A projektben 4 ország áll partnerségi kapcsolatban, amely lehetőséget ad arra, hogy nemzetközi szinten tudjunk a pályázat témájáról beszélgetni, előadásokat hallgatni, tapasztalatokat cserélni, kapcsolatokat kialakítani. A pályázat célja közös munkával új utak és lehetőségek felkutatása, új módszerek megfogalmazása. A programban részt vevő országok: Németország, Olaszország, Franciaország, Románia, Magyarország. A pályázat 2014 áprilisában fejeződik be. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa székházában megtartott szakmai tanácskozás kezdetén a házigazda egyház részéről Fabiny Tamás püspök tartott referátumot.

A püspök német nyelvű előadásának magyar fordítása itt olvasható:

Néhány évvel ezelőtt történt. Fiatalokkal két nappal karácsony előtt egy budapesti hajléktalanszállóra vittünk éneket, áhítatot, rövid kis jelenetet. És friss, meleg pogácsát. Néhány órával később, másnap kora reggel a magyar Parlament épületében tartottam karácsonyi áhítatot országgyűlési képviselőknek. A kontraszt szinte leírhatatlan volt. Az utóbbi helyen a Parlament akkori alelnöke előre leadta nevemet, elegáns meghívó is készült. Elektromos érzékelővel ellátott biztonsági kapun kellett keresztülmennem, táskámat is átvilágították. A lenyűgöző látványt nyújtó épületben süppedős szőnyegen haladtam a gyönyörű gobelinterem felé, a folyosón diszkrét pincérek szolgáltak fel kávét és üdítőt. Ezzel szemben a hajléktalanszállón lepusztult falak között, csótányokon taposva, fázósan toporogtunk. Cigarettázó férfiaknak, félrészeg nőknek, tizenéves fiatalnak és Mikulás-szakállú öregnek beszéltünk karácsonyról. Amint a várandós Máriáról beszéltem, tekintetem egy szinte-még-leánykára esett. Kétség nem fért hozzá: gyermeket várt. A parlamenti képviselők meglepődtek, de igyekeztek jó képet vágni a nem várt szavakhoz. Ezért aztán fegyelmezettek maradtak az arcvonások. A hajléktalanszálló gyülekezete viszont nem maradt ilyen fegyelmezett. Ilyen távolságtartó. A szemek csillogtak, a kezek simogatásra lendültek, a szájak megteltek nevetéssel.

Az egyik alkalmi gyülekezetet ünneplőbe öltözött képviselők, a másikat mosdatlan csövesek alkották. Tudatosan úgy kézültem erre a kettős alkalomra, hogy ugyanazt az igét olvastam fel, szinte szó szerint ugyanazt a prédikációt mondtam el. A Máté írása szerinti evangélium egy szakasza alapján arról a Jézusról szóltam, akinek nem volt hova fejét lehajtania (Mt 8,20). Mindkét helyen elmondtam, hogy egy názáreti család hajléktalan volt. Nemsokára a menekültek sorsában osztoztak. A felnőtt Jézus életére is az állandó üldözöttség, kirekesztettség és úton levés volt jellemző. Itt-ott talán befogadták. Kapott néhány árpakenyeret, kis korsónyi vizet. Persze mindenhol csak önkéntesektől. Az úgynevezett hivatásosok, a vallás fizetett alkalmazottai viszont kutyákat uszítottak rá. Holtfáradt, kimerült lehetett, hiszen a csónakban is elaludt, hiába háborgott a tenger. Nem volt bejelentett lakóhelye, sem állandó munkája. Csövezett. A munkajogi törvényeket mindig naprakészen ismerő farizeusok és a közbiztonságért aggódó Heródes-pártiak legszívesebben bezárták volna közveszélyes munkakerülésért. Hogy lehet ilyen mélyre süllyedni?! Egy betlehemi barlangistállóban született, és egy Jeruzsálem melletti sírbarlangban temették el. Egyik sem volt a sajátja. És ez az ember volt a világ üdvözítője. Hogy lehet ilyen mélyre süllyedni? Igen, ez itt a kérdés. Az Isten süllyedt ilyen mélyre. Így lett emberré. Kiterítve előbb az istálló trágyájában, majd a világ minden szennyének közepette.

A magyar Parlament gótikus épülete és a hajléktalanszálló stílustalan nyomora. Lazac és lecsókolbász. Nem a közéletben szolgálók ellen lázítok, mert tudom: sokan ott is tisztességgel teszik a dolgukat. Nem is a hajléktalanság apoteózisát kívánom adni, mert tudom, hogy ez a probléma is mennyire összetett.

Csupán arról szeretnék szólni, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház – amely ezt a konferenciát most vendégül láthatja – törekszik a hiteles szolgálatra. Ezért végzünk karitatív, diakóniai munkát. Nemcsak idősek és testi, valamint szellemi fogyatékosok között (amint egyházunk azt a legnehezebb időben, a kommunista uralom alatt is végezte), hanem a modern kor kihívásainak megfelelően alkohol- és kábítószerfüggők között, a családi erőszak miatt otthonukból elmenekülők körében, hajléktalanok és prostituáltak között.

 Szolgálatunk lényegét egy 20. századi magyar költő, Pilinszky János szavaival is összefoglalhatjuk: „Sokan azt gondolják, hogy az életben problémák vannak, és megoldásokra van szükség. Az életben azonban tragédiák vannak, és irgalmasságra van szükség.”

Végül hadd szóljak röviden három aktualitásról.

Most formálódik egyházunk stratégiai terve, Láthatóan evangélikus címmel. Ennek egyik sarkalatos tétele az önkéntesség megerősítése. Szociológiai kutatások ugyanis rámutattak, hogy egyházunk tagjai milyen kevés önkéntes munkát végeznek. Ezen, a legjobb protestáns hagyományoknak megfelelően, segíteni szeretnénk. Kapóra jön nekünk, hogy az új állami köznevelési törvény 50 óra önkéntes munkát ír elő a középiskolásoknak.

A másik: a reformáció 500 éves évfordulójára felkészítő tematikus évek keretében idén a reformáció és tolerancia éve van egyházunkban. Egy gyakran sajnálatosan kirekesztő és intoleráns társadalomban mi a befogadás és önzetlen segítés kultúráját szeretnénk építeni. Felemeljük szavunkat mindenfajta rasszizmus – így a zsidó- és romaellenesség –, az idegengyűlölet, a homofóbia ellen. Mindezt nem azért tesszük, mert az úgynevezett politikai korrektség ezt várja el tőlünk, hanem mert ezt tanultuk a mi Urunktól.

Harmadikként egy egészen friss példát hadd említsek. A mostani válságot közvetlenül megelőzően magyar családok tömegei vettek fel devizaalapú hitelt, hogy lakást vásároljanak. Az általános válság és az árfolyamváltozások következtében most tömegek veszítik el otthonukat, és fennáll a veszély, hogy kilakoltatják őket. Egy hétfői nyilatkozatunkban az elsők közt emeltük fel szavunkat ezen eljárás ellen, és kértük, hogy a kormány hosszabbítsa meg a március 1-jén lejáró kilakoltatási moratóriumot. Szorgalmazzuk, hogy haladéktalanul kezdődjenek tárgyalások a lakáshitelesek, a bankok és a kormány között.

Ezekben az ügyekben megszólalnunk, ezeken a területeken jelen lennünk ugyanolyan fontos feladatunk, mint ahogy annak idején nemcsak a Parlamentben, hanem a hajléktalanszállón is tanúságot tettünk Jézusról.