Börtöntársaság – Prison Fellowship International – által mintegy száz országban megszervezett imahétbe. Az imaheti felhívást minden évben háromezer egyházközségnek, gyülekezetnek küldjük meg, kérvén a lelkészeket, papokat, hogy imádkozzanak a börtönmisszióért, az elítéltekért, a szabadultakért, családjaikért, illetve minden napnak megvan a maga témája, vezérgondolata. Ezt nemzetközi szervezetünk központja dolgozza ki, aztán lefordítják a tagországok nyelveire. Idén a „Szeresd a kegyelmet!” (Mik 6,8) volt az alapige.
– Milyen nemzetközi programban vesz még részt a Magyar Testvéri Börtöntársaság?
– Tavaly nyertünk az Európai Unió két pályázatán; több országgal együtt, konzorciumi partnerként pályázott a börtöntársaság. Az egyik program a Building Bridges –Hídépítő–nevet viseli. Két éven át zajlik, célja a helyreállító párbeszéd elkövetők és sértettek között. Az olasz, a német, a portugál, a spanyol, a cseh és a holland testvéri börtöntársaságnak és egy angol egyetem, a University of Hull Helyreállító Igazságszolgáltatás Tanszéke két professzorának közreműködésével való- sul meg. Projektmenedzsere egy világi osztrák cég, a MAKAM. A pályázat keretében minden részt vevő országban megszervezik a már említett Zákeus programot, csak ez esetben a Building Bridges nevet viseli. Mi a baracskai börtönt választottuk helyszínül, ahol hamarosan elindul a hathetes program. A részt vevő elkövetőket éssértetteket már kiválasztottuk, most az egyéni felkészítésük zajlik. A pályázó konzorciumi tagok ezenkívül összeállítanak egy hatvan-hetven oldalas kézikönyvet a program előkészítéséről és lebonyolításáról. Ezt majd megküldik – az Európai Unió és az Európai Tanács ajánlásával – minden uniós tagország illetékes minisztériumának, büntetésvégrehajtási intézményeinek, segítve az ilyen programok megszervezését. Nagy szakmai munkáról és kihívásról van tehát szó.
– A magyar fél melyik fejezetet írja?
– A Building Bridgesben, amely, mint mondtam, tulajdonképpen a Zákeus program, mi két fejezetet dolgoztunk ki. Az egyik arról szól, hogyan kell a résztvevőket – a fogvatartottat, az áldozatot, a facilitátort – megtalálni, felkészíteni és biztosítani a részvételüket a projektben, a másik az öt-hat hetes kurzus felépítését tárgyalja. A másik program is kétéves lefutású, és ebben is több börtöntársaság vesz részt: a magyar mellett a német, a lett, a bolgár, valamint konzorciumi tag a német Kékkereszt Egyesület és a Cambridge-i Egyetem egyik jogi fakultása. Az úgynevezett Európai Helyreállító Közösség – European Community of Restoration, ECOR – keretében zajlik a munka. A pályázatban minden ország egy új APAC-körlet megnyitását vállalta valamelyik börtönében. Az APAC angol betűszó jelentése: Szövetség az Elítéltek Védelmére és Támogatására – Association for the Protection and Assistance of the Condemned –, és keresztény világnézeten alapuló rendszert takar. Ennek középpontjában a közösség, kitüntetetten a család áll, illetve az az egyik alaptétele, hogy az ember nem egyenlő a bűnével. E rendszerben az elítélteket, a családot és a civilsegítőket is bevonják a reszocializációt támogató folyamat tervezésébe, irányításába. Az APAC-körletekben tizenöt-húsz el- ítélt élhet testvéri közösségben, és vehet részt mindennap valamilyen keresztény programban. A körletekről a pályázó tagok ugyancsak kézikönyvet állítanak össze, és uniós ajánlással eljuttatják az összes uniós tagországnak. E könyvnek azt a fejezetét írtuk, amely arról szól, hogy milyen lépések, előkészületek szükségesek egy APAC/ECOR-körlet létrehozásához, s melyek a megvalósítás fázisai. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy egy helyett két körletet nyithattunk: idén márciusban Mélykúton, amely az első női APAC körlet Európában, illetve április 29-én a Tiszalöki Országos Büntetésvégrehajtási Intézetben.